Amikor a GVH ’’késik” – avagy alkalmazhat-e szankciót a GVH ügyintézési határidő túllépése esetén? A Gazdasági Versenyhivatal (továbbiakban: GVH) működésének alapvető kereteit a Versenytörvény határozza meg, így a Hivatal jogállását, eljárását, de a különböző ügyintézési határidőket is e törvény állapítja meg a hivatal számára. A Versenytörvény határozza meg, hogy a …
Alább a dolgozat egyszerűsített, de tartalmilag teljes verziója olvasható. A nyomtatható .pdf formátumú dolgozat letöltéséhez kattintson ide. Napjainkban a személyiségi jogok és azok megsértése központi témát jelentenek, hiszen a technika fejlődésével az úgynevezett írott sajtón túlmenően nemcsak a televíziós műsorsugárzás, hanem az internetes média is megjelent, ezáltal pedig az embereknek …
Alább a dolgozat egyszerűsített, de tartalmilag teljes verziója olvasható. A nyomtatható .pdf formátumú dolgozat letöltéséhez kattintson ide. I. Bevezetés A fiatalkorú bűnelkövetőkkel szembeni fellépés a mai napig komoly kihívás elé állítja az egyes országok jogrendszereit. Kiemelkedően fontos, hogy megakadályozzuk azt, hogy a fiatalok felnőtt korban is bűnözői életvitelt folytassanak, hiszen …
Alább a dolgozat egyszerűsített, de tartalmilag teljes verziója olvasható. A nyomtatható .pdf formátumú dolgozat letöltéséhez kattintson ide. A kommunikációs jog sajátosságai és jogfilozófiai vetületei, etikai, erkölcsi alapja I. Bevezetés és kutatás módszertan 1.1 Bevezetés Az információs társadalmakban a kommunikáció szerepe jogi értelemben is felértékelődött. Ezzel párhuzamosan nagyot fejlődött a kommunikációs …
Rendkívül körültekintően kell eljárniuk a vállalkozásoknak, ha online platformjaikon valamely szolgáltatásuk ingyenességét szeretnék hirdetni és kihangsúlyozni.Ezt támasztja alá az a tény, hogy rövid időn belül két giga vállalkozás, a Facebook és a Booking.com is kiugróan magas bírságot kapott a versenyhivataltól, az ”ingyenesség” kifejezés jogszerűtlen használata miatt. Cikkünkben a két korábbi …
Alább a dolgozat egyszerűsített, de tartalmilag teljes verziója olvasható. A nyomtatható .pdf formátumú dolgozat letöltéséhez kattintson ide. I. Bevezetés Jelen tanulmányban azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy gazdasági társaság Magyarországon történő alapítása esetén a létesítés szabadsága mellett milyen korlátozások érvényesülnek, a társaságot alapító személyeknek milyen jogszabályi előírásokra kell figyelemmel …
Alább a dolgozat egyszerűsített, de tartalmilag teljes verziója olvasható. A nyomtatható .pdf formátumú dolgozat letöltéséhez kattintson ide. Különleges perek egy nem peres eljárásban – A végrehajtási perek speciális szabályai I. Bevezetés Elsőre már a cím is furcsának tűnhet, hiszen, hogy lehetnek perek egy nem peres eljárásban? Tanulmányomban ezt a kérdést …
A podcastban Dr. Vizer Tamás ügyvéd vendége volt🎙 „Kömkel”, aki építészként 👷🏼 számos internetes fórumon jelen van, Ő a több, mint 14.000 tagot számláló „KömKel: minden, ami családi ház…” facebook csoport üzemeltetője, szakértője. 🏠🏡 A mai adásban az építésztől kapunk iránymutatást ahhoz, hogy hogyan vásároljunk építési telket, továbbá szó esik …
A Jogerő.hu webportál publikálási lehetőséget biztosít joghallgatók és jogi szakemberek részére. A publikáció közzétételének feltételei: Folyamatban lévő jogi tanulmányok, vagy jogi diploma, A publikáció megfelel a lentebb felsorolt tartalmi követelményeknek, A publikáció megfelel a lentebb felsorolt formai követelményeknek, Az oldal szakmai szerkesztői jóváhagyása a követelmények vonatkozásában, I. Tartalmi követelmények: A publikáció témája …
Hogyan használhatják ki a hazai ügyvédek a Google hirdetési rendszerét és milyen árakon lehet egy kattintást váasárolni amerikában? Ezekre a kérdésekre ad választ Bende Máté, a jogi kommunikációval foglalkozó Pro/Lawyer Consulting partnere. Mi is az AdWords? Az AdWords a Google saját hirdetési rendszere, ennek keretében jelennek meg a fizetett megjelenések, mikor rákeresünk …
Mi a következménye, ha valaki más tulajdonában lévő ingatlanon építkezik? Megszerzi-e az épület vagy akár a telek tulajdonjogát? És egyáltalán kaphat-e építési engedélyt az, aki nem igazolja az építési jogosultságát? A KCG Partners Ügyvédi Társulás erre igyekszik választ adni. Polgári jogi szabályok – ráépítés és túlépítés Az idegen ingatlanon történő …
A megbízási szerződés megbízó által történő azonnali hatályú felmondása Az Új Ptk. a hatálybalépése óta számos új joggyakorlati kérdést vetett fel. Ilyen például a megbízási szerződések azonnali felmondása, és a felmondással kapcsolatos kártérítési kötelezettség problémaköre. A régi Ptk. és az annak alapján kialakult általános bírói gyakorlat szerint az azonnali hatályú …
Alább a dolgozat egyszerűsített, de tartalmilag teljes verziója olvasható. A nyomtatható .pdf formátumú dolgozat letöltéséhez kattintson ide. Bevezető Jelen tanulmány a végrehajtási kifogásra vonatkozó rendelkezéseket, és annak elbírálására vonatkozó egyes eseti döntéseket gyűjti össze a teljesség igénye nélkül, rávilágítva a gyakorlatban felmerülő jogalkalmazási problémákra. 1. A Vht. jogorvoslati rendszere A …
A mai videóban arról lesz szó, hogy milyen lehetőségek vannak adásvételi szerződés megkötésére abban az esetben, amikor valamelyik, vagy akár egyik fél sem tud, vagy nem akar személyesen megjelenni az ügyvéd előtt az okiratok aláírásakor. Ezen belül az alábbi kérdésekre is választ adok: Ingatlan tulajdonjogát át lehet-e ruházni elektronikus úton, …
dr. Bende Máté, cégvezető, Pro/Lawyer Consulting Ügyvédet választani nem egyszerű feladat, hiába praktizál Magyarországon 10.000-nél is több aktív ügyvéd. Ilyenkor nem csak egy szolgáltatást választunk, hanem életünk egy fontos részét bízzuk egy szakértőre, legyen szó lakásvásárlásról, cégalapításról vagy családjogi ügyről. De hogyan választjuk ki a megfelelő szakembert a feladatra? A …
Az állandó múzeumok és ideiglenes kiállítások mellett a Berlini Fal maradványai szolgálnak egy letűnt rendszer mementójául.
Megjelentek a kriptoeszközökre vonatkozó tanácsadást vagy információnyújtást végző személyekre vonatkozó képzettségi követelményeket […]
Az MI és a szellemi tulajdon kapcsolatát vizsgálta az SZTNH által az EU Tanácsának magyar elnöksége alkalmából megrendezett nemzetközi […]
Egyes műsorszámok feliratozásának elmaradása miatt bírságolta meg az M-RTL Zrt.-t az NMHH Hivatala tavaly júniusban, ám e döntés ellen a […]
Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A […]