A tanulmány megírása során kiinduló hipotézisem az volt, hogy az amerikai vádalku és a magyar lemondás a tárgyalásról számos közös vonása ellenére eltérő gyakorisággal kerültek alkalmazásra az igazságszolgáltatásban. A vádalku elégedettséggel tölti el az ügyészt és a vádlottat is, megfelelő módszerként szolgál az USA-ban az eljárások gyors és eredményes elintézése tekintetében. Amíg az Amerikai Egyesült Államokban a vádalku nélkül teljesen elképzelhetetlen lenne a büntető igazságszolgáltatás működése, addig Magyarországon ezzel szöges ellentétben a lemondás a tárgyalásról, mint külön eljárás alkalmazása elenyésző volt. Hazánkban nincs hagyománya az ügyész és a terhelt alkudozásának. A számos büntetőeljárás, azonban megköveteli az eljárást gyorsító egyedi megoldások (külön eljárások) alkalmazását, így az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) alkalmazása idején sem zárkózhattunk el teljes mértékben a tárgyalásról lemondás alkalmazásáról.

A tanulmányom elkészítéséhez szakirodalmi kutatások, empirikus vizsgálódások és az ezekből levont logikai következtetések nyújtottak segítséget. A felhasznált szakirodalom mellett több részben emelem ki saját álláspontomat, amire nagy hatással volt empirikus kutatásom is.

A vádalku és a lemondás a tárgyalásról külön eljárás összehasonlítása eredményeként megállapítható, hogy sok közös vonásuk ellenére mégis az eltéréseik a meghatározóak. Mindkét jogintézmény célja a bíróságok tehermentesítése és a bírósági eljárások gyorsítása. Megegyeznek az alkalmazásukhoz szükséges feltételek, nevezetesen, a terhelt és az ügyész által kialakított írásbeli alkuban a terhelt lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, az elkövetett cselekményre és a büntetőjogi felelősségére kiterjedően teljes körű beismerő vallomást tesz, meghatározzák a büntetés nemét, mértékét, tartamát; majd ezt követően az ügyész indítványt tesz e külön eljárásra; ezután az egyezség jóváhagyásáról a bíróság határoz. Közös vonás az ügyész kiemelkedő szerepe, hiszen a bíróság elé kerülő vádalku a terhelt és az ügyész által létrejött megállapodás eredménye.[1]

A különbségek sora azonban sokkal jelentősebb e két jogintézmény között, amelyek közül kiemelkedik, hogy a vádalkut a védő vagy az ügyész kezdeményezi, és nincs a törvényben rögzítve, hogy a terhelt mit kaphat a beismeréséért cserébe, ezzel szemben a lemondás a tárgyalásnál pedig kizárólag a terhelt kezdeményezheti, és a törvény pontosan meghatározza, hogy a beismeréséért és a tárgyalásról való lemondásáért mekkora a várható büntetés mértéke, mennyire szállítható le.[2]

Az eltérések és ezek okai részben arra is magyarázatul szolgálnak, hogy Magyarországon miért került ritkán alkalmazásra az említett külön eljárás, azonban az elenyésző alkalmazás fő indokai a büntető eljárásban résztvevők lemondás a tárgyalásról külön eljárás felé való motiválatlanságában rejlenek.[3]

Álláspontom szerint a jogintézmény hazai viszonyokhoz való átalakítására, megreformálására, illetve egységes a Büntetőeljárási kódexben szabályozott rendelkezések kialakítására volt szükség, amelyek segítségével elérhetővé vált a jelzett külön eljárás hatékony alkalmazásának lehetősége és ezzel az igazságszolgáltatás tehermentesítése is.

A jelenleg hatályos, büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) a „lemondás a tárgyalásról” eljárás helyébe az általános eljárási szabályok között megjelenő „egyezség a bűnösség beismeréséről” jogintézményt léptette, amely a korábbi korlátok helyett bármely ügyben, valamennyi bűncselekmény kapcsán lehetővé teszi, hogy a terhelt, a védő és az ügyész a nyomozás folyamán egyezséget tudjanak kötni.[4]

I. Fejezet: Bevezetés

A tanulmányom témájának a magyar büntető eljárásjog külön eljárásai közé tartozó tárgyalásról lemondás[5], valamint az amerikai vádalku jogintézményének összehasonlítását választottam kitekintéssel a jelenleg hatályos szabályozásra.

Döntésemet a bírósági eljárások gyorsításának és az igazságszolgáltatás tehermentesítésének globális és még jelenleg is fejlesztésre váró, már-már „örökzöld” problémája alapozta meg. Sokat hallhatunk arról, hogy egyre több állam fogad el és működtet olyan jogintézményeket a büntetőeljárásban, amelyek a tradícionális elemek részbeni feladásával, a konszenzuális elemek megerősödésével szolgálják az eljárások gyorsítását.[6]

Ezt a felfogást erősíti az Európa Tanács Ajánlása[7], amely az eljárás egyszerűsítését szorgalmazza, valamint Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikke a tisztességes tárgyalásról, amely deklarálja az ésszerű időn belüli tárgyalás feltételeinek megteremtését az Egyezményhez csatlakozó államok számára.[8]

Azonban gyakorlati megfontolásból kerülnek bevezetésre az országokban a vádalkuhoz hasonló intézmények, ugyanis kevesebb problémát rejt magában enyhébb büntetést felajánlani az együttműködésért cserébe, mint az igazságszolgáltatás szüneteltetése vagy indokolatlan késlekedése. Mégis egyes nézetek szerint ez a jogintézmény a jövő humánus eljárási modelljének tekinthető, szemben a kritikusabb réteg véleményével, amelyek szerint az ügyek nagy száma által kikényszerített sajnálatos engedménynek tekintendő.[9]

Révész Judit gondolatai pedig azt tükrözik, hogy a vádalku időtartama meglehetősen rövid: „Képzeljük el, hogy az Amerikai Egyesült Államokban betoppanunk egy tárgyalóterembe, ahol (12 dühös ember helyett csupán) a büntetőeljárás négy főszereplőjét, a vádlottat, a védőjét, az ügyészt, és a tárgyaló bírót találjuk. Leülve a terembe azt tapasztaljuk, hogy a bizonyítékok hosszas felvonultatása helyett a vádlott és a bíró gyors diszkurzust folytat le egymás között. A vádlottat a védője a korábbi megbeszélések során mindenről kioktatta, és így a vádlott a bíró kérdéseire gyors, határozott válaszokat ad. Ezek után a bíró kiszabja a jogerős büntetést és a tárgyalást befejezettnek nyilvánítja. Ha ebben a pillanatban ránézünk az óránkra, látjuk, hogy mindössze húsz perc telt el a tárgyalás megnyitása óta.”[10]

Könyvtári kutatásaim, dokumentumelemzéseim, vizsgálódásaim, mind arra az eredményre vezettek, hogy a régi Be. hatálya alatt hazánkban a tárgyalásról lemondás nem jelent meg olyan jogintézményként, mint a vádalku az Amerikai Egyesült Államokban.

Úgy gondolom, hogy a büntető igazságszolgáltatás túlterheltsége általános jelenség, így szükség van külön eljárásokra, amelyek egyszerűsítik és gyorsítják az ügyek lefolyását. Ennek ellenére nem értek egyet a vádalku hazai változatának, azaz a régi Be. alatti tárgyalásról lemondásnak a hatályos formában való alkalmazásával, amelynek okait a későbbiekben tárgyalom.

Tehát tanulmányomban az amerikai vádalku és a magyar tárgyalásról lemondás különbségeit, hasonlóságait fejtem ki és azokat az okokat keresem, hogy miért nem működött és működhetett meghatározó eljárásként hazánkban a tárgyalásról lemondás a régi Be. hatálya alatt, valamint milyen problémás elemei voltak, illetve röviden összefoglalom a hatályos szabályozást is.

Ugyanakkor tanulmányomnak nem célja az európai „vádalku” jellegű jogintézmények bemutatása, így ezek ismertetésére érintőlegesen sem térek ki.

II. Fejezet: Az amerikai vádalku – A Plea Bargaining

„A <<vádalku>> eredetileg az angolszász országokban, pontosabban az USA-ban vert gyökeret és ott is szilárdult meg elsőként. Annak ellenére, hogy nagyon sok kritika fogalmazódik meg vele szemben, sokan azon a véleményen vannak, ha nem létezne, az amúgy is örökös problémákkal küzdő igazságszolgáltatás csődöt mondana. Révész Judit szerint, ha csupán harmadára csökkenne a vádalkuk száma, az kb. 400%-kal emelné meg az esküdtszéki tárgyalásokat, és ez szétzúzná az állandó nehézségekkel küzdő igazságszolgáltatási rendszert. A rengeteg kritika ellenére, mindenki elismeri, hogy a vádalku az amerikai jogrendszer szerves része, és alkalmazásának gyakorisága nemhogy csökkenne, de épp ellenkezőleg, növekvő tendenciát mutat.”[11]

A plea bargaining egy olyan gyűjtőfogalom, amely különböző vádalku variációkat foglal magában, de abban minden szerző egyetért, hogy két nagyobb szakaszra bontható az eljárás.[12] Egyrészt az ügyész és védő között zajló jogilag szabályozatlan alkudozás a „Plea Bargaining” vagy „Charge Bargaining” az előzetes eljárás során, amelynél a büntetés mértékét nem érintik, csak az egyes vádpontokról alkudoznak,[13]másrészt a „Guilty Plea” vagy „Sentence Bargaining”, amely az ügyész, védő és a bíró között létrejövő ítéleti alkuban a büntetés mértékéről is megállapodnak. Itt a bíró vagy ténylegesen részt vesz az alkuban, vagy csak elfogadja a felek által előterjesztett büntetési indítványt. A bűnösség beismerése tekintetében pedig a „Plea Guilty” és „Nolo Contendere” között tehetünk különbséget. Míg előbbi vádalkut az jellemzi, hogy a terhelt bűnösnek vallja magát, addigaz utóbbinál a terhelt nem vitatja a vádat, kvázi elismeri a bűnösségét, de nem tesz beismerő vallomást.[14]

Egyes szerzők szerint egy újjabb csoport is kialakításra került, amely szerint a vádlottat társadalmilag súlyos megvetés és megbélyegzés érné az eredeti vád alapján, és ettől a vádtól az ügyész a beismerésért cserébe eltekint (pl.: szexuális erőszak helyett egy társadalmilag kevésbé elítélendő bűncselekmény miatt emel vádat az ügyészség, például súlyos testi sértés miatt).[15]

1.Történeti előzmények, a vádalku kialakulása

A 16. századról írásos forrásaink nincsenek a vádalku alkalmazásáról, csupán a templomba, mint szent helyre bemenekült vádlott kaphatott lehetőséget arra, hogy miután meggyónta a bűneit, a bíróság, vagy az őt üldözők esetleg szabadon engedjék.[16]

A 17. és 18. században a bírósági tárgyalások, különösen a büntetőperek sommás eljárások voltak, amelyek gyorsan lezajlottak. A 18. század végéig a common law jogrendszerben a bírósági tárgyalások bíróság központúak voltak, ahol a feleket szinte sosem képviselték jogászok, így a „vádalku” megkötésére sem volt lehetőség és nem volt szükség sem rá. [17]

Amerikában a Commonwealth vs. Battis ügy [18]volt az első, ahol a terhelt kizárólag azért vallotta magát bűnösnek, hogy mentesüljön a halálbüntetés alól. A bíróság azt javasolta a vádlottnak, – akit azzal vádoltak, hogy megerőszakolt, majd megfojtott egy tizenhárom éves kislányt – hogy gondolja át beismerő vallomását. A férfi ezután másodszor is bűnösnek vallotta magát, de a Bíróság a beismerő vallomása ellenére halálra ítélte.[19]

Kezdetben vádlotti próbálkozások voltak a vádalkura és elsősorban azért, hogy elkerüljék az akkoriban a nagyon gyakori halálbüntetést. Azonban a bíróságok minden bűnösség beismerésén alapuló kérelmet fenntartásokkal kezeltek. Ezt példázza a 1798-as Rex kontra Warickshall eset[20], ahol a bíróság kimondta, hogy nem fog figyelembe venni semmilyen bűnösség beismerésére irányuló vallomást, ha úgy ítéli meg, hogy azt a vádlott félelemből, vagy bármilyen más befolyás alapján tette meg.[21]

Az Amerikai Egyesült Államokban már a XIX. első felében megjelent a „vádalku”, ugyan nem jogszabályi keretek között találkozunk vele, de a vádlott és védője, illetve az ügyész folytatott egyeztető tárgyalásokat. A felek különböző érdekei egymással találkoztak és az amerikai igazságszolgáltatás sajátosságai miatt egy nagyszerű alkupozícióba került mindkét fél.[22]

Az USA Legfelsőbb Bíróságán 1878-ban született arról jegyzőkönyv, hogy egyes tagállami bíróságok engedélyezték az ügyésznek, hogy több vádlottas ügyekben maga dönthessen, arról, hogy a bűnsegédet egy beismerő vallomás megtétele után esetleg enyhébb büntetéssel „kiengedje” az ügyből. Ezt az eljárást akkoriban a büntetőeljárás szempontjából kedvezőnek ítélte meg a Legfelsőbb Bíróság, mert a bírák úgy találták, ezzel erősíthetik az állam büntetőhatalmát és könnyebben meg tudják szerezni a bizonyítékokat is.[23]

Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága csak 1892-ben a Hallinger kontra Davis ügyben [24]fogadta el először a bűnösség beismerésén alapuló ún. „gulity plea” alkalmazását.[25]

Az Amerikai Egyesült Államokban a Legfelsőbb Bíróság 1971-ben a Santabello-ügy[30] kapcsán tette az igazságszolgáltatás elismert elemévé a vádalkut. Ezen határozat indokolása szerint XIX. században a fő döntési forma az esküdtszéki tárgyalás volt, azonban a megnövekedett ügyteher mellett az egyszerűsített eljárási formának az egyre gyakoribb alkalmazása vált szükségessé. Ugyanis a tárgyalásra kerülő ügyek csaknem kilencven százaléka „intéződik el” vádalkuval az USA-ban, így a vádalku az igazságszolgáltatás hatékony vagy egyáltalán működőképes fenntartásának alapvető intézményévé vált. Tehát, ha csak egyharmaddal csökkenne az alkuk száma, úgy a tárgyalások száma közel 400 %-kal növekedne meg drasztikusan.[31]

2. A vádlott beismerése

Mielőtt a vádalku bíróság elé terjesztése megtörténne, egy együttműködési folyamatnak kell végbemennie. Ezen folyamat négy fő szakaszból áll[32]:

a.) a terhelt nyilatkozata;

b.) az ügyész felhívása a vádalkura;

c.) a terhelt válasza;

d.) az együttműködési megállapodás megkötése.

A terheltnek az ügyészhez címzett nyilatkozatával indulhat meg a vádalku folyamata, amelyből ki kell tűnnie, hogy a kedvezőbb ítélet reményében a terhelt:

– bűnösnek vallja magát; és

– hajlandó a kormánnyal együttműködni.[33]

Az USA-ban a vádlotti beismerésnek két fajtája ismert. A „ple guilty”, amely ténybeli és egyben bűnösségre is kiterjedő bűnösségi vallomás, valamint a „nolo contendere”, ami lehetővé teszi, hogy a vádlott egyidejűleg elismerje a bűnösségét és hangsúlyozza ártatlanságát.A vádlott beismerésével kapcsolatban négy alkotmányos garanciának kell érvényesülnie feltétlenül:a bűnösségét elismerő vádlottnak védővel kell rendelkeznie; a vádlott kizárólag megfelelő értelmi érettsége esetén ismerheti be érvényesen bűnösségét; csak önkéntesen és tudatosan ismerheti be a bűnösségét;egyes esetekben a ténybeli megalapozottságot is vizsgálja a bíróság.A vádlott beismerésének tudatosságát az alapozza meg, hogy tudatában van az ellene felhozott vádak sajátosságával, a beismerés büntetési következményeivel és azokkal a jogokkal, amelyekről a beismerés következtében lemond.[34]

3. Az ügyész a vádalkuban

„Amennyiben az ügyésznek alapos oka van annak feltételezésére, hogy bűncselekmény elkövetése történt, annak az eldöntése, hogy vádat emel-e, teljes egészében az ő elhatározásán múlik. Azonban a legfőbb ügyész irányítása alatt álló ügyészségek, kötelesek a vádemelésben és a vád képviseletében az Egyesült Államok érdekeit szem előtt tartani. Az ügyészt a vádalkunál hármas cél vezérli. A vádlottat minél kevesebb energia befektetésével elítélni, a vádlott felmentésének lehetőségét minimálisra csökkenteni,az ügyész számára is még elfogadható mértékű büntetést elérni.

Az ügyész jogait részletesebben jogszabály is rögzíti, mégpedig a Szövetségi Büntetőeljárási Kódex 11.(e) pontja.”[35]

Amennyiben az ügyész álláspontja szerint az ügyben egyezségre lehet jutni, felhívja a terhelt figyelmét, hogy az ügyészség milyen feltételekkel hajlandó alkut kötni. Meghatározza a terhelttől elvárt beismerő vallomás tartalmát; kiköti, hogy mennyiben használhatók fel a terhelttől nyert adatok, információk. Az ügyésznek hármas irányú figyelmeztetési kötelezettsége van a beismerő terhelt vonatkozásában: először is figyelmezteti, hogy a terhelt a megállapodás aláírásával lemond az önvád tilalmának jogára való kifogásról; másrészt figyelmezteti a törvényes eljáráshoz való jogra; végül a nyilvános tárgyaláshoz való jogra.[36]A terheltnek személyesen kell nyilatkozni az ügyészségi felhívást követően, hogy kézhez vette az ügyészségi felhívást, annak tartalmát elfogadja és az ügyészség részéről semmilyen további ígéret nem hangzott el.

Az ügyész a vádalkuért cserébe az alábbi enyhítő lehetőségek közül választhat: a vád vagy egyes vádpontok elejtése; ha a vádlott egy meghatározott mértékű büntetés kiszabását kéri, ajánlást tehet, vagy lemondhat ellentmondási jogáról; az ügy megfelelő eldöntésének tekinthet egy meghatározott büntetést.[37]

Továbbá sor kerülhet olyan megállapodásra is, amelyben az ügyész lemond a vádlott vagy harmadik személy ellen emelt további vádról, lemondhat arról, hogy a vádlott előéletére hivatkozzon, illetve megállapodhat abban is, hogy a vádlott milyen büntetés-végrehajtási intézetbe kerüljön.[38]

Az ügyésznek tehát meghatározó a szerepe a vádalku során, hiszen az eljárás a kezdeményezésével indulhat meg, valamint a terhelt és az ügyész között lezajló szinte szabályozatlan alkudozás, nagyban meghatározza a terhelt sorsának későbbi alakulását. Az ügyészek széleskörű diszkrecionális jogkörrel rendelkeznek, és velük szemben az igazságszolgáltatásnak nincs semmilyen felügyeleti, vagy felülvizsgálati joga az Amerikai Egyesült Államokban. Így amennyiben az eljárás gyors és ésszerű lebonyolítása érdeke fenn áll, akkor az ügyésznek joga van a vádat elejteni, vagy enyhébb bűncselekményben fenntartani. [39]

4. A védő a vádalkuban

„Kötelező a védő igénybevétele, mivel a terhelt lemond bizonyos alkotmányos jogairól, ezért elengedhetetlen egy olyan személy részvétele, aki a kellő tájékoztatást meg tudja adni a vádlott számára, és érdekeit messzemenőkig tudja képviselni.”[40]

A védőnek a védelmi jogok ellátásán belül a terhelt irányába kettős tájékoztatási kötelezettsége van.A védő köteles tájékoztatást adni, hogy az ügyésszel kötött vádalku a bíróságra nem kötelező erejű, és annak jogában áll azt elutasítani. Amennyiben a bíróság elfogadja az egyezséget, az ügyész által tett indítvány a büntetésre vonatkozóan szintén nem köti a bíróságot. A bírói joggyakorlat ilyen esetekben igyekszik megvédeni a vádlottat, ugyanis elég furcsa lenne, amikor a bíró elfogadja, az alkut, aztán mégis súlyosabb büntetést szab ki. Általában ha egy bíró elfogadja a vádalkut, annak tartalmától alapjaiban nem szakadhat el. A védőnek arról is tájékoztatni kell a vádlottat, hogy amennyiben a vádalkuban szereplő megállapodást megszegi, az ügyésznek joga van az eredeti vádra visszatérni, és a megállapodás őt sem köti tovább. Ugyanakkor amennyiben az ügyész szegi meg a megállapodást vagy amennyiben a bíróság ítélete ésszerűtlenül súlyos jogkövetkezményt jelent a vádlott számára, a vádlottnak joga van az alkutól elállni, ami azt is jelenti, hogy beismerését is visszavonhatja. [41]

5. Az együttműködési megállapodás

A vádalku első szakaszában végbemenő formailag szabályozatlan alku eredményeként jön létre írásban az együttműködési megállapodás a vádlott és az ügyész között, ami a vádlott, védő és ügyész aláírása, valamint a bírósághoz történő becsatolást követően válik a peranyag részévé.A létrejött egyezség tartalma sokféle lehet, a vádlott oldaláról, beismerést tartalmaz, az ügyész oldaláról pedig diszkrecionális jogköréből adódóan különböző kedvezményekre terjedhet ki.[42]A megállapodás tipikus tárgyai tehát a következő négy pontban foglalhatóak össze:

1. Mely bűncselekmény esetében ismeri el a vádlott a bűnösségét. Bizonyos esetekben a vádiratban nem szereplő bűncselekmények elkövetését ismeri be a vádlott. Ekkor a megállapodáshoz csatolni fogják vádiratban nem szereplő bűncselekményre vonatkozó információkat.[43] (A bírónak a büntetés kiszabásánál figyelembe kell venni az ún. „bűncselekmény értékelési táblázatot” erre vonatkozóan is megegyezést tartalmaz a vádalku, amely ugyan nem köti a bírót, de általában elfogadásra kerül részéről.)

2. A vádalkut rögzítő megállapodásban benne van, hogy a vádlottat (és esetleg más személyeket) milyen bűncselekményekkel nem fogják vádolni.

3. A vádalku tartalmazhat egy tanúzási kötelezettséget megállapító klauzulát. Ha a vádlott hamisan tanúzna, akkor a vád visszanyeri azon jogát, hogy az eredeti vádpontok alapján kérje a vádlott elítélését.

4. A büntetés mértéke állandó tárgya a megállapodásnak. Az ügyész magatartása háromféle lehet az eljárás vonatkozó részében: a vád hallgat, a vád támogatja a védelem enyhítési javaslatát, a vád felhívja a bíróság figyelmét a vádlott együttműködő magatartására, amely indirekt formája az előző esetnek.[44]

6. A bíró a vádalkuban

Amennyiben a felek egyezségre jutnak (védő, vádlott, ügyész), a Szövetségi Büntetőeljárási Kódex 11§ (e) pont (2) alapján a bíróság az egyezség felajánlásakor köteles azt nyilvános bírósági eljárás során bemutatásra bekérni. Ez alapján hozza meg a döntését a bíróság, hogy elfogadja, vagy elutasítja azt. Ez a vádalku második szakasza. Az egyezség elfogadása esetén a bíróságnak tájékoztatnia kell a vádlottat arról, hogy ítéletében és a büntetés kiszabására vonatkozó döntésében figyelembe veszi az egyezségben foglaltakat. Amennyiben elutasításra kerül az együttműködési megállapodás, akkor köteles ezt nyilvános tárgyaláson közölni. A bíróságnak ezután újból figyelmeztetnie kell a terheltet, mégpedig arról, hogy az egyezséget visszavonhatja, és arról is, hogy ha továbbra is fenntartja a beismerő vallomását, akkor az egyezségben foglaltaknál súlyosabb ítélet is születhet.[45]

Az Egyesült Államok Szövetségi büntetőeljárási joga kifejezetten megtiltja a bíróság részvételét a vádalku eljárásban, mert azzal, hogy a bíró részt vesz a vádalkuban, illetve, ha azt csak formálisan is, de irányítja, azaz előre állást foglal az ügy érdemi kimenetelére nézve.[46]

A vádalkut azonban több kritika is éri. így a bírákat és az ügyészeket azért bírálják, mert munkaterhük csökkentése érdekében méltánytalanul enyhe büntetésekkel sújtják a bűncselekmények elkövetőit.[47]

7. A megegyezés megszegése

A vádalkut a jogtudományban és egyes bírói ítéletekben is polgári jogi egyezséghez hasonlítják, azaz az egyik fél általi megszegése az egyezségnek, a másik felet is felhatalmazza arra, hogy a „szerződéstől” elálljon. Azonban a megegyezés a jóhiszemű eljárás elveinek az érvényesítése, betartása kérdésében nem egyenlő mértékben terheli a feleket. Tehát az ügyész és a vádlott a büntetőeljárásban nem egyenrangúak. Az ügyész az államot képviseli, így a vele szemben lévő elvárhatóság foka is magasabb, azaz ha vitatott a megegyezés betartása mindkét fél részéről, ebben az esetben minden kétséget és bizonytalanságot a vádlott javára kell értékelni. [48]

A vádlott akkor szegi meg elsősorban az egyezséget, ha nem ismeri be bűnösségét azokban a vádpontokban, amelyeket előtte kialkudtak. Ebben az esetben az ügyész jogában áll visszatérni az eredeti vádra, onnantól ugyanis ő sem köteles betartani az egyezséget. Az ügyész pedig úgy szeghet kötelességet, ha nem olyan mértékű büntetés kiszabását kezdeményezi, vagy nem abban a büntetés-végrehajtási intézetbe javasolja a terhelt elhelyezését, mint ami a megállapodásban szerepelt. Ennek a jogkövetkezménye, hogy a vádlott visszavonhatja a beismerését, amely azt eredményezi, hogy azt meg nem történtnek kell tekinteni, és nem lehet a vádlott ellen később felhozni, nemcsak büntető, hanem polgári perekben sem.[49]

A Santabello vs. New York ügyből kiderül, hogy ha egy ügyész szegi meg az egyezséget annak alkotmányos fennhangja van. A Santabello ügyben az ügyész és a vádlott abban egyezett meg, hogy a vádlott beismeréséért cserébe az ügyész nem tesz a büntetés kiszabására ajánlatot a bíró előtt.[50]A vádlott beismerése után a büntetéskiszabási tárgyaláson viszont egy másik ügyész képviselte a vádat, aki a vádalku egyezséget megszegve a legsúlyosabb büntetés kiszabását indítványozta, méghozzá eredményesen. A vádlott a vádalku érvénytelenítését kezdeményezte az egyezség megszegésére hivatkozva, de ezt a bíróság elutasította. A Legfelsőbb Bíróság végül egyhangúlag kimondta, hogy az ügyész eljárása jogtalan volt és visszautalta az ügyet atagállami bíróság elé azzal a céllal, hogy a vádlott részére kártérítést állapítson meg. A vádlott két megoldás közül választhatott. A vádalku-egyezség végrehajtását rendelje el a bíróság, vagy érvénytelenítse a vádalku-egyezséget és engedélyezze az eredeti vád szerinti újabb beismerés megtételét. [51]

Láthatjuk tehát, hogy a jól ismert fegyverek egyenlőségének elve, – amely garantálja, hogy a bírósági eljárásban a vád és védelem egyenlő feltételek mellett terjeszthessék elő érveiket – nem valósul meg teljes mértékben.[52]

8. Részösszegzés az amerikai vádalkuról

Összességében megállapíthatjuk, hogy a kiszabott ítélettel a vádlott és az ügyész is elégedettek. A vádalku során a büntetőjogi felelősségre vonás ugyanúgy megtörténik, mint a rendes eljárás alkalmával, csak érvényesül a jogalkalmazás ma is érvényes ígérete, amely szerint a beismerést enyhítő körülményként értékeli. Lerövidíti a vádemelés és az ítélet kiszabása között eltelt időt, aminek segítségével a büntetés célja is jobban megvalósulhat.[53]

III. Fejezet: A tárgyalásról lemondás Magyarországon

„Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkével összhangban Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) XXVIII. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emeltbármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független éspártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. A (2) bekezdés alapján senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősséget a bíróságjogerős határozata nem állapította meg. Ennek megfelelően a Be. 3. § alapján mindenkinek joga vanahhoz, hogy az ellene emelt vádról bíróság döntsön. Bűncselekmény elkövetése miatt bárkinek afelelősségét megállapítani, és emiatt vele szemben büntetést kiszabni egyedül a bíróság jogosult. A fent megfogalmazott alapelvekből következően a terheltnek joga van a tárgyaláshoz, azonban ezen külön eljárás lehetővé teszi, hogy erről a jogáról a terhelt lemondjon. Fontos már itt kiemelni, hogy ez a külön eljárás nem a bírósági eljárás egészéről, hanem csak a tárgyalásról való lemondást teszi lehetővé.

Bevezetésére az eljárás gyorsítása és a bíróságok tehermentesítése adott okot.”[54]

1. Történeti előzmények

Az eljárások gyorsítása, a külön eljárások számának növelése és alkalmazási lehetőségeinek bővítése céljából a jogalkotó megalkotta az 1999. évi CX. törvényt[55], amely (2000. március 1-jei hatállyal) bevezette a magyar büntetőeljárásokban a tárgyalásról lemondás intézményét.[56]

Ennek a jogintézménynek a magyar büntetőeljárásba történő bevezetése gyökeres áttörést jelentett azon a sok évtizedes – és alapvetően helyes és ma is alkalmazandó – jogelven, amely alapján a bűnelkövetőket nem az alkalmazandó büntetés elrettentő jellegével, vagy nagyságával kell visszatartani a jövőbeni bűnelkövetéstől, hanem a büntető felelősségre vonás elkerülhetetlensége az, amitől megfelelő visszatartó erőt lehet remélni. Így a biztos büntetés tudata a potenciális akadályozó tényező az elkövetés tekintetében, az elrettentés helyett.[57]

A gyakorlatban azonban nem örvendett túlzott népszerűségnek, ezért a jogalkotó átgondolta a jogintézmény hatékonyabbá és népszerűbbé tételének lehetőségeit, és átdolgozta szabályait. A régi[58]Btk. 72. §-a alapján ugyanis nem volt lehetőség próbára bocsátás alkalmazására az eljárás alatt. Az indok az volt, hogy már a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetendő bűntett miatt is csak különös méltánylást érdemlő esetben engedélyezi a törvény a próbára bocsátást, ezt a plusz kedvezményt itt már nem tartotta indokoltnak a jogalkotó. Ugyanezzel érveltek amellett, hogy kizárt volt a felfüggesztett szabadságvesztés alkalmazása is, de csak a régi Btk. 87/C. § a) és b) pontja esetében. Ez a gyakorlatban problémát okozott, ami abból adódott, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés lehetősége számos bűncselekményt érint. Ezeknél a bűncselekményeknél az eredeti koncepció alapján, sok esetben eleve kizárt a tárgyalásról lemondás alkalmazása, ugyanis nem lehet kedvezőbb a terheltnek, ha végrehajtandó szabadságvesztést kap, mintha több év végrehajtásában felfüggesztettet. Így valószínű sokan ezen jogszabályi anomáliának köszönhetően sem mondtak le a tárgyalás tartásának jogáról. A 2003. évi II. törvény a régi Btk. fent említett rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, vagyis lehetőség nyílt mind próbára bocsátás, mind felfüggesztett szabadságvesztés alkalmazására a tárgyalásról lemondás keretei között is. Ez azonban csak az elvi lehetőséget jelentett és nem azt, hogy a gyakorlatban ne lennének még mindig kérdések az alkalmazásukkal kapcsolatban.[59]

A 2009. évi LXXXIII. törvény hatályba lépésével pedig lényegi újítások bevezetésére került sor. Nevezetesen a terhelt és a vádhatóság között egy írásbeli megállapodás jöhetett létre a tényállásról, a bűncselekmény minősítéséről, illetve a bíróság által kiszabható büntetőjogi szankció keretéről is.[60]Az így létrejött eljárás kétségtelenül lehetővé tette a civilisztika betörését a büntetőeljárás jog területére, mivel ez az írásbeli megállapodás akár olyan szerződéses jogviszonyként is értelmezhető, ahol a felek szolgáltatásokban és ellenszolgáltatásokban közösen állapodnak meg. Tehát az eljárás egy kompromisszumot jelentett az állami büntetőigényt érvényesítő ügyész és a bűncselekmény elkövetője között, amely mindkét felet kölcsönösen előnyben részesítette. Azaz amíg a terhelt a beismerő vallomásának ellentételezéséért, csökkentett büntetési tételkeret figyelembevételével kiszabott büntetést kapott, addig az ügyészség és a bíróság időigényes és bonyolult, tárgyaláson folytatandó bizonyítási eljárás lefolytatása alól mentesült. Mindezen reformok ellenére a tárgyalásról lemondás mégsem tudta betölteni a megalkotásánál neki szánt szerepet. További problémaként említendő meg a megyék közötti alkalmazási különbségek is, amely szerint egyértelműen az ügyészségek hozzáállásán múlott a tárgyalásról lemondás alkalmazása. Mivel az ügyészségek hierarchikusan szerveződnek, az ügyészi hozzáállást a vezetői utasítás nagyban befolyásolta. Erre példa, hogy a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség rendelkezésében utasította a területén elhelyezkedő városi ügyészségeket, hogy az arra alkalmas ügyekben a tárgyalásról lemondás külön eljárást alkalmazzák.[61]

Majd a jogalkotó talán az angolszász, konszenzuális elemek túlzott befolyását érzékelve a 2011. évi LXXXIX. törtvénnyel újraszabályozta a Be. XXVI. Fejezetét. Ígybűnszervezetben elkövetett bűncselekményeken kívül bármilyen más bűncselekménynél helye lehet a tárgyalásról lemondásnak(az együttműködő terheltre vonatkozó rendelkezések alkalmazhatóak a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények elkövetése esetén).[62]

2. A tárgyalásról lemondás szabályozása a régi Be.-ben

A tárgyalásról lemondás jogintézményét a régi Be. XXVI. Fejezete szabályozta.

„A tárgyalásról lemondás során az ügyész és a terhelt között írásbeli megállapodás (ún. „vádalku”) jön létre, amely tartalmazza a terhelt által beismert bűncselekmény leírását, annak a büntetőtörvény szerinti minősítését, továbbá az ügyész és a terhelt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy milyen nemű és mértékű, illetve tartalmú büntetést vagy intézkedést vesz tudomásul.”[63]

2.1 A tárgyalásról lemondás feltételei

A bíróság az ügyész indítványára a régi Be. 534. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülésen hozott ítélettel a vádlottat bűnösnek mondhatta ki és vele szemben büntetést szabhatott ki, illetve intézkedést alkalmazhatott, ha a terhelt a tárgyaláshoz való jogáról lemondott és a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett, és a terhelt és az ügyész között létrejött megállapodással a bíróság egyetértett. Ezek a feltételek konjunktívak, azaz mindegyik elem fennállása szükséges volt a tárgyalásról lemondás alkalmazásához.

Pozitív feltételek	Negatív feltétel
az ügyész indítványozza az ilyen eljárás lefolytatását	a terhelt lemond a tárgyaláshoz való jogáról	3.a vádemelést megelőzően a terhelt teljes beismerő vallomást tesz (=a bűnösség elismerése és az eljárás tárgyát képező tények beismerése) 4. a megállapodás tartalmával a bíróság egyetért	5. magánvádló /pótmagánvádló nem indítványozhat

(Forrás: Fantoly Zsanett-Gácsi Anett Erzsébet: Eljárási büntetőjog Dinamikus rész, 31. számú táblázat, Iurisperitus Bt. Szeged 2014, 271. o.)

1. sz. táblázat: A tárgyalásról lemondás feltételei

A tárgyalásról lemondás kizárt volt, ha a terhelt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, kivéve, ha az ún. „együttműködő terhelt” esetéről volt szó. Tehát, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, és a nyomozás során az ügy vagy más büntetőügy bizonyításához hozzájárulva az ügyésszel, illetve a nyomozó hatósággal jelentős mértékben együttműködött, de a nyomozás megszüntetésére bármely okból nem került sor, a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárásban a büntetést a Btk. 83. §-ának, illetve a Btk.[64] 84. §-ának vagy az 1978. évi IV. törvény 85/A. §-ának, illetve 87/C. §-ának az alapulvételével kellett kiszabni. Ha a bűncselekményre a törvény nyolcévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést rendelt, a büntetést e büntetési tételkeret között kellett kiszabni.

Sem a magánvádló sem a pótmagánvádló a tárgyalásról lemondásos eljárást nem indítványozhatta. Tárgyalásról lemondásos eljárásban a bíróság polgári igényt viszont nem utasíthatott el.[65]

2.2 A tárgyalásról lemondás anyagi jogi következményei

„Tárgyalásról lemondás esetén főszabály szerint, ha a büntetési tétel alsó határa:

tízévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb ötévi,
ötévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb kétévi,
kétévi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb egyévi,

– egyévi szabadságvesztés, ehelyett rövidebb tartamú szabadságvesztést lehet kiszabni. Utóbbi esetben szabadságvesztés helyett elzárás, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, illetve e büntetések egymás mellett is kiszabható.”[66]

„Együttműködő terhelt tárgyalásról lemondása esetén pedig a szabadságvesztés mértéke:

nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a három évet,
öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a két évet,

– három évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények miatt a hat hónapot nem haladhatja meg.”[67]

A terhelt számára további előny volt, hogy a büntetés mértékénél nem volt irányadó az ún. középmérték.[68]

Tehát bármely terhelt esetében a tárgyalásról lemondásért cserébe csupán az, hogy a büntetési tételkeret alsó határa csökken, addig együttműködő terhelt esetében a büntetési tételkeret csökken. Egyéb kedvezmény az együttműködő terhelt vonatkozásában, hogy az ügyész a vele kötött írásbeli megállapodásban a szankció konkrét mértékére, illetve tartalmára is indítványt tesz, míg más terhelteknél a tényállás, minősítés és szankció neme kerül csak meghatározásra.[69]

2.3 Az ügyész eljárása

A terhelt kezdeményezésével indulhatott meg a tárgyalásról lemondásos eljárás. Amennyiben ezzel az ügyész egyetértett, ezáltal kerülhetett sor az eljáráshoz szükséges írásbeli megállapodás megkötésére. Azonban, ha nem értett egyet a kezdeményezéssel, erről a terheltet értesíteni kellett.[70]

„Az ügyész a terheltet meghallgatja és közli a terhelt által beismert bűncselekmény leírását, a Btk. szerinti minősítését, továbbá azt, hogy milyen nemű, mértékű, tartamú büntetést, illetve intézkedést vesz tudomásul. Az ügyész a terheltet tájékoztatja a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárás következményeiről, illetve arról, hogy a megállapodást a bíróság nem köteles elfogadni.”[71]

Az ügyész kötelessége volt tájékoztatni a terheltet, hogy a kezdeményezése elfogadásától kötelező a védő jelenléte, ha a terheltnek nincs védője és ezt igényli, védőt rendelt ki és gondoskodott arról, hogy az megismerhesse a nyomozás iratait. Ebben az új helyzetben a védőnek felértékelődött a szerepe, mivel a feleknek a szankció és akár a tényállás tekintetében közös álláspontra kellett jutniuk. Tehát elképzelhető volt, hogy egy tényleges jogszabályi keretek közé szorított alku indult meg a védő és az ügyész között a gyakorlatban. Ez a gyakorlat egyértelműen kialakította, hogy mennyiben adott beleszólási jogot az ügyésznek a büntetés mértékének kialakítására, valamint, hogy mennyire mert az ügyésszel, ügyfele érdekében szembeszállni a védő. Az egységes jogalkalmazás helyett szubjektív tényezők – ügyész-védő személyes ismertségén, rátermettségükön, adottságaikon – a meghatározóak voltak az alkuk és azok terjedelmük tekintetében.[72]

„Ha a terhelt az ügyész (6) bekezdés szerinti közlését elfogadja, az ügyész és a terhelt írásban megállapodik. A megállapodás tartalmazza a terhelt által beismert bűncselekmény leírását, a Btk. szerinti minősítését, az ügyész és a terhelt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy milyen nemű, mértékű, tartamú büntetést, illetve intézkedést vesz tudomásul.”[73]„Az ügyész a terhelt kezdeményezésének elfogadásáról szóló határozat meghozatalát követő harminc napon belül vádat emel.”[74]

Általában akkor volt célszerű az ügyész részéről ilyen tartalmú indítvány előterjesztése, amennyiben a vádlott beismerő vallomása összhangban volt a többi bizonyítékkal, és így a tárgyaláson lefolytatandó terjedelmes bizonyítási eljárás mellőzhetővé vált. Azonban mindvégig figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a gyanúsított oldalán jelentkező enyhítő körülmények lehetővé tették-e a Btk. 82. §-ában meghatározott lényegesen enyhébb büntetési tételkeret alkalmazását. Ugyanakkor mindig vizsgálni kellett azt, hogy a kiszabható kedvezményes büntetési tételkeret felső határa elegendő-e a büntetési célok eléréséhez. [75]

A terhelt jogait védő rendelkezés, hogy amennyiben az ügyész és a terhelt között a megállapodás nem jött létre, az ügyész a terhelt kezdeményezéséről a bíróságot nem tájékoztathatta, az ezzel összefüggésben keletkezett iratokat a bírósághoz nem nyújthatta be. Garanciális elem volt, hogy az ügyész az ügy nyilvános ülésen való elbírálására vonatkozó indítványát nem vonhatta vissza. Amennyiben ezt megtehette volna, akkor az sértené a későbbiekben a bírósággal szemben támasztott függetlenség, pártatlanság elvét. Két esetben mégis adott a törvény ez alól a szabály alól kibúvót, nevezetesen, ha az ügyész úgy látta, hogy a vádlott súlyosabb bűncselekményben, illetve más bűncselekményben is bűnös volt.[76]

2.4 Az első fokú bíróság eljárása

„Ha a bíróság a vádiratban megjelölt tényállással, minősítéssel és az ügyész által indítványozott büntetés vagy intézkedés nemével, mértékével, tartamával egyetért, az ügyet az ügy iratainak a bírósághoz érkezését követő hatvan napon belül nyilvános ülésre tűzi ki. A nyilvános ülésen egyesbíró jár el, azon az ügyész és a védő részvétele kötelező.”[77]

A bíróság az ügyet nyilvános ülés helyet tárgyalásra utalta, ha azt állapította meg, hogy az ügyészi indítvány alaptalan (a vádlott nem tett beismerő vallomást, nem mondott le a tárgyalásról.) Tehát a bíróságot nem kötötte az ügy nyilvános ülésen történő elintézésére vonatkozó indítvány. A bíróság az ügyet tárgyalásra utalta, ha megállapítása szerint nem volt helye tárgyalásról lemondás eljárás alkalmazásának. A tárgyalásra utaló végzés ellen fellebbezésnek nem volt helye.[78]

A bíróság számára természetesen lehetőség volt arra is, hogy a vádlott beismerő vallomása és az iratok tartalma alapján vele szemben az eljárást megszüntesse. Ehhez kapcsolódik a régi Be. azon megfogalmazása, hogy a bíróság a nyilvános ülésen hozott ítélettel a vádlott bűnösségét megállapíthatta és ekkor büntetést szabott ki, vagy intézkedést alkalmazott vele szemben, de nem volt kötelező a bíróság számára, a vádlott büntetőjogi felelősségének a megállapítása. A tárgyalásról lemondás esetén a nyomozás és a vádemelés szabályai megegyeztek az általános rendelkezésekkel, eltérések csupán a bírósági szakaszban mutatkoztak. Ezen speciális szabályok közé tartozott, hogy a bíróság egyes bíróként járt el; tárgyalás helyett nyilvános ülést tartott; az ügyész és a védő részvétele kötelező volt; a bizonyítási eljárás a bíróságnak a vádlott általi kihallgatására korlátozódott, míg az ügyésznek és a védőnek csak felszólalási joga volt; a bűnösség megállapítása a vádlott beismerő vallomásán és a nyomozati iratok ismertetésén alapult; a bíróság nyilvános ülés során – főszabályként – vagy tárgyalásra utalta az ügyet vagy bűnösséget megállapító és szankciót tartalmazó ítéletet hozott; a bíróság a polgári jogi igényt nem utasíthatta el, de annak nem volt akadálya, hogy annak érvényesítését egyéb törvényes útra utasítsa; fellebbezésnek csak a vádtól eltérő tényállás megállapítása, a minősítés, a szankció kiválasztása és mértéke, valamint a járulékos kérdések (polgári jogi igény, bűnjelekről, bűnügyi költség viseléséről való rendelkezés) körében volt helye.[79]

„A nyilvános ülésen az ügyész ismerteti a vádat, és az indítványát, amely az ügynek a nyilvános ülésen alapuló elbírálására vonatkozik, és azt az indítványát is, amely a büntetés, illetőleg az intézkedés nemére, mértékére, tartamára irányul. Ezt követően tájékoztatja a bíróság a vádlottat a tárgyalásról lemondás és a bíróság előtt tett beismerése következményeiről, majd a vádlottat felhívja, hogy nyilatkozzék lemond-e a tárgyalásról, illetőleg a bűnösséget elismeri-e.”[80]

„Ha a vádlott a bűnösségét elismeri, a tárgyalásról lemond és a bíróság e tény, az eljárás iratai, valamint az esetleges kérdésekre adott válaszok alapján nem látja akadályát az ügy nyilvános ülésen való elintézésének, a vádlottat kihallgatja a vád tárgyává tett cselekményről. Egyéb esetben a bíróság az ügyet tárgyalásra utalja. E végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.”[81]

A bíróság a következő öt esetben utalta az ügyet tárgyalásra amennyiben: a fentiek alapján az ügy nyilvános ülésen való elintézésének bármilyen akadálya merült fel; a vádlott a nyilvános ülésen a vallomástételt megtagadta; a vádlott kihallgatását követően a bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlott beszámítási képessége, beismerésének önkéntessége vagy hitelt érdemlősége iránt ésszerű kétely mutatkozott; főszabály szerint akkor is, ha a vádlottnak a bíróság előtt tett vallomása a nyomozás során, valamint az ügyész előtt tett vallomásától lényegesen eltért; a vádtól eltérő (súlyosabb) minősítés látszott megállapíthatónak.[82]

A bíróság kötelessége volt látszólagos egyetértés esetén is az ügyet vizsgálni, annak érdekében, hogy az egyezség nem tévedésen, vagy jogellenes kényszeren alapult-e, mert ha „konszenzushiba” került felfedezésre, akkor a bíróság köteles volt az ügyet tárgyalásra utalni.[83]

„Ha a bíróság a tárgyalásra utalásra nem lát alapot, a vádlottat a büntetéskiszabási körülményekre is kihallgatja. [Be.542/A§ (2) bek.] A vádlott kihallgatásának befejezése után az ügyész, ezt követően a védő felszólalhat. A bíróság a vádlott bűnösségét a beismerő vallomására és a nyomozás irataira alapítja.”[84]

A bíróság eljárására vonatkozó szabályok pedig 2011. július 13. napjától annyiban módosultak, hogy az ügyész részvétele már nem volt kötelező a nyilvános ülésen. Távollétében a bíróság feladata volt a vádirat és az ügynek nyilvános ülésen való elbírálására vonatkozó indítvány; a büntetés, illetve intézkedés nemére, annak mértékére és tartamára vonatkozó indítvány ismertetése is. Bár célszerű volt, hogy az ügyész a nyilvános ülésen mindig részt vegyen, ennek ellenére nem volt törvényes lehetősége a bíróságnak, hogy erre kötelezze a vádhatóságot.[85] Álláspontom szerint ez a rendelkezés sértette a funkciómegosztás elvét, hiszen az eljárási funkciók megoszlásának kiemelt jelentősége, hogy megosztja a büntetőhatalmat, vagyis az ügyész az elkövető felelősségre vonását csak a bíróság útján érheti el, és a bíróság csak az ügyész kezdeményezésére ítélhet.[86] Azzal, hogy az ügyész nem jelent meg a nyilvános ülésen és a vádat, illetve az ügy elbírálására vonatkozó indítványokat a bíróság ismertette, olyan mintha a bíróság a vádat képviselte volna.

2.5 A másodfokú bírósági eljárás

A jogintézmény sajátosságaihoz igazodó speciális szabályok érvényesültek a másodfokú eljárásban is. A másodfokú bíróság az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezése esetén is a Btk. 83 és 84. §-ban írt szabályokra figyelemmel szabhatta ki a büntetést, amely az ott megjelölt tételkeret felső határát nem haladhatta meg.[87]

A másodfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítélet tényállásának megalapozottságára, a bűnösség megállapítására és a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezéseit felülbírálta, a bűnösség megállapítása, a váddal egyező tényállás volt, továbbá a vádirati minősítéssel egyező minősítés esetén az első fokú ítéletet csak akkor változtathatta meg, ha a terhelt felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének volt helye.[88]

Az eljárás megállapodáson alapuló jellegével összhangban a fellebbviteli eljárásban bizonyos korlátok fogalmazódtak meg, nevezetesen, hogy a tárgyalás mellőzéses eljárásban a bűnösség megállapítása, a váddal egyező tényállás, minősítés, valamint a vádirat keretei között meghatározott büntetés és intézkedés neme, mértéke, tartama miatt nem volt helye fellebbezésnek, ezért a fellebbezésben csak e korlátok figyelembe vételével lehetett, új tényt állítani vagy új bizonyítékra hivatkozni.[89]

Az első fokú bírósági eljárásban érvényesülő bizonyítási szabály a másodfokú eljárásban is irányadó volt, tehát a másodfokú bíróság sem vonhatott mérlegelése körébe más bizonyítékot, mint a vádlott beismerő vallomását és a nyomozás iratait. [90]

A másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte az első fokú bíróság ítéletét és az iratokat az ügyésznek küldte meg, ha az ügyész a XXVI. Fejezet szerinti eljárást a törvényi előfeltételek hiányában; az első fokú bíróságot új eljárásra utasította, ha a bíróság a XXVI. Fejezet szerinti eljárást a törvényi előfeltételek hiányában folytatta le.[91]

Ennek a külön eljárásnak alapvető követelménye és sajátossága volt, hogy a bíróság fokozottan kötve volt a vádhoz, s így a „tettazonosság” követelménye sajátosan felerősödött, mivel ugyanazon tett miatt a vádlott terhére már fellebbezésnek se volt helye, másodfokon gyakorlatilag csak a vádlott javára következhetett be érdemi változtatás.[92]

3. Részösszegzés a tárgyalásról lemondásról

A fent leírtakra tekintettel, egyértelműen megállapítható, hogy a tárgyalásról lemondás egy angolszász elemeket magával hordozó jogintézmény, amely bevezetésével nem tudta betölteni a neki szánt funkciót, nevezetesen a túlterhelt igazságszolgáltatás tehermentesítését. Többszöri reformálás hatására sem váltotta be a tőle elvárt eredményeket, amelynek okai véleményem szerint az eljárás jelenlegi formájában a hazai jogrendszerrel való összeférhetetlensége, a társadalom általi általános kritika és ezekből következően a joggyakorlat kialakulásának hiánya.

IV. Fejezet: A vádalku és a tárgyalásról lemondás összehasonlítása

A fent bemutatottak alapján megállapítható, hogy a vádalkuként fordítandó klasszikus amerikai „plea bargaining” maga is egy gyűjtőkategória, ezért meghatározása nehézségekbe ütközik. Ezt fokozza, hogy USA-szerte tagállamonként is eltérő típusú vádalkukat különböztethetünk meg. Azonban az egyértelműen kijelenthető, hogy jogrendszerünk alapvető eltérései miatt sem elképzelhető a klasszikus amerikai vádalku hazai meghonosodása.

A hazai vádalkuként ismert tárgyalásról lemondás „vádalkukénti” megnevezése meglehetősen félrevezető volt, mivel a két jogintézmény számos közös vonásuk ellenére, mégis eltérőek, különböznek egymástól. Noha a klasszikus amerikai vádalku még a mai napig sem létezik hazánkban, mégis a tárgyalásról lemondás számos rokon vonást mutatott azzal. Ezt támasztja alá, hogy itthon is egyre jobban körvonalazódott a felek közötti alku a tárgyalásról lemondás során, amely konszenzuson alapult és lehetővé tette a felek elégedettségét teremtő büntetési tételkeret meghatározását. A módosított szabályokat akár úgy is értelmezhette a gyakorlat, hogy lehetőség volt a vád megvitatására. Amennyiben így tette, az a vádról való alkut jelentette.[93]

1. A vádalku és a tárgyalásról lemondás különbségei

A plea bargaining keretében a vád és a védelem között tényleges alku folyik mind a tényállás, mind a jogi minősítés tekintetében. A kontinentális jogrendszerekben, az egyszerűsítő eljárások körében az alku tárgyát nem képezhetik a terhelt terhére rótt bűncselekmények. A konszenzus tehát nem a vádra vonatkozik, hanem az eljárási forma alkalmazására terjed ki. Az alapvető különbség az a vádalku és a lemondásos eljárás között, hogy míg az előbbit a védő vagy az ügyész kezdeményezi, és nincs törvényben rögzítve, hogy a terhelt mit kaphat a beismerésért cserébe, ezzel szemben az utóbbiban pedig kizárólag a terhelt kezdeményezheti, és a törvény pontosan meghatározza, hogy a beismeréséért és a tárgyalásról való lemondásért milyen „ellenszolgáltatás” jár, azaz a várható büntetés mértéke mennyire szállítható le. Az is különbség, hogy a vádalkunál nincs korlátozva az alkalmazási terület, vagyis bármely bűncselekmény típusánál szóba jöhet, és nincs időbeli határ a bejelentésre, addig a lemondásos eljárás csak akkor jöhet szóba, ha a terhelt beismerő vallomást tett és nem olyan bűncselekményről van szó, amit bűnszervezetben követtek el, mert arra az együttműködő terheltre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.[94]

Az Amerikai Egyesült Államok tagállamainak egy részében a bíró maga is részt vesz a vádalkuban – szemben a hazai gyakorlattal, – ami irányíthatja, előrébb is viheti az ügy kimenetelét[95], viszont súlyos nyomásgyakorló hatása is lehet a terheltre. Erre magyarázatul szolgál, hogy ha a terhelt látja a bírón, hogy mindenképp alkut akar, akkor félő, hogy azért megy bele, hogy tárgyalás esetén nehogy súlyosabb büntetést kapjon.[96] Az amerikai Legfelsőbb Bíróság eseti döntései által bontakozott ki a beismerő vallomás elfogadhatóságának feltételrendszere. A Henderson kontra Morgan ügyben hozott ítéletében a Bíróság megállapította, hogy a terhelt a beismerő vallomása megtételekor legyen tisztában a szándékosság – gondatlanság tényezőivel. Amennyiben, erre irányuló tájékoztatást nem kapott, így nem tekinthető önkéntesnek a beismerése, amin alapuló ítélet nem felel meg a tisztességes eljárás követelményének sem.[97]

Az amerikai jogtudósok egy része, mint John H. Langbein vagy Albert W. Alschuler is azért kritizálják a vádalku intézményét, mert ugyan remekül javítja a statisztikákat, de megfosztja a valódi tárgyalástól és eljárástól a vádlottat, hogy bizonyítsa az igazát. Ráadásul a jogász társadalomnak tudomása van arról, hogy a törvények értelmében ugyan a vádlottnak szabad akaratából kell „belépnie” a vádalkuba, az ügyészek gyakran burkolt fenyegetéssel vagy „blöfföléssel” igyekeznek rávenni a terhelteket a vádalkura.[98]

Egyelőre azonban nincs olyan megoldás, amely helyettesítené a vádalku intézményét, ugyanis ahhoz legalább háromszor, négyszer annyi bíróságra és ügyészségre lenne szükség, amely elbírna a vádalku megszüntetésével hirtelen óriásivá vált ügyteherrel.[99]

	Plea bargaining	Tárgyalásról lemondás
Alku jelentősége	Központi eleme az alku, ahol az ügyésznek széles körű alku pozíciója van.	Az alku szűkebb és törvényi keretek közé szorított.
Alkalmazhatósági köre	Bármely bűncselekmény esetén alkalmazható.	Bármely bűncselekmény estén alkalmazható, kivéve amit bűnszervezetben követtek el,mert arra az együttműködő terheltre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
Kezdeményezésre jogosultak köre	Az ügyész és védő is kezdeményezheti.	Csak a terhelt kezdeményezheti.
Kedvezmény mértéke	Nem csak büntetéskiszabási kedvezmény ajánlható a terheltnek, hanem pl. a büntetés végrehajtására vonatkozó.	A kedvezmény főként a büntetés kiszabására vonatkozik.
Működőképessége	Jól működik az USA jogrendszerében.	Csekély szerepe van a magyar jogban.
Alkalmazás célja	Igazságszolgáltatás tehermentesítése	Igazságszolgáltatás tehermentesítése

(Forrás: Pápai-Tarr Ágnes: Vádalku-az amerikai és a magyar valóság, Jogelméleti Szemle, 2011/1. szám, http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html felhasználása alapján,Letöltve: 2015. 06. 22.)

2. sz. táblázat: A vádalku és a tárgyalásról lemondás különbségei

2. A plea bargaining és a tárgyalásról lemondás hasonlóságai

E két jogintézmény számos vonásában hasonlít egymásra, amelynek magyarázataként az szolgál, hogy mindkettő eljárást azonos funkció betöltésére hozták létre, nevezetesen a bíróságok tehermentesítésére, és a bírósági eljárások gyorsítására. Az ugyanazon cél eléréséhez szükségszerű alkalmazási előfeltétel is megegyezik, azaz a vádlott beismerő vallomása. Szintén hasonlóság, hogy a terhelt lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról[100], hiszen hiányzik a tradícionális tárgyalás, helyette egy egyszerűsített eljárásról van szó. Közös elem továbbá, hogy az ügyésznek meghatározó szerepe van, mivel a terhelt vele egyezik meg az alkuról, így nagy hatással van a tényállás, a jogi minősítés és ezáltal a büntetési tételkeret későbbi, a már bíróság előtti realizálódására. A védő kötelező jelenléte is mindkettő jogintézményben megjelenik, mivel a jelentőségük felértékelődik a vádlott számára megfelelő szankció kialakítása érdekében. [101]

3. Részösszegzés a vádalku és a tárgyalásról lemondás összehasonlításáról

Ez a két rokonintézmény számos ponton tesz eleget annak, hogy az említett „rokoni kapcsolat” fennálljon, ugyanakkor részletesebb tanulmányozás eredményeként több vonásban figyelhetünk meg különbségeket közöttük. Erre magyarázatul alapvetően, az amerikai (angolszász) és a közép-kelet európai (kontinentális) jogrendszerek közötti különbségek szolgálhatnak. Ezek közül néhányat kiemelve azt tapasztaljuk, hogy, amíg az előbbinél a jog az esetjogból levont analógia útján állapítható meg, azaz azt kell kutatni, hogy hasonló ügyben hozott-e és ha igen, milyen döntést a bíróság, addig az utóbbinál a jogot jogszabályok határozzák meg.[102]

Az amerikai jogrendszerben laikus elemként az esküdtszék alkalmazása elengedhetetlen az igazságszolgáltatásban[103], és a bírósági döntéseknek van meghatározó súlya a jogszabályokkal szemben.[104] Ezzel ellentétben pedig a közép-kelet európai jogrendszerben általában hivatásos bíráskodás történik és a bíróságok gyakorlatának sokkal kisebb jelentősége van, mint az angolszász jogrendszerekben.[105]

Végül pedig kiemelendő, hogy a két jogrendszer között a legjellegzetesebb eltérés a bizonyítási szisztéma különbségeiből fakad. Amíg az inkvizitórius elveken nyugvó kontinentális eljárási rendszerben a büntetőeljárás célja az anyagi igazság kiderítésére törekvés, addig az akkuzatórius eljárás célja a formális igazság felkutatása, az igazságnak jogi keretek között – főszabály szerint – a tárgyalóteremben történő megállapítása. [106] Ezen jellemzők figyelembevételével már teljesen természetes és egyértelmű, hogy az eltérő jellemzők túlsúlyban találhatóak meg a hasonlóságokhoz képest, annak ellenére, hogy mindkettő jogintézménynél a kiindulás, a cél, megegyező.

V. Fejezet: A tárgyalásról lemondás hibái, ritka alkalmazásának okai a régi Be. hatálya alatt

A fejezetben említett két részcím egymással kölcsönhatásban álló, mintegy ok-okozati viszonyban levő területek, amelyek magyarázatot szolgáltatnak számunkra, hogy miért olyan elenyésző statisztikai számokat tapasztaltunk a tárgyalásról lemondásos eljárások hazai alkalmazásának tekintetében a régi Be. hatálya alatt.

1. A tárgyalásról lemondás problémái

Jelentős könnyítést tesznek az államnak azok a vádlottak, akik a vádalku keretében beismerő vallomást tesznek. Nem csupán nem veszik igénybe az egyébként alkotmányos alapjogként őket megillető garanciák mellett lefolytatható büntetőeljárást, de csökkentik annak az esélyét is, hogy fellebbezhessenek saját ítéletük ellen. A vádalkut követően ugyanolyan bűnösnek tartják őket, mintha tárgyaláson ítélték volna el őket.[107]

„E külön eljárási forma lényege tehát, hogy a terhelt beismerő vallomásán alapszik, és az ügy „sommás” elintézése érdekében áttöri a modern bizonyítási jog egyik alapelveként kezelt, a Be. 118. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott elvet, miszerint a terhelt beismerő vallomása önmagában nem elegendő bizonyíték. Azaz megszűnik annak a tételes jogban kodifikált bizonyítási elvnek az általános jellege, amely szerint a terhelt beismerése esetén is meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat. Tárgyalásról lemondásos eljárásban a vádlott beismerő vallomásán kívül csak a nyomozati iratok felolvasásának, illetve ismertetésének, és ekként a nyilvános ülés anyagává tételének van helye.”[108]

1.1. A hamis beismerő vallomás veszélye

A beismerés tekintetében fennállt a veszélye annak, hogy akkor is beismerő vallomást tett a vádlott, ha nem ő követte el a bűncselekményt. Ennek különféle okai lehettek: testi kényszer, zsarolás, vagy más nyomásgyakorló eszközök, amelyeket nehéz volt kiszűrni. Ez azért is volt probléma, mert ezzel megdőlt a tárgyalásról lemondás egyik alapvető feltétele, hogy a vádlott beismerésének önkéntesnek kellett lennie. Ugyanakkor hazánkban főszabály szerint a beismerő vallomás önmagában nem volt elegendő a bűnösség megállapításához, hanem a többi bizonyítékokat is be kellett szerezni, tehát szemben az amerikai modellel, a vádlotti beismerő vallomás nem volt egyenlő a bűnösséget megállapító ítélettel. Ettől az általános szabálytól tért el a tárgyalásról lemondás.[109]

1.2. Alapelvek sérelmének veszélye

A vádalku – csakúgy, mint a megállapodások általában – számos alapelvbe ütközhetett.

1.2.1. Legalitás és officialitás elvének sérelme

Ilyen például a legalitás és officialitáselve.

Király véleménye az, hogy a legalitás a büntetőeljárásban az a követelmény, hogy az arra hivatott szervek minden bűncselekményt derítsenek fel és biztosítsák a büntetőtörvények alkalmazását. Az pedig, hogy ez a tevékenység a hatóságok feladata, az officialitás elvéből fakad.[110]

Farkas és Róth szerint a legalitás elve az a kötelezettség, hogy a nyomozó hatóságok minden bűncselekmény esetén nyomozást rendeljenek el, az ügyész minden bűncselekmény esetén vádat emeljen, a bíróság pedig minden bűncselekmény esetén büntetést szabjon ki.[111]

Az officialitás elve pedig azt jelenti, hogy a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak kötelessége, hogy az e törvényben megállapított feltételek esetén a büntetőeljárást megindítsa, illetőleg az eljárást lefolytassa.[112]

Ezeknek a definícióknak megfelelően a tárgyalásról lemondás nem volt összeegyeztethető a legalitás és az officialitás elvével, mert minden bűncselekmény elkövetése megzavarja a társadalom rendjét, veszélyt jelent arra. A bűnügyek elintézésekor közérdekű ügyekről, azaz közügyekről beszélhetünk, nem pedig magánügyekről. A büntetőeljárás megindítása és lefolytatása nem alapulhat a magánszemélyek aktív vagy passzív magatartásán, illetve objektív vagy szubjektív megítélésen.[113]

1.2.2. Ártatlanság vélelmének sérelme

Az ártatlanság vélelme szerint „senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős határozatában meg nem állapította”.[114]

A vádlottnak ezt a fajta „védelmét” sértette, ha a tárgyaláson a bíróság és a védelem között, a még meg sem tett vallomáson alapuló büntetésenyhítési szempontok kerültek megtárgyalásra. Tehát feltehető, hogy a vádlottnak a tárgyaláson tett vallomását a védelemnek és a bíróságnak egy, a vallomáshoz kötött büntetésenyhítés részleteiről való beszélgetése előzte meg, így a bíróság részéről a készség egy ilyen beszélgetés lefolytatására az ártatlanság vélelmével való elkerülhetetlen konfliktushoz vezetett.[115]

1.2.3. Az in dubio pro reo elvének sérelme

A fenti probléma egyébként az in dubio pro reo elv kapcsán is felmerült, mivel e szerint a vádlott elítéléséhez csak a bíróság teljes meggyőződésén alapuló, felderített tényállás vezethetett. [116]

Megállapítható volt, hogy ha a vádlott távollétében a védő a bíróságnak kijelentette, hogy a büntetés végrehajtásának felfüggesztése esetén, ügyfele hajlandó beismerő vallomást tenni, ez az alapelv súlyos megsértését jelentette, főleg, ha az igen erősen kételkedő bíróságban éppen ez a kijelentés volt az, ami megerősítette a bűnösséggel kapcsolatos meggyőződését.[117]

1.2.4. A közvetlenség és szóbeliség elvének sérelme

Egyértelmű volt az azzal kapcsolatos félelem is, hogy a megállapodások, amelyek megkötésére a tárgyaláson kívül került sor, annak ellenére kerültek felhasználásra, hogy nem a tárgyalás anyagát képezték, s a tényeket a bíróság nem a maguk forrásából ismerte meg, hanem a védőkkel való beszélgetés révén. Amíg a szóbeliség elve megköveteli, hogy az eljárás anyagát az ügyben eljáró bíróság előtt, szóban a tárgyaláson ismertessék, úgy tűnik, hogy a megállapodások egy hallgatólagos egyetértés formájában, a tárgyaláson való mindennemű megemlítés nélkül hatottak tovább, és ezáltal mondtak ellent a közvetlenség és a szóbeliség elvének.[118]

1.2.5. A bírósági eljáráshoz való jog és a törvény előtti egyenlőség elvének sérelmei

A bírósági eljáráshoz való jogot a régi Be. 3. § (1) és (2) bekezdése deklarálta:

„ (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádról bíróság döntsön.

(2) Bűncselekmény elkövetése miatt bárkinek a felelősségét megállapítani, és emiatt vele szemben büntetést kiszabni egyedül a bíróság jogosult.”

A nyomozati eljárásban, a vádemelés alatt vagy azt közvetlenül megelőzően kötött megállapodások közvetlenül érinthették a működési alapelvet, hiszen a vádlottnak az egyesbíró előtti vádemelés nagy jelentőséggel bírt, ehhez jelentős érdeke fűződhetett, ezért is sor kerülhetett a védelem és az ügyészség között megállapodások kötésére. Hasonlóan lehetséges megállapodásra irányuló megfontolás volt a bíróság illetékességével összefüggésben is. A védők és az ügyészek is ismerik a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát, így megkísérelhették annak megfelelően megkezdeni azon bíróság előtt az eljárást, amelynek a büntetéskiszabási gyakorlata jobban megfelelt az egyedi elképzeléseiknek. Ezzel az egyedi esetekben az ügyben döntésre jogosult bíró kiválasztásával akár a döntés eredményét is befolyásolhatták.[119]

Az Alaptörvény szerint a törvény előtt mindenki egyenlő. A törvény előtti egyenlőség lényege pedig az, hogy a bűnügyekben azonosan szervezett bíróságok járnak el, egységes eljárásban, tekintet nélkül a terhelt és a résztvevők társadalmi, vagyoni helyzetére, faji, vagyoni hovatartozásukra.[120] A megállapodásokkal kapcsolatos félelmek sokszor abból adódtak, hogy a büntetőeljárás tárgyát képező vitát a megállapodások korlátozták, és a vallomás letételére különböző, önkényes kedvezményeket helyeztek kilátásba. Az ítélet megfelelő megalapozása esetén, viszont nem fordulhatott elő az azonos bírósági eljárásban szereplő vádlott-társak esetén az egyenlőtlen elbánás.[121] Ebből tehát az következett, hogy a tárgyalásról lemondás sértette a törvény előtti egyenlőség alapelvét.

1.2.6. A tisztességes eljáráshoz való jog elvének sérelme

A tisztességes eljárás fogalmi elemeit az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke tartalmazza:

„1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, a tárgyalóterembe történő belépést azonban meg lehet tiltani a sajtónak és a közönségnek a tárgyalás teljes időtartamára vagy egy részére annyiban, amennyiben egy demokratikus társadalomban ez az erkölcsök, a közrend, illetőleg a nemzetbiztonság érdekében szükséges, ha e korlátozás kiskorúak érdekei, vagy az eljárásban résztvevő felek magánéletének védelme szempontjából szükséges, illetőleg annyiban, amennyiben ezt a bíróság feltétlenül szükségesnek tartja, mert úgy ítéli meg, hogy az adott ügyben olyan különleges körülmények állnak fenn, melyek folytán a nyilvánosság az igazságszolgáltatás érdekeit veszélyeztetné.

2. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.

3. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy

a) a legrövidebb időn belül tájékoztassák olyan nyelven, amelyet megért, és a legrészletesebb módon az ellene felhozott vád természetéről és indokairól;

b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel;

c) személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék, és ha nem állanak rendelkezésére eszközök védő díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet;

d) kérdéseket intézzen vagy intéztessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse, a mentő tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, illetve kihallgatják;

e) ingyenes tolmács álljon rendelkezésére, ha nem érti vagy nem beszéli a tárgyaláson használt nyelvet.”[122]

A tisztességes eljárás elvének gyakori sérelmét jelenthette, amikor ugyanolyan büntetőeljárásban levő két vádlottal szemben való tárgyalás során az egyik vádlott hallgat, a másik vádlott pedig a bírósággal vagy az ügyészséggel kötött megállapodás miatt beismerő vallomást tesz, és ezáltal bizonyítják a tagadó vádlottnak a bűncselekmény elkövetésében való közreműködését. Szintén megsérült ez az elv, ha a bíróság vagy az ügyészség túllépte saját kompetenciáján és a bűnösség alapelvén, és a beismerő vádlottal szemben alkalmazott szankció jóval a bűnösséghez mérten alul volt.[123]

1.3. Az anyagi igazság sérelme

A következő problematikus pont ezzel a jogintézménnyel az volt, hogy a terhelt és az ügyész megállapodott a bűncselekmény tényállásáról és bár ezt még a bíró még mindig elutasíthatta, – bízva egy demokratikus jogállamban a bírók pártatlanságában – de ettől függetlenül mégis úgy gondolom, hogy az anyagi jog, az anyagi igazság dőlt meg ezzel a „megoldással”. A bizonyítás során ugyanis a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni, azonban, ha az ügyész nem indítványozta, a bíróság nem volt köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére, és megvizsgálására.[124]

1.4. A társadalom igazságérzetének sérelme

Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy abban az esetben, ha a terhelt megkötötte a vádalkut az ügyésszel, és a bíró ezt „jóváhagyta”, majd a terhelt letöltöltötte a rövidített büntetését és ezután visszaesőként ismét rabolt, vagy ölt, akkor ebben az esetben kérdés volt, hogy jó döntés volt-e a vádalku alkalmazása. Ekkor már nagy eséllyel jelenhet meg általános jelenségként a társadalom elégedetlensége, ezzel nyomást helyezve az igazságszolgáltatás működésére.

2. A hazai csekély alkalmazás okai

Az eddigi statisztikák igen elenyésző eredményeket mutattak a tárgyalásról lemondás alkalmazása tekintetében. A 2008-as évet megfigyelve láthatjuk, hogy a vádlottak kevesebb, mint 0,5 %-ánál alkalmazták a lemondásos eljárást, de előfordult olyan megye is (például Csongrád megye), ahol egy vádlottnak az ügye sem fejeződött be ebben az eljárási formában. Láthatjuk, hogy népszerűtlenségét az évek során továbbra is megtartotta, mivel 2010-ben a vádlottak kevesebb, mint 0,4%-ánál, 2011-ben már 0,3 %-ánál sem alkalmazták ezt a külön eljárást.

Ügyészségek	Vádirattal megvádolt személyek száma	ebből
vádlottak aránya, akik a vádemelés előtt lemondtak a tárgyalásról	ebből	vádlottak aránya, akik a vádemelést követően lemondtak a tárgyalásról	ebből tárgyalásra utalva	Tárgyalásról lemondott vádlottak aránya, akikkel szemben első fokú határozat született
a bíróság az ügyet tárgyalásra utalta	ügyészi indítványra	bíróság hivatalból
Főváros	13923	40	5	24	5	2	52
Baranya megye	2579	17	1	4	1	0	19
Bács-Kiskun megye	3475	3	0	2	0	0	5
Békés megye	2230	0	0	0	0	0	0
Borsod-A-Z megye	6508	6	0	4	3	0	7
Csongrád megye	3362	6	0	3	0	0	9
Fejér megye	1416	7	0	2	1	1	7
Győr-M-S megye	2870	0	0	3	0	0	3
Hajdú-Bihar megye	4718	3	1	3	0	0	5
Heves megye	1869	0	0	0	0	0	0
Jász-N-Sz megye	2350	1	0	3	0	0	4
Komárom-E megye	1848	5	0	2	0	0	7
Nógrád megye	1702	5	1	0	0	0	4
Pest megye	5668	8	1	4	0	0	11
Somogy megye	1336	0	0	1	0	0	1
Szab.-Sz-B m.	4685	4	0	1	0	0	5
Tolna megye	1474	0	0	0	0	0	0
Vas megye	1442	4	0	3	0	0	13
Veszprém megye	2112	8	0	0	0	0	8
Zala megye	1627	10	0	3	0	2	10
Központi Nyomozó Főügy	438	3	0	1	0	0	4
Összesen	67632	136	10	63	10	5	174
2012. év	74242	93	13	62	6	3	133
2011. év	85355	1332	10	69	3	1	188
2010. év	83684	246	26	81	9	2	290
2009. év	84932	373	28	85	8	0	422

(Forrás: A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai 2013, 16. o. http://www.mklu.hu/repository/mkudok403.pdf , Letöltve: 2015. 07. 30.)

3. sz. táblázat: A tárgyalásról lemondás alakulása

A hazai eljárásjogi szabályozás és a jól működő angolszász jogrendszerek „vádalkuként” funkcionáló jogintézményének szabályozását összevetve jól látható, hogy miben rejlik ezen jogintézmény hazai sikertelensége. A magyarázat öt ok-csoport körül keresendő.[125]

2.1. Más külön eljárásokkal való konkurálás problematikája

Elsőként „a tárgyalásról lemondás ritka alkalmazásának egyik oka, hogy több kritérium alapján konkurálni látszott más gyorsító külön eljárásokkal ( tárgyalás mellőzése, bíróság elé állítás), illetve a biztosíték jogintézményével.”[126]

A tárgyalás mellőzése és a tárgyalásról lemondás előfeltételei sok tekintetben megegyeztek egymással. Ezt igazolja, hogy mindkettőnél feltétel volt a terhelt beleegyezése; csak az ügyek meghatározott csoportja esetén voltak alkalmazhatóak; illetve mindkettőnél korlátozott volt a bíróság büntetéskiszabási mozgástere. Eltérés a két jogintézmény között, hogy a tárgyalásról lemondás esetében a terheltnek aktív kezdeményező szerepe volt, szemben a tárgyalás mellőzéses eljárással, ahol a terhelt csak utólag, a végzés kézbesítésekor szerzett tudomást arról, hogy ügye a „büntetőparancs” keretében nyert elbírálást. [127]

A bíróság elé állítás és a tárgyalásról lemondás szintén sok hasonlóságot mutatott, viszont teljesen más módon szolgálták a gyorsabb igazságszolgáltatáshoz fűződő érdeket. Az előbbinél a gyors nyomozást követően az általános szabályok szerinti bírósági eljárás érvényesült, míg az utóbbinál az általános szabályok szerinti nyomozást követte az egyszerűsített és gyors bírósági eljárás. [128]Azonban gyakran kerülhetett e két eljárás versengő pozícióba is, amely során a választás jogkörével élő ügyész számára releváns szempont lehetett, hogy a bíróság elé állítás során a büntetéskiszabás általános szabályai, míg a tárgyalásról lemondás esetében az enyhítő szakasz alapján meghatározott büntetési tételkeret volt az irányadó.

2.2. Motiválatlan ügyészség problematikája

Másodikként emelhető ki, hogy amíg az angolszász jogrendszerben a bűncselekmény súlyára tekintet nélkül alkalmazható a vádalku, addig itthon a jogalkalmazónak meg kellett vizsgálnia, hogy a bűncselekmény súlyát tekintve megfelel-e a törvényi követelményeknek. Ehhez a Btk. különös részében az egyes bűncselekményekhez tartozó büntetési tételek jelentették a kiinduló pontot, amely objektíve eldönthető. Büntetési tétel alapján pedig arra következtethettünk, hogy e jogintézmény nem kifejezetten a csekély súlyú bűncselekmények megoldását volt hivatott előkészíteni, hanem a jelentősebb büntetési tételt is kilátásba helyező bűncselekmények esetén is alkalmazható lehetett. Ennek a lehetőségnek az alkalmazása, nyilván sok tekintetben függött az ügyészek mérlegelésétől is.[129]

E külön eljárás egy kompromisszum volt a terhelt és az ügyész között, amelyben mindkét fél lényeges jogokról mondott le, más-más indokok alapján. A terhelt helyzete egyszerűbb volt, mivel a bűncselekmény elkövetésének a beismerése a korlátozott fellebbezési lehetőség elfogadása hiányában is valószínűleg marasztalást vont volna maga után, a terhelt jogainak korlátozása ezért csekély volt. Ezzel szemben az ügyész felelőssége jelentős volt, hiszen az állam büntetőigényét érvényesíti, a büntetési célok szem előtt tartásával mérlegelte azt, hogy a vallomásnak, a terhelt személyének, és a bűncselekmény tárgyi súlyának figyelembevételével elfogadhatta-e a tárgyaláson folytatandó bizonyítási eljárás mellőzését, és elegendő volt-e az enyhítő szakasz figyelembevételével kiszabható büntetés.

Az ügyészség ezeket a fenti körülményeket mérlegelte, s így lett e külön eljárás alkalmazásában mutatkozó országos egyenetlenséget, és ezzel a mérlegelő tevékenységgel magyarázható az is, hogy a jogintézmény nem váltott és nem válhatott a bűncselekmény elkövetését beismerő terheltekkel szembeni eljárások meghatározó elintézési formájává.[130]

Továbbá nincs összhangban az ügyészi mentalitással sem, mivel az ügyész, mint az anyagi igazság érvényre juttatására törekszik valamennyi bűncselekmény kapcsán. Félő volt, hogy az ügyész hatalmi túlsúlyából kiindulva az eljárás az ügyész egyoldalú ajánlatává vált, annak ellenére is, hogy a jogalkotó itt a terhelt és az ügyész megállapodásán nyugvó konszenzuális elemet próbált beépíteni az eljárásba.[131]

2.3. Motiválatlan terhelt problematikája

Harmadikként kiemelendő, hogy az angolszász jogrendszerekben a vádalku a büntetési nemben, mértékben és a bűncselekményben való megállapodást is jelentette. Így előfordulhatott, hogy a terheltet nem abban a bűncselekményben mondták ki bűnösnek, amit elkövetett, hanem annál enyhébben.

Bár a hazai szabályozás szintén rögzítette azokat az enyhébb büntetési tételkereteket, amelyeket tárgyalásról lemondás esetén alkalmazni kellett, de az angolszász jogrendszerekben lényegesen nagyobb kedvezményeket kaphattak a beismerő vallomást tevő terheltek. A magyar szabályozás által nyújtott enyhébb büntetési tételkeretek nem nyújtottak valódi kedvezményt az alkotmányos jogainak korlátozását vállaló terheltnek. [132]

2.4. Motiválatlan védő és nyomozóhatóság problematikája

Negyedikként pedig jelentős magyarázatként szolgált számunkra az, hogy ez a jogintézmény nem volt összhangban a jogi köztudattal. A védő és a nyomozó hatóság mozdíthatta előre ezeket az eljárásokat, mivel az ügyek jelentős hányadában az ügyész nem is találkozott a terhelttel személyesen. Azonban a nyomozó hatóságnak nem volt érdeke a tárgyalásról lemondás elősegítése, mert az csak a bírósági szakot gyorsította, a nyomozatit nem. A védőnek sem volt érdeke, e külön eljárás elősegítése abból az okból kifolyólag, hogy magasabb munkadíj volt elérhető az elhúzódó eljárásokból.[133]

2.5. A bíró távolmaradásának problematikája

Hatodikként a magyar szabályozás nagy hiányossága volt, hogy a bíró nem vesz részt a megállapodásban, szintén hozzájárult, ahhoz, hogy a hazai jogrendszerben népszerűtlen legyen a tárgyalásról lemondás. Mivel a bíró távol maradt a megállapodástól, így nemcsak beleszólni, de felülbírálni sem tudta, így olyan magas fokú bizonytalanság teremtődött, amely érthetően nem sarkallta, sem a terheltet, sem a védelmét ellátó ügyvédet, hogy a e külön eljárást válassza.[134]

3. Részösszegzés a tárgyalásról lemondás hibáiról, ritka alkalmazásának okairól

A fenti okfejtések és statisztikák alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a tárgyalásról lemondás Magyarországon nem érte el a tőle elvárt és bevezetésekor neki szánt eredményt. A régi Be.-ben ugyanis nem rendelkezett az igazságszolgáltatás egyik résztvevője számára sem olyan potenciális vonzóerővel, ami népszerűbbé tehette volna az alkalmazását. A védők a fent jellemzett helyzetből kifolyólag sokszor lehetőségként sem említették meg védenceinknek e külön eljárást, mint az enyhébb büntetés elérésére szolgáló célt.

A tárgyalásról lemondás bevezetésekor elvárt eredmények teljesítése érdekében e jogintézmény átalakítása, vagy alternatív eszközök alkalmazása volt elvárható a jelenleg hatályos megszövegezésekor. (Ezeket a következő fejezetben részletesen kifejtem.)

VI. Fejezet: Alternatív megoldások a tárgyalásról lemondás funkciójának betöltésére

Jelen fejezetben arra az esetre kerültek alternatív megoldási ötletek kigyűjtésre, amennyiben a jelenleg hatályos Be. nem reformálta volna meg ezt a jogintézményt.

A magyar igazságszolgáltatás túlterheltsége egy sürgős megoldásra váró probléma volt, amelyre számos, kisebb-nagyobb sikereket elérő megoldási kísérlet került bevezetésre. Ezek a kísérletek nem egyedülálló, a hazai jogrendszer sajátosságaihoz mérten kialakított eszközök, hanem többségük külföldi példákból átültetett alternatívák, amelyek nem teljesen összeegyeztethetőek a hazai jogi berögződéssel, így nem is alkalmasak teljesen az igazságszolgáltatás tehermentesítésére. Ezzel a gondolattal nem a nemzetközi megoldások átültetésének elvetését tartom követendőnek, hanem az átvenni kívánt jogintézmények hazai körülményekhez való átalakítását, úgy, hogy azzal nem csak egy merev elméleti, hanem gyakorlati síkon is működő eredményt érjünk el.

1. A tárgyalásról lemondás releváns eljárássá válásának útja

Annak érdekében, hogy az igazságszolgáltatás terhei megfelelő mértékben csökkenjenek és ezzel egyenes arányban a bűnüldözés elleni küzdelem is hatékonyabb lehessen, a tárgyalásról lemondás alkalmazásakor elsődleges figyelemmel bevezetésének célját kell szemünk előtt tartani. Tehát fontosabb a gyakorlati, hatékony eredmény elérése az elméleti feltételeknek és elveknek való megfeleléshez képest.[135] Ez persze nem azt jelenti, hogy erre a külön eljárásra további átalakítások sora nem lenne szükséges, és hogy az alapelvekkel szemben kell állást foglalni e jogintézmény keretei között, csupán fontos, hogy a gyakorlat igazodjon az elmélethez és nem fordítva. Ezek a gondolatok konkrétabban egy példával jobban szemléltethetőek. Gondoljunk bele, hogy egy kábítószer hálózat működése mennyi bűncselekményt eredményez egy év alatt. Ezeknek a bűncselekményeknek egy töredéke jut a hatóságok tudomására, ezeknek a bűncselekményeknek pedig egy töredéke kerül sikeres felderítésre, így a bűnüldöző hatóságok leghatékonyabb működése mellett sem történik meg a bűncselekmények nagy részének a szankcionálása. A példámban a rendőrség elfog kábítószer kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy személyt, aki majd a bíróság elé állva felel tettéért, úgy, hogy a Btk. különös részében lévő általános szabályok szerinti szankciót szabnak ki rá. Mennyivel hatékonyabb lenne, egy ilyen eset helyett, ha a kábítószer kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt elfogott személy a bűnszervezetben lévő többi tettestársa személyi fellelhetőségeit, adatait a hatóság tudomására hozná, mivel akkor a többi bűnöző is könnyedén felelősségre vonható lehetne. Ezért természetesen cserébe az együttműködő terhelt csökkentett büntetési tétel letöltése után szabadulhatna. Így a magyarországi bűnüldözés hatékonysága jelentősen megnőne. Ez is azt mutatja, hogy a tárgyalásról lemondás elengedhetetlen Magyarországon.

Egy másik, ma is aktuális problémára is levetítve láthatjuk, hogy mennyire fontos lenne e külön eljárás alkalmazása. Itt pedig a migrációs helyzettel összefüggésben az embercsempészet bűntettére, és a jogellenes tartózkodás elősegítésének vétségére gondolok. E két bűncselekmény 2015-től Csongrád megyében jelentősen meghaladja az összes más bűncselekmény elkövetésének gyakoriságát.[136] Az illegális határátlépőknek jogellenesen segítséget nyújtók, illetve embercsempészek, igen jelentéktelen személyek a már embercsempészetre szakosodott bűnszervezetek közösségében, így ezen személyek elfogása olyan mintha betegségeink tüneteit kezelnénk, és nem a probléma forrását szüntetnénk meg. Így szükség van az embercsempészek megbízóiról, szervezet többi tagjáról is információkra, amit ugyan nem könnyű a terhelttől megtudni főleg, hogy nyelvi nehézségek adódhattak közöttük és a megbízóik között, de jelenleg álláspontom szerint ez az egyetlen remény annak érdekében, hogy e már kialakult és bűnszervezetekké szerveződött embertömegek és bűncselekmények elterjedését megakadályozzuk. E jelenlegi helyzet még egy indok arra, hogy a tárgyalásról lemondás megreformálása után egy olyan megoldás lehetett volna a probléma kezelésére, ami képes kezelni a helyzetet, amennyiben megfelelő reformok alá kerül.

A legnagyobb félelem a tárgyalásról lemondással kapcsolatban, hogy ha alkalmazása elterjedne, akkor a korrupció, mint általános jelenség térnyerése még nagyobb problémát okozhatna, mint a jelenlegi hatóságok túlterheltsége. Ennek kiküszöbölése érdekében egy alternatív megoldási javaslatként hasonlít a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény. 35. § (4) bekezdésében írtakra, miszerint az igazságszolgáltatásban dolgozókat hivatásuk méltóságának és felelősségük súlyának megfelelő, függetlenségüket biztosító, kiemelkedő javadalmazás illeti meg. Ez természetesen nem jelent teljes körű biztosítékot a korrupció megakadályozására, hiszen ezen jogellenes tevékenység megszüntetése már egy másik összetettebb probléma, ami szintén, jelenleg is megoldásra vár. Ahhoz, hogy a tárgyalásról lemondás megjelenésével ne törjön előre a korrupció is, feltétlenül szükséges erre egy külön intézkedési terv kidolgozása.[137]

A tárgyalásról lemondás működéséhez véleményem szerint a következő reformok bevezetésével kerülhetett volna sor:

Először is fontos intézkedésnek tartottam volna a büntetőeljárás alanyainak még érdekeltebbé tételét a tárgyalásról lemondás alkalmazásának tekintetében. A terheltnek kell kezdeményeznie az eljárást, ami a gyakorlatban igen életszerűtlen volt véleményem szerint, mivel a hozzá kirendelt, vagy megbízott védője kevés valószínűséggel fogja ezt a megoldást javasolni védence számára. Ennek egyrészt az lehetett az oka, mert a védő érdekelt az eljárás elhúzódásában, másrészt pedig ha az ügyészségnél ezzel az egyszerűsített eljárással próbálkoztak volna, szintén kevés esélye lett volna a sikeres alku megkötésének. Erre magyarázatul pedig az ügyészségek bizalmatlansága szolgálhatott e jogintézménnyel szemben. Így a kulcs a felek érdekeltségének problémájának kérdésében az ügyészek számára meggyőző feltételrendszer kialakítása is lehetett volna, annak érdekében, hogy bátran kerülhetett volna alkalmazásra a munkaterheik csökkentése érdekében e jogintézményt. Erre megoldási javaslatként felmerült az ügyészek állami büntetőigény érvényesítésének megtartása mellett egy plussz motiváció bevezetése, ami segíthette volna az alkalmazást, valamint a Legfőbb Ügyészség részéről egy egységes iránymutatás közlése, ami előírhatta volna, hogy ha van lehetőség a tárgyalásról lemondás alkalmazására, akkor gondos mérlegelés után ne vonakodjanak annak tényleges igénybevételéről. A plussz motiváció pedig egyrészt abban nyilvánult volna meg, hogy több ügy került volna bíróság elé, ami nemcsak az elméleti statisztikákat javította volna, hanem tényleges anyagi jutalmazásban nyilvánult volna meg a lezárt ügyek száma alapján. Egy korrupt vádalkus intézmény kialakulásának elkerülése érdekében az anyagi jutalmazás hatására egy erre a külön eljárás megfelelő és indokolt alkalmazásának indokoltságát ellenőrző bizottságot felállítása lehetett volna indokolt azzal a funkcióval, hogy gátat szabott volna az anyagi ellenszolgáltatás ellenében bíróság elé vitt, törvénytelen vádalkuk térnyerésének. Ehhez persze szintén egy feddhetetlen személyi állomány felállítása vált volna szükségessé, ami nem kevés anyagi befektetéssel járt volna, de mérlegelve az elérni kívánt célt, és azt, hogy a bűnszervezetek által rendszeresen végrehajtott bűncselekmények által okozott károk horribilis összegeket mutatnak, a befektetett anyagi javak idővel megtérültek volna.

Ahhoz, hogy a terhelt szintén nagyobb gyakorisággal kezdeményezhesse e kompromisszumos eljárást, indokolt lehetett volna a csökkentett büntetési tételkeret további csökkentése. Ez azzal lett volna magyarázható, hogy a terhelt egy rendes eljárásban amikor beismerő vallomást tesz és együttműködik az eljárás során végig a hatóságokkal, ezek a körülmények számára pozitívan szintén eltérést eredményeztek volna a Btk. különös részében lévő általános büntetési tételkeretek középmértékéhez képest. Tehát a terhelt számára szükséges lett volna ezekhez a körülményekhez képest egy még kedvezményesebb tételkeret bevezetése. [138]

Fontos, hogy a társadalmi nyomás ne befolyásolja az igazságszolgáltatásban dolgozókat, munkájukban előforduló döntéseik tekintetében, hiszen, ha ez megvalósul, úgy már nem is beszélhetünk teljes egészében független igazságszolgáltatásról. Ez azért releváns, mert ha egy terhelt a tárgyalásról lemondás alapján csökkentett tartalmú büntetést kapott volna, viszont ezért cserébe több bűnelkövetőt sikerül elkapnia és elítélnie a hatóságoknak, így radikális mértékben csökkenthető lett volna a bűncselekmények száma a gyakorlatban.

Nemcsak a társadalom közbiztonsága tekintetében lehet kiemelkedő javulást lehetett volna elérni, hanem más pozitív hatásokkal is találkozhattunk volna, amennyiben a terheltek az ítéletben megállapított bűncselekményekkel okozott anyagi kár elismerésével, a sértetteknek nem kellett volna külön polgári bírósághoz fordulni polgári jogi igényük érvényesítése érdekében.

2. Alternatív megoldások

A jelenleg hatályos Be. rendelkezésinek be nem vezetése esetén az előző alfejezetben leírt átalakítási javaslatok és a tárgyalásról lemondás megreformálása mellett szükség lett volna olyan helyettesítő eljárásokra, megoldásokra, amelyek szintén elősegíthették volna az igazságszolgáltatás tehermentesítését.

Ezek alkalmazása elengedhetetlen lett volna, főleg, hogy a vádalku ennyire idegen volt a magyar jogrendszerben. Így amíg nem került megfelelő átalakításra a tárgyalásról lemondás nagyon, addig szükség van a következő eljárásokra.

2.1. Nem jogi eszközök

A jogi problémák megoldására alkalmazandó nem jogi eszközök elterjedése a laikus társadalom számára is könnyebben érthető és elfogadható megoldást jelentenek a bűncselekmények visszaszorítására.

2.1.1.Oktatás

Az első lehetséges eszköz, ami gyakorlati eredményeket hozhatott volna az a megelőzés kérdése. Sokkal könnyebb egy prevenciós program[139] kidolgozása és alkalmazása, mint más lehetséges eljárások kifejlesztése.

A prevenciós lehetőség keretin belül cél már általános iskolás korban az osztályok részére bűnmegelőzéssel kapcsolatos foglalkozások tartása, hogy a diákok már korán szembesüljenek azzal, hogy a törvényeket be kell tartani.

2.1.2.Kiszámítható életpálya

Kiemelt feladatok közé tartozik az ország összes állampolgárának segélyekkel történő támogatása helyett, olyan életpályákkal történő motiválása, amelyek számukra biztonságos jövőképet nyújtanak, megbecsülve tisztességes munkájukat. Erre példaként szolgál a következetes életpálya, azaz, hogyha egy személy egy pozícióban egységnyi időt dolgozik, akkor számára kiszámíthatóan elérhető az előrelépése. Ez a kiszámítható jövőkép lehetővé teszi az emberek számára, hogy bátran tervezzenek, motiváltan dolgozzanak és ne bűnözésből éljenek meg. Így, ha kevesebb bűncselekményt követnek el, a bíróságok leterheltsége is csökken.

2.2. Jogi eszközök

Az igazságszolgáltatás túlterheltségének releváns problémájára megoldásként, hatékonyan a jogi eszközök szolgálhatnak. Ezt a következő jogintézmények tanúsítják.

2.2.1. Bíróság elé állítás

Igen népszerű és sokat használt külön eljárás volt a bíróság elé állítás. Az egyszerűbb megítélésű ügyekben a törvényben taxatíve felsorolt esetekben lehetőség van az alkalmazására, így a terhelt hamarabb a bíróság elé kerül, mint ahogy a vádemelés megtörténik az általános szabályok szerint. Így az első gyanúsítotti kihallgatástól legfeljebb 30 nappal születhet egy elsőfokú ítélet. [140]

2.2.2. Távollévő terhelttel szembeni külön eljárás

Szintén előrelépést jelentett a távollévő terhelttel szembeni külön eljárás bevezetése, amely igénybevételével az állam büntetőjogi igényének érvényesítését nem gátolja az a körülmény, hogy a terhelt felkutatása nem vezet eredményre. Az ügyész javaslata alapján a terheltnek nincs lehetősége kivonnia magát az eljárás alól és nem kerülhet sor arra, hogy elévülés miatt kizárttá válik a büntetőjogi felelősség megállapítása. [141]

2.2.3.Tárgyalás mellőzése

Szükség volt a tárgyalás mellőzésére, hiszen a joggyakorlatban az eljárás egyszerűsítését és gyorsítását szolgáló külön eljárások közül elsősorban a tárgyalás mellőzéses eljárás alkalmazására törekedtek a hatóságok. Legfeljebb öt éves büntetési tételű, egyszerűbb ügyek gyors elintézést szolgálja ez a jogintézmény, amelynek az a lényege, hogy a bíróság a tárgyalás megtartása nélkül, végzésben állapítja meg a büntetőjogi jogkövetkezményeket.[142]

2.2.4. Mediáció – Tevékeny megbánás

Egy másik alternatív megoldásként szolgálhatott volna a viszonylag új keletű mediáció[143] intézménye, amely a vitás felek közötti konfliktusok megoldására szolgál szakképzett mediátorok segítségével. Ez a közvetítői eljárás olcsóbb, gyorsabb, és emberközelibb, mint a bírósági eljárás, mégis megoldást jelenthet, ha a felek közös megegyezéssel hajlandóak igénybe venni ezt az utat, azonban csak meghatározott esetekben. Nem büntethető, aki az élet, testi épség és az egészség elleni, az emberi szabadság elleni, az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni, a közlekedési, a vagyon elleni, illetve a szellemi tulajdonjog elleni vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében – vagy azt megelőzően, de a közvetítői eljárás keretében született megállapodásban jóváhagyva – a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.[144]Bővebben a teljes intézményt a 2002. évi LV. törvény, valamint a Btk. 29. §-a szabályozza.

3. Részösszegzés a tárgyalásról lemondás átalakításáról, alternatív megoldásokról

A tárgyalásról lemondás lehetett volna az a megoldás a magyar jogrendszer számára, ami alkalmas az igazságszolgáltatás tehermentesítésére, abban az esetben, ha a megfelelő módon kerül átalakításra a gyakorlati szempontoknak megfelelően. Ez az elképzelés képes lehetett volna megoldást nyújtani bűnszövetségek és bűnszervezetek felszámolására, a bűncselekmények elkövetéseinek visszaszorítására, mert nagyobb felderítési hatékonysággal vehetik fel a harcot a hatóság tagjai a bűnelkövetőkkel szemben. Azonban ez a külön eljárás egyedül nem, csak a többi mára már jól bevált gyorsító eljárások alkalmazása mellett érhette volna el a kellő célt a mai magyar viszonyok között. Jelen helyzet megköveteli, hogy a leggyorsabb és legalaposabb eljárás alkalmazás kerüljön előtérbe, hogy a tényleges problémák kerüljenek megszüntetésre.

A reformok tekintetében három nagy csoportot tartottam volna kiemelendőnek, amelyek közül a büntetőeljárásban résztvevők érdekeltté tételét kell elsődlegesen lehetővé tenni. Fontos, hogy ne a társadalomi nyomás hatására hozzon döntést az bíróság, mert az már a függetlenség alapelvét is sértené. Végül pedig egy jelenleg is fennálló összetett probléma megoldása kapcsolódik össze a reformokkal, mégpedig az, hogy a papírmunka az igazságszolgáltatásban elveszi az érdemi munkától az időt, és az elméleti statisztikák, a gyakorlati eredmények fölé helyeződnek. Ennek a megváltoztatása lett volna leginkább szükséges, mert így egy motiválatlan, leterhelt, papírmunkába temetkező dolgozói réteg jön létre, akik képtelenek lesznek kellő eredményességgel fellépni az egyre növekvő bűnözés ellen.

VII. Fejezet: Eljárás a határzárral kapcsolatos bűncselekmények esetén – a tárgyalásról lemondás eljárásának vonatkozásában

Tekintettel, hogy Magyarországra 2015 januártól szeptemberig száznyolcvan ezer migráns érkezett[145], az Országgyűlés 2015. szeptember 4. napján elfogadta az „Egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról szóló” 2015. évi CXL törvényt (továbbiakban módosító törvény), amely 2015. szeptember 15. napján lépett hatályba. A jogszabály hatálybalépése közigazgatási jog és büntetőjog területén hozott jelentős változást. Az utóbbi területen 2015. szeptember 15-étől például három új bűncselekmény került bevezetésre a Büntető Törvénykönyvbe. Ezek a határzár tiltott átlépése, a határzár megrongálása, a határzárral kapcsolatos építése munka megakadályozása.[146]A hivatkozott határzárral kapcsolatos bűncselekmények esetén a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyekben 2015. október 17.-ig a Szegedi Járásbíróság, míg a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben a Szegedi Törvényszék kizárólagosan járt el.[147]Ezeket a büntetőeljárásokat a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején minden más ügyet megelőzően kell lefolytatni.2015. szeptember 15. napjától szintén módosított büntetőeljárásról szóló törvény, „Eljárás a határzárral kapcsolatos bűncselekmények esetén”[148] című XXVI/A. fejezetben található Bíróság elé állítás és Tárgyalásról lemondás tartozik. E két gyorsító külön eljárásnak köszönhetően a határzárral kapcsolatos bűncselekmények esetében az általános gyorsabb eljárást fokozva, még gyorsabban történik az elbírálásuk.[149]

1. A határzárral kapcsolatos bűncselekmények lemondás a tárgyalásról eljárására vonatkozó szabályok vs. e külön eljárás általános szabályai

A határzárral kapcsolatos bűncselekmények várható nagy számára tekintettel, a már általánosságban is leterhelt igazságszolgáltatás érdekében[150] célszerű volt a módosító törvény keretein belül a régi Be. módosításával a lemondás a tárgyalásról eljárás beépítésére a régi Be. új XXV/A. Fejezetébe. E külön eljárás az új fejezet sajátosságaihoz alkalmazkodva eltérő rendelkezéseket tartalmaz az általános szabályokhoz képest.

1.1. Kezdeményezésre jogosultak köre

Az első újítás az volt, hogy a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárást a védő is kezdeményezhette[151], szemben az általános szabályozással, amely szerint erre csak a terhelt volt jogosult.[152]

Véleményem szerint a védő a – magyar jogrendszertől, kultúrától vagy egyáltalán nyelvtől távol álló – migráns védence érdekében célszerűen rendelkezett ezzel a jogosultsággal a hatékonyabb és gyorsabb eljárás lefolytatása érdekében, hiszen az ügyfele számára legkedvezőbb álláspont képviselete érdekében a védő könnyebben teljesíthette munkáját. Azonban érdemes kiemelni, hogy ez az intézkedés egy szükséges formalitás volt, amely bevezetése mindenképpen szükségszerű volt, hiszen az eddigi általános szabályok szerint a terhelt kezdeményezése valójában a védője tanácsai és útbaigazítása alapján történt meg.

1.2. Az eljárás gyorsítását eredményező újítások

Az eljárás gyorsítása céljából új rendelkezés volt, hogy a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárás kezdeményezése esetén a terhelt gyanúsítotti kihallgatását az ügyész végezte[153], amelyről készült jegyzőkönyvben foglaltakkal azonos tényállás és minősítés szerint, az ügyész vádat emelt és indítványt tett az ügy nyilvános ülésen történő elbírálására a megállapodásban rögzített, nemű, mértékű, tartamú büntetés, illetve intézkedés alkalmazására, annak alsó és felső határának megjelölésével. Ez azért is volt egyszerűbb mert ez a jegyzőkönyv tartalmazta a tárgyalásról lemondásra irányuló nyilatkozatot, a terheltnek a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomását, a terhelt által beismert bűncselekmény leírását, a terhelt által beismert bűncselekmény Btk. szerinti minősítését, a terheltnek, az ügyésznek és a védőnek a büntetés, illetve intézkedés nemére, mértékére, tartamára vonatkozó egyetértő nyilatkozatát, ésa terheltnek az eljárás következményeiről történt tájékoztatását és a terhelt erre adott nyilatkozatát.[154]

Azaz a nyomozó hatóság a határzárral kapcsolatos bűncselekmények esetén nem végezhette el a kihallgatást, ezzel többlet munkát adva az ügyészségeknek. Az általános szabályok szerint, miután a nyomozóhatóság végezte el a gyanúsítotti kihallgatást, a jegyzőkönyvnek az ügyészhez történő megérkezését követően volt harminc napja arra, hogy ebben a jegyzőkönyvben megtalálható bűnösségre kiterjedő beismerő vallomás alapján a tárgyalásról lemondásra való kezdeményezését fogadja el a terheltnek.[155] Ezt követően az ügyész a terhelt kezdeményezésének elfogadásáról határozatot hozott, majd ezt követően harminc napon belül vádat emelt. Az ügyész ezután a vádirattal és a nyomozás irataival együtt a megállapodást és az annak alapjául szolgáló jegyzőkönyvet is benyújtotta a bíróságnak.[156] Ha a bíróság egyet értett a vádiratban szereplő tényállással, minősítéssel, illetve indítványozott büntetés, intézkedés mértékével, akkor a vádirat megérkezésétől számított hatvan napon belül nyilvános ülésre tűzte ki az ügyet.[157]

Ezzel szemben a határzárral kapcsolatos bűncselekmények esetében a bíróság a vádiratban megjelölt tényállással, minősítéssel és az ügyész által indítványozott büntetés, illetve intézkedés nemével, mértékével, illetve tartamával egyetértett, akkor az ügyet az ügy iratainak a bírósághoz érkezését követően nyomban nyilvános ülésre tűzte ki.[158]

Az új szabályozásban az volt kiolvasható, hogy a gyanúsítotti kihallgatástól számított tizenöt napon belül kellett lefolytatni a tárgyalásról lemondásos eljárást.[159] Nem az került rögzítésre, hogy az ügyésznek van tizenöt napja mérlegelni a külön eljárás elfogadását, hanem az egész eljárást kell addig lefolytatni, ami az eljárási cselekmények lényeges felgyorsítását jelenti, hiszen az általános szabályok szerinti legalább százhúsz nap helyett, tizenöt nap alatt kerül elintézésre.

	XXVI. Fejezetben Lemondás a tárgyalásról	XXVI/A. Fejezetben Lemondás a tárgyalásról
Az eljárás kezdeményezésére jogosult	terhelt	terhelt, védő
Gyanúsítotti kihallgatás elvégzésére jogosult	nyomozó hatóság, ügyész	ügyész
Kezdeményezés elbírálásnak ideje az ügyész részéről	A jegyzőkönyv ügyészhez való megérkezését követően 30 napon belül.	Vélelmezhetően rövid időn belül.
Vádemelés ideje	A kezdeményezés elbírálását követő 30 napon belül.	Vélelmezhetően rövid időn belül.
Nyilvános ülésre való kitűzés	A vádirat bírósághoz megérkezését követő 60 napon belül.	Az ügy iratainak bírósághoz érkezését követően nyomban.
Lemondás a tárgyalásról lefolytatásának ideje	A gyanúsítotti kihallgatástól számított 30 nap+30 nap+60 nap= 120 nap, ami egy minimum idő.	A gyanúsítotti kihallgatástól számított 15 napon belül kell lefolytatni.

Forrás: szerző saját feldolgozás a régi Be. XXVI. és XXVI/A. Fejezet rendelkezései felhasználásával készített összehasonlító táblázat

4. sz. táblázat: Az általános szabályok szerinti Lemondás a tárgyalásról összehasonlítása a határzárral kapcsolatos bűncselekmények kapcsán alkalmazott Lemondás a tárgyalással

A régi Be. 542/T. § (2) bekezdése azt is kiemelte, hogy a régi Be. XII. Fejezeteiben foglalt rendelkezései nem alkalmazhatóak a határzárral kapcsolatos bűncselekmények esetében a tárgyalásról lemondás vonatkozásában. Ez a rendelkezés a tárgyalás előkészítésének feladatait, tennivalóit zárta ki, ezzel is gyorsítva az eljárás befejezését, hiszen hazánkban a tárgyalás előkészítését az ítélőbíróság végzi[160], ahol az ügyben eljáró tanács elnöke az ügy bíróságra érkezését követő harminc napon belül megvizsgálja, hogy van-e helye [161] áttételnek[162], egyesítésnek, elkülönítésnek[163]; az eljárás felfüggesztésének[164]; az eljárás megszüntetésének;[165] intézkedéseknek eljárási cselekmények elvégzése iránt [166]; személyi szabadság elvonásával, vagy korlátozásával járó kényszerintézkedésnek[167]; vádtól eltérő minősítésnek[168]; bíróság tanácsa elé utalásnak[169]; öttagú tanács elé utalásnak[170]. Mivel ez nem volt lehetséges az eljárás jelentősen gyorsult.

Álláspontom szerint egy ellentmondás volt predesztrinálható e 2015. szeptember 15-től hatályos lemondás a tárgyalásról eljárással kapcsolatban. Ennek oka, hogy a jogalkotó célja az országra, és az egyébként is túlterhelt igazságszolgáltatásra háruló teher csökkentése volt oly módon, hogy az eljárások gyorsítása által több ügy kerülhetett volna lezárásra, mint ezt megelőzően. Ezzel szemben, csak az ügyész volt jogosult a gyanúsítotti kihallgatás elvégzésére és ez alapján a jegyzőkönyv elkészítésére[171], ezzel hatalmas teher került az állami büntetőigény érvényesítőjére. A megoldás e tekintetben a teher statikussá válása esetén az ügyészek számának drasztikus emelése lehetett volna, amely lehetővé tette volna a migrációval kapcsolatos ügyek gyorsabb elbírálását, és nem utolsó sorban több pályakezdő jogász elhelyezkedését.

2. Részösszegzés

A 2015. szeptember 15. napjától hatályba lépő határzárral kapcsolatos bűncselekmények fejezetéhez kapcsolódó lemondás a tárgyalásról lényegesen gyorsabb eljárások véghezvitelét teszi lehetővé. Ez egy hatékony kezelése lehet az országra és annak igazságszolgáltatására zúduló problémákra.

Megítélésem szerint azonban a hatékonyabb kezelés és a tehermentesítés igazi megoldása hosszú távon csak az igazságszolgáltatásban dolgozó szakemberek létszámának növelésével lett volna elérhető, amely további pozitív hatásként a frissen végzett jogászok számára is álláshelyeket jelentett volna.

VIII. Fejezet: A jelenleg hatályos szabályozás aspektusai

1. A hatályos szabályozás rövid összefoglalása

„A hatályos szabályozás értelmében a lemondás a tárgyalásról jogintézmény esetén a terhelt beismeri a bűncselekmény elkövetését és a bűnösségét is, és lemond arról a jogáról, hogy ügyében tárgyalást tartsanak. Az egyesbíró bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül, a beismerés alapján hozza meg ügydöntő határozatát. Az így „megspórolt” bizonyítás és rövid tárgyalás fejében a bíróság enyhébb büntetést szab ki. A bíróság pedig elkerüli a fárasztó, nehézkes és hosszadalmas bizonyítást, és ezzel jelentős időt takaríthat meg. Ugyanakkor hátránya a jogintézménynek, hogy nem érvényesül az ártatlanság vélelme és sérti az egyenlő bánásmód elvét: a beismerésért jutalom, a tagadásért pedig szigorú büntetés jár. Az ügyész vállára pedig teherként helyezkedik, hogy az arra alkalmas ügyeket neki kell kiválasztania. Az egyszerű megítélésű ügyek esetén viszont a szóbeli vádemelés, illetőleg a tárgyalás mellőzése gyorsabb és egyszerűbb eljárás.”[172]

2. A hatályos szabályozás részletei

2.1. Terhelti együttműködés

Az új szabályozás szerint a jogalkotó teljesen megváltoztatta a lemondás a tárgyalásról jogintézményét, de nem csak a nevében. A büntetőeljárási reform hátterében a szabályozási elvek szerint, az európai mintákat is figyelembe véve, nagyobb hangsúlyt kapott az új Be. rendelkezéseiben a terhelti együttműködés. Ugyanis azoknál a törvényben meghatározott ügyeknél, amelyekben a terhelt beismer, azokban a vitatott ügyekhez képest, eltérően folytatható az eljárás. A beismeréssel a terheltnek továbbra is lehetősége van arra, hogy enyhébb büntetésben részesüljön, másfelől pedig a sértett jóvátétele is létre jöhet.[173]

2.2. Egyezség a bűnösség beismeréséről

A lemondás a tárgyalásról jogintézmény helyébe az általános eljárási szabályok között elhelyezett egyezség[174] a bűnösség beismeréséről jogintézmény lépett a hatályos Be. hatálybalépésével, amely az eddigi korlátok helyett valamennyi ügyben, bármely bűncselekmény vonatkozásában lehetővé teszi azt, hogy a terhelt, a védő és az ügyész a nyomozás során egyezséget kössenek egymással. A hatályos Be. értelmében ez a megállapodás nem vonatkozik a bűncselekmény jogi minősítésére, valamint a tényállás megállapítására, mert erről a jogalkotó szerint csupán az ügyészség rendelkezhet. Az egyezségkötésre csak a vádemelésig van lehetőség[175], ez viszont nem azt jelenti, hogy a terhelt esetleges későbbi beismerése nem játszik a büntetőeljárásban szerepet. Ugyanis a nyomozás folyamán tett beismerése vonatkozásában az egyezség a terhelt érdekei szempontjából – többek között – arra terjedhet ki, hogy a terhelt enyhébb büntetést kapjon, annak ellenére, hogy a törvény a járulékos kérdések vonatkozásában az egyezkedést is megengedi: azaz például egyes bűncselekmények kapcsán lehetőséget ad az eljárás megszüntetésére, illetve a feljelentés elutasítására.[176] Az „egyes bűncselekmények” kitétel két körre terjed ki: vagy olyan bűncselekményekre, amelyeknek az elkövetett jelentősebb súlyú bűncselekmények mellett a terhelt felelősségre vonása szempontjából nincs jelentőségük, illetve a gyanúsított együttműködésére tekintettel egyes bűncselekményeknél a hatályos Be.-ben meghatározott okból[177] ugyanis szintén megszüntetik az eljárást, vagy elutasítják a feljelentést. Kiemelendő továbbá járulékos kérdésként, hogy lehet az egyezség tartalma szempontjából a bűnügyi költség viselése is, a mellékbüntetés, az intézkedés, valamint a terhelt által vállalható egyéb kötelezettség.[178]

Formális egyezség kapcsán, amire a nyomozás folyamán kerülhet adott esetben sor a vádlott, az ügyész, illetve a védő között, a beismerésért cserébe a terhelt egyszerűbb, valamint rövidebb eljárás eredményeként megkapja az enyhébb büntetését, amelyet az ügyész ajánl fel (határoz meg), ezzel megsértve azt a régi elvet, amely szerint büntetést csak bíróság szabhat. Míg a bűnügyi költség vonatkozásában a megegyezés tárgya lehet a költség teljes egészének, illetve egy részének az elengedése. Ugyanis, ahogy a törvény fogalmaz, az egyezség tartalmazhatja a fentiek alóli mentességet. Megjegyzendő, hogy ebben az esetben a bűnügyi költség az állam terhén marad. Az egyezség megkötéséhez vezető teljes folyamat három szakaszból áll az alábbiak szerint majd: az egyezség kezdeményezéséből, az egyeztetések lefolytatásából, valamint az egyezség megkötéséből.[179]

2.3. A formális egyezség

„Az új törvény kétféle megegyezést tesz lehetővé. Az egyik lényegében formális egyezség, melynek alapfeltétele a gyanúsított beismerése. Ahogy az elkövető neve is jelzi, erre a megállapodásra a nyomozás folyamán kerülhet sor közte, az ügyész és a védő között. Ennek tartalmát a bíróság nem vitathatja, vagy jóváhagyja az egyezséget, vagy a normális menetben zajlik tovább az eljárás. Sajátos konszenzualitás jellemzi az egyezséghez vezető utat, hiszen sem a tényállás, sem a minősítés nem lehet a megállapodás tárgya. A beismerésért cserébe a terhelt egyszerűbb és rövidebb eljárás eredményeként kapja meg az enyhébb büntetését, melyet az ügyész ajánl fel (értsd: állapít meg), megsértve ezzel azt a régi elvet, miszerint büntetést csak bíróság szabhat ki.

A büntetőhatalom megosztására tehát a Be.-javaslat elfogadásával törvényi felhatalmazás született, és ezt az ítélethozó szerv, a független és pártatlan bíróság sem vitathatja, csupán az egyezség törvényességét vizsgálhatja. Ennek eredményeként persze elutasíthatja a megállapodást, mely a terhelt beleegyezése nélkül létre sem jöhet. A másik egyezségre a vádemelés után kerülhet sor. Lényegét tekintve nem is megállapodás ez, hanem olyan döntés, amely a vádlott jóváhagyását igényli.”[180]

2.4. Tisztességes eljárás tárgyalás nélkül

„Mindkét egyezségi formánál közös, hogy sem a tényállás megállapítása, sem a bűncselekmény jogi minősítése nem lehet a megállapodás tárgya. Akár a hatályos, akár az új jogintézményt nézzük, jelenthet-e hátrányt önmagában az a tény, hogy elmarad a tárgyalás? Strasbourgban néhány döntés esetében kimondták, hogy a bírósági tárgyalás elmaradása nem sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szerint attól még lehet tisztességes az eljárás, ha a tárgyalás elmarad, feltéve, hogy ezt maga a terhelt kérte. Annak ellenére így van ez, hogy a tisztességes eljárás kizárólag pozitív jogot jelent, vagyis a jog gyakorlásától való tartózkodás nem tartozik a fogalmába. Ez azért fontos, mert abban az esetben, ha a tárgyalásról lemondás feltételei fennállnak, de a bíróság mégis kitűzi a tárgyalást, és rendes mederben folyik tovább a büntetőeljárás, annak ellenére, hogy a vádlott lemondott erről a jogáról, akkor ez sem sérti a tisztességes eljárás elvét. Bárd Károly büntetőjogász, egyetemi tanár szerint a jog gyakorlására való kényszerítés nem sérti a fair eljárást magát. Persze más esetekben, a fairness körébe tartozó személyes jogosítványok gyakorlása érdekében a hatóságok kényszert nem alkalmazhatnak. Ezt emberi jogi megfontolások is tiltják. A nem abszolút érvényű jogok természetéből adódóan viszont „a jog gyakorlásának korlátozása és az arra való kényszerítés egyaránt elfogadható, ha az törvényben meghatározott és a Konvencióban elismert okból történik, valamint kiállja a szükségességi/arányossági tesztet.” A témánk szempontjából ez azt jelenti, a vádlott lemondhat arról a jogáról, hogy ügyében tárgyalást tartsanak; és bár ez fő szabály szerint megilleti, ám a lemondás ellenére megtartott tárgyaláson meg kell jelennie. Vagyis: a lemondás ellenére kikényszeríthető a jelenléthez való joga, mivel ez a bíróságot nem köti. Ugyanakkor arról nem mondhat le, hogy ügyében kirendelt védő járjon el, ha kötelező a védelem, ugyanis az „alaki védelemhez való jog a kontinentális felfogás szerint nem kizárólag személyes jogosultság, hanem olyan strukturális elv, amely hozzájárul az igazságszolgáltatásba vetett bizalom fenntartásához és erősítéséhez.” Ugyanígy a vádlott arról sem mondhat le, hogy ügyében pártatlan bíró járjon el. Az erről való lemondást sem fogadhatja el az igazságszolgáltatás.”[181]

IX. Fejezet: Összegzés

A vádalku és a lemondás a tárgyalásról számos hasonló vonásuk ellenére, eltérő alkalmazási gyakorisággal kerültek alkalmazásra az igazságszolgáltatásban. Miután ennek okait tanulmányomban feltártam, teljesen logikus az Amerikai Egyesült Államokban a vádalku népszerűsége és Magyarországon a lemondás a tárgyalásról alkalmazásának a tapasztalt mellőzése. Mivel nálunk a tehermentesítési célját nem töltötte be a külön eljárás, ezért a hatályos Be.-ben már nem külön eljárásként, hanem új alapokra helyezve került bele, amely már képes tehermentesíteni aza igazságszolgáltatást.

Álláspontom szerint amennyiben az új Be. rendelkezései nem léptek volna hatályba, akkor Magyarországon a lemondás a tárgyalásról eljárás kétféle irányban haladhatott volna tovább. Az egyik lehetséges kimenetele e jogintézmény gyakori alkalmazása, releváns szerepe lehetett volna, amikor képes a bevezetésének szánt célt teljesíteni. Ez azonban a bemutatott formájában biztos, hogy nem következhetett volna be.

Amennyiben a kodifikáció produktuma nem jelent volna meg e gyorsító eljárás alkalmazása könnyítésének szempontjából egy áttörő eredményt, akkor a másik irány valósult volna meg, nevezetesen a lemondás a tárgyalásról mellőzésének folytatása. Ebben az esetben az igazságszolgáltatás tehermentesítése céljából érdemes lett volna más, alternatív megoldások, például más külön eljárások, vagy jogon kívüli preventív intézkedések alkalmazása.

Felhasznált Irodalom

1.Alschuler, Albert W.: Plea bargain and its history. Columbia Law Review 1979. évi 4. sz. 12

2. Alschuler, Albert W.: The Supreme Court, the Defence Attorney, and the Guilty Plea, Colorado Law Review, 1975.

3.Badó Attila – Bencze Mátyás – Bóka János- Mezei Péter: A jogrendszerek világa, 2012. Pro Talentis Universitatis Alapítvány

4. Bárd Károly: Az Emberi Jogok és Büntető Igazságszolgáltatás, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.Budapest2007

5. Bouloc, Bernard – Levasseur, Georges – Stefani, Gaston: Procédure pénale. Dalloz Kiadó, Párizs

6. Brown, Mary Patrice, Bunnell, Steven E.: Negotiating Justice: Prosecutorial Perspectives on Federal Plea Bargaining is the District of Columbia. In. American Criminal Law Review. 2006.

7. Erdei Árpád:A Tanok és Tévtanok a Büntetőeljárás Tudományok, Elte Eötvös Kiadó, 2011.

8. Erdei Árpád: Mi az igazság? A büntetőítélet igazságtartalma (Szerk.: Erdei Árpád) Magyar Közlöny Lap-és Könyvkiadó, Budapest, 2010

9. Erdei Árpád – Hack Péter – Holé Katalin – Király Eszter – Koósné Mohácsi Barbara: Büntetőeljárási jog II. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2015.

10. Fantoly Zsanett: A büntető tárgyalási rendszerek sajátosságai és a büntetőeljárás hatékonysága , Hvgorac, Budapest, 2012

11. Fantoly Zsanett- Gácsi Anett Erzsébet: Eljárási büntetőjog Dinamikus rész, Iurisperitus Bt. Szeged 2014

12. Fantoly Zsanett: Habilitációs tézisek, Szeged, 2014. http://www.juris.u-szeged.hu/download.php?docID=42094 , Letöltve: 2015. október 2.

13. Fantoly Zsanett – Gácsi Anett: Confession of the Defendant and its Increasing Role in special Procedures. In: Rauko Keca (Ed.): Harmonization of Serbian and Hungarian Law with the European Union. Law. Novi Sad, 2013.

14. Farkas Ákos – Róth Erika: A büntetőeljárás. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2004.

15. Farkas Ákos:Mentőöv a büntető igazságszolgáltatásnak: vádalku az USA-ban. In. Ad futuram memoriam. Tanulmányok Cséka Ervin 85. születésnapja tiszteletére. (Szerk.: Nagy Ferenc) Szeged 2007.

16. Fenyvesi Csaba – Herke Csongor – Tremmel Flórián: Új magyar büntetőeljárás, Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2008.

17. Fenyvesi Csaba – Herke Csongor – Tremmel Flórián: Új magyar büntetőeljárás. Budapest-Pécs, 2004

18. Easterbrook , Frank H.: Plea Bargaining as a Compromise. In: Columbia Law Review 1992. évi 2. sz.

19. Friedman, Lawrence M.: Plea Bargaining in Historical Perspective. Law and Society Review, 1979/7

20.Herke Csongor: Megállapodások a büntetőperben, Dialóg-Campus, Pécs, 2008.

21. Herke Csongor: Büntető eljárásjog, (továbbiakban: Herke. 2014. )Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2014

22. Langbein,John. H.: Understanding the short history of plea bargaining. In: Michigan Law Review 1989. évi 2. sz. 367-393. o.

23. Kelemen Ágnes (1990) A vádalku illetve megegyezés Magyar Jog 1990/10

24. Kertész Imre: Megállapodás az elkövetővel. Rendészeti Szemle, 1993/10. sz.

25. Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Osiris, Budapest, 2000. 115. o. Idézi: Herke: 2008.

26. Karsai Krisztina – Szomora Zsolt: Criminal Law in Hungary. Alphen aau den Rijn, Kluwer Law International, 2010.

27. Mikó-Kis Anita: A vádalku kialakulásának rövid története az Egyesült Államokban (angliai kitekintéssel), Bencsik András, Fülöp Péter (szerk.) : Jogász Doktoranduszok I. Pécsi találkozójának tanulmánykötete, Pécs, 2011.

28. Nagy Anita: Tárgyalásról lemondás, Sectio Jurdica et Politica, Tomus XXV/1. , 2007.

29. Ogren, Robert W.: Az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés és a vádalku (lemondás a tárgyalásról) az Egyesült Államokban. CEELI Amerikai Ügyvédi Kamara Közép- és Kelet Európai Jogi Kezdeményezés 1999. szeptember

30. Orosz Judit: A vádalku, avagy a tárgyalásról lemondás a magyar büntetőeljárásban, 2013. http://www.jogiforum.hu/publikaciok/496, Letöltve: 2015. 08. 18.

31. Moley, Raymond: The Vanishing Jury. In: The Plea bargain‟s Triumph, The History of Plea Bargaining in America by George Fisher. The John Hopkins Unversity Press, 1973.

32. Pápai-Tarr Ágnes: Vádalku-az amerikai és a magyar valóság, Jogelméleti Szemle, 2011/1. szám,http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html, Letöltve: 2015. 06. 22.

32. Révész Judit: A vádalku alkalmazásának tapasztalatai az Amerikai Egyesült Államokban. Jogtudományi Közlöny, 1999/6. sz.

34. Rhodes, William M.: Plea-Bargaining. Crime Control and Due Process. Georgetown, 1980.

35.Ross, Jacqueline, E.: The entrenched position of plea bargaining in the United States Legal Parctice. In: Law and Society. 2006. évi 1. sz.

36. Siegel, Larry J, Senna, Joseph J.: Introduction to Criminal Justice(2008)

37. Spencer, John (edt.):- Spencer (2002) = Delmas-Marty, Mireille -Delmas – Marty European Criminal Procedure. Cambridge University Press, Cambridge, 2002

38. Székely László György: Kontradiktórius büntetőper – A vád, a védelem és az ítélkezés kapcsolata a magyar büntetőeljárásban Advocat 2009. 3/4. http://www.miskolciugyvedikamara.hu/files/9/advocat_2009_3_4.pdf , Letöltve: 2015. október. 2.)

39. Sziklai János: A vádalku és a polgári jogi felelősség, Ügyvédek Lapja 2011. év. 2. szám.

40. Willrich, Michael: Dickering for justice. John Hopkins University Press, 1984.

Felhasznált Jogszabályok

1.1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról

2. 1999. évi CX. törvény az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról

3.2011. évi CX. törvény a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról

4. 2012. évi C. törvény a Büntetőtörvénykönyvről

5. Emberi Jogok Európai Egyezménye, 6. Cikk, Róma, 1950. november 4.

6. Magyarország Alaptörvény

7. 2017. évi XC. törvény

Egyéb Források

1. 2015. július 1-től július 21-ig eltöltött kötelező szakmai gyakorlaton tapasztaltak alapján a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályán

2.C-155/79. AM & S Europe v. Bizottság [1982] www.europa.eu.int/eur-lex/de/search/search_case.htm, Letöltve: 2015. október 1.

3. Cage vs. Louisiana ügy 498 U.S. 39, 41 (1990)

4. Commonwealth v. Battis, 1 Mass. 95 (1804)

5. Hallinger v. Davis, 146 U.S. 314 (1892)

6. Jogi dilemmák a migrációval kapcsolatban – határvédelemtől a menekültügyig szakmai előadáson dr. Joó Attila (Szegedi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője) által tartott előadáson hallottak alapján, 2015. szeptember 22. 17:30-20:00

7. Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági ügyek Főosztálya: Összefoglaló jelentés a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárások törvényességének vizsgálatáról , http://www.mklu.hu/repository/mkudok9530.pdf, Letöltve: 2015. 08. 18.

8. Rex v. Warick- shall 1 Leach 263, 168 Eng. Rep. at 235 1783.

9. Santabello ügy: US. Supreme Court Santabello v. New York, 404 US. 257. 1971.

10.https://supreme.justia.com/cases/federal/us/426/637/case.html#644

11. Kiss Anna: Egyezség a bűnösség beismeréséről az új Be.-ben, Letöltve: 2023. augusztus 19.

[1] Pápai-Tarr Ágnes: Vádalku-az amerikai és a magyar valóság, Jogelméleti Szemle, 2011/1. szám

[2] Fantoly Zsanett: A büntető tárgyalási rendszerek sajátosságai és a büntetőeljárás hatékonysága , Hvgorac, Budapest, 2012, 282-283. o.

[3] Orosz Judit: A vádalku, avagy a tárgyalásról lemondás a magyar büntetőeljárásban, 2013. 14-17. o. http://www.jogiforum.hu/publikaciok/496, Letöltve: 2015. 08. 18.

[4] Kiss Anna: Egyezség a bűnösség beismeréséről az új Be.-ben, Letöltve: 2023. augusztus 19.

[5] Az általam használt tárgyalásról lemondás– kifejezést szinonimaként használom a hatályos Büntető eljárási törvényben található lemondás a tárgyalásról külön eljárás elnevezésére

[6] Pápai-Tarr, 2011. http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[7] 1987/18 a büntetőeljárás egyszerűsítéséről, elfogadta a Miniszteri Bizottság 1987. szeptem-ber 17-én, Strassbourg 1988.

[8] Révész Judit: A vádalku alkalmazásának tapasztalatai az Amerikai Egyesült Államokban. Jogtudományi Közlöny, 1999/6. sz. 265. o.

[9] Kertész Imre: Megállapodás az elkövetővel. Rendészeti Szemle, 1993/10. sz. 22. o.

[10] Révész 1999. 265. o.

[11] Révész 1999. 271. o.

[12]Farkas Ákos: Mentőöv a büntető igazságszolgáltatásnak: vádalku az USA-ban. In. Nagy Ferenc (szerk.): Ad futuram memoriam. Tanulmányok Cséka Ervin 85. születésnapja tiszteletére. Szeged 2007. 23. o. Idézi: Pápai-Tarr 2011. http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[13]Brown, Mary Patrice-Bunnell, Steven E.: Negotiating Justice: Prosecutorial Perspectives on Federal Plea Bargaining is the District of Columbia. In. American Criminal Law Review. 2006. Vol. 43. Number 1. 1066-1067. o.

[14] E. Ross Jacqueline: The entrenched position of plea bargaining in the United States Legal Parctice. Law and Society 2006. évi 1. sz. 717-732. o.

[15]Siegel, Larry J, Senna, Joseph J.: Introduction to Criminal Justice (2008). 369. o

[16]Mikó-Kis Anita: A vádalku kialakulásának rövid története az Egyesült Államokban (angliai kitekintéssel), , In: Bencsik András, Fülöp Péter (szerk.) Jogász Doktoranduszok I. Pécsi találkozójának tanulmánykötete 248. o., Pécs, 2011.

[17] John. H. Langbein: Understanding the short history of plea bargaining. In: Michigan Law Review 1989. évi 2. sz. 367-393. o.

[18] Commonwealth v. Battis, 1 Mass. 95 (1804)

[19]Mikó-Kis, 2011. 249. o.

[20] Rex v. Warick- shall 1 Leach 263, 168 Eng. Rep. at 235 1783.

[21] Albert W. Alschuler: Plea bargain and its’ history. Columbia Law Review 1979. évi 4. sz. 12-13. o.

[22] Pápai-Tarr 2011. http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[23] Mikó-Kis, 2011. 248. o.

[24] Hallinger v. Davis, 146 U.S. 314 (1892)

[25] https://supreme.justia.com/cases/federal/us/146/314/

, Letöltve: 2015. 09. 03.

[26] Willrich Michael: Dickering for justice. John Hopkins University Press, 1984. 437-439. o.

[27] Raymond Moley: The Vanishing Jury. In: The Plea bargain‟s Triumph, The History of Plea Bargaining in America by George Fisher. The John Hopkins Unversity Press, 1973. 155. o., 167. o., 173-174. o.

[28] Mikó-Kis, 2011. 252. o.

[29] Jacqueline E. Ross: The entrenched position of plea bargaining in the United States Legal Parctice. In: Law and Society. 2006. évi 1. sz. 717-732. o.

[30] Supreme Court Santabello v. New York, 404 US. 257. 1971.

[31] Santabello ügy: US. Supreme Court Santabello v. New York, 404 US. 257. 1971. idézi: Herke Csongor: Megállapodások a büntetőperben, Dialóg-Campus, Pécs, 2008, 105. o.

[32] A Szövetségi Büntetőeljárási Kódex szabályozza a vádalku, illetve ítéleti egyezség figyelembevételének, elfogadásának illetve elutasításának eseteit is.

[33] Herke 2008. 107-108. o.

[34] Herke 2008. 109. o.

[35] Pápai-Tarr 2011. http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html, Lawrence M. Friedman: Plea Bargaining in Historical Perspective. Law and Society Review, 1979/7. 247–259. (idézi Badó Attila: Esküdtszéki ítéletek – Futni hagyott bűnösök? Hírhedt esetek az Egyesült Államok igazságszolgáltatásának történetéből. Studio Batiq, 2004. 174.)

[36] Herke 2008. 110-111. o.

[37] Lawrence 1979. 247–259. o. (idézi Badó, 2004. 174. o.)

[38] Herke 2008. 113-114. o.

[39] Nagy Anita: Tárgyalásról lemondás, Sectio Jurdica et Politica, Tomus XXV/1. (továbbiakban: Nagy Anita: 2007.), 2007. 162. o.

[40] Pápai-Tarr 2011. http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[41] Pápai-Tarr 2011.http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[42]Robert W. Ogren: Az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés és a vádalku (lemondás a

tárgyalásról) az Egyesült Államokban. CEELI Amerikai Ügyvédi Kamara Közép- és Kelet Európai Jogi Kezdeményezés 1999. szeptember, 23. o.

[43] Fontos megjegyezni, hogy az amerikai büntetőeljárástól nem idegen teljes mértékben az inkvizitórius forma, mint ahogyan azt a vádalku példája mutatja. A terhelt bűnössége beismerésénél a bírónak meg kell bizonyosodnia arról, hogy a „guilty plea” önkéntes és az adott ügyben indokolt. (Fantoly Zsanett: Habilitációs tézisek, 18. o. Szeged , 2014. http://www.juris.u-szeged.hu/download.php?docID=42094 , Letöltve: 2015. október 2.) Az inkvizitórius büntetőeljárási rendszerben pedig nem érvényesül a tárgyi vádhoz kötöttség, tehát a vádalkunál sem, hiszen nincs tényleges formális vád. (Székely László György: Kontradiktórius büntetőper – A vád, a védelem és az ítélkezés kapcsolata a magyar büntetőeljárásban Advocat 2009. 3/4. 7.o. http://www.miskolciugyvedikamara.hu/files/9/advocat_2009_3_4.pdf , Letöltve: 2015. október. 2.)

[44] Nagy, 2007. 164-165. o.

[45] Herke 2008. 118. o.

[46] Herke 2008. 113. o.

[47]Ogren, 1999. 25-26. o.

[48]Herke 2008. 119. o., Az USA bíróságai azonban a mai napig nem tisztázták, hogy mit értenek pontosan a beyond resonable doubt fogalma alatt. A Cage vs. Louisiana ügyben [498 U.S. 39, 41 (1990)] a bíróság kimondta, hogy az „ésszerű kétely” kisebb fokú kétséget jelent, mint az „elemi kétely” vagy a „súlyos bizonytalanság”, azonban nincs szükség „erkölcsi bizonyosság” eléréséhez sem a bűnösség megállapításához. A belső meggyőződés (intime conviction) pedig a francia terminológia sajátja, vö.: Bouloc, Bernard – Levasseur, Georges – Stefani, Gaston: Procédure pénale. Dalloz Kiadó, Párizs, 7-9.130-131., 895-896. p.; Delmas-Marty, Mireille -Delmas – Marty European Criminal Procedure. Cambridge University Press, Cambridge, 2002. 7-9. p.

[49] Pápai-Tarr 2011. http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[50] Révész 1999. 268. o.

[51] Révész 1999. 269. o.

[52]C-155/79. AM & S Europe v. Bizottság [1982] www.europa.eu.int/eur-lex/de/search/search_case.htm, Letöltve: 2015. október 1.

[53] Révész 1999. 274. o.

[54] Orosz Judit, 2013. 2. o. http://www.jogiforum.hu/publikaciok/496

[55] 1999. évi CX. törvény az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról

[56] Fantoly, 2012. 275. o.

[57] Sziklai János: A vádalku és a polgári jogi felelősség, Ügyvédek Lapja 2011. év. 2. szám. 33.o.

[58] 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről

[59] Pápai-Tarr 2011. http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[60] Krisztina Karsai – Zsolt Szomora: Criminal Law in Hungary. Alphen aau den Rijn, Kluwer Law International, 2010. 199. p.

[61] Fantoly 2012. 280-282. o.

[62] Fantoly 2012. 283. o.

[63] Fantoly Zsanett- Gácsi Anett Erzsébet : Eljárási büntetőjog Dinamikus rész, Iurisperitus Bt. Szeged 2014, 270. o.

[64] 2012. évi C. törvény a Büntetőtörvénykönyvről

[65] Fantoly-Gácsi 2014. 270-271. o.

[66] Btk. 82. § (2)-(3) bek.

[67] Btk. 83. § (2) bek.

[68] Fantoly-Gácsi 2014. 272. o.

[69] Herke Csongor: Büntető eljárásjog, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2014. 267. o.

[70] régi Be. 538. § (2) bek.

[71] régi Be. 538. § (6)-(7) bek.

[72] Pápai-Tarr 2011.http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[73] régi Be. 538. § (8) bek. – Be. 538. § (6) bekezdés: „Az ügyész a terheltet meghallgatja és közli a terhelt által beismert bűncselekmény leírását, a Btk. szerinti minősítését, továbbá azt, hogy milyen nemű, mértékű, tartamú büntetést, illetve intézkedést vesz tudomásul.”

[74] régi Be. 538. § (5) bek.

[75] Orosz 2013. 4.o. http://www.jogiforum.hu/publikaciok/496

[76] régi Be. 539. § (1), (3) bek.

[77] régi Be. 541. § (1)-(2) bek.

[78] régi Be. 539. § (2) bek.

[79] Orosz 2013. 4-6. o. http://www.jogiforum.hu/publikaciok/496

[80] régi Be. 542. § (1)-(3) bek.

[81] régi Be. 542. § (5) bek.

[82] régi Be. 542./A § (2), (6) bek.

[83] Pápai-Tarr 2011.http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[84] régi Be. 542./A § (4), (5) bek.

[85] Fantoly 2012. 285. o.

[86] Király Tibor: Büntető eljárási jog, Osiris Kiadó, Budapest, 2003., 120. o.

[87] Orosz 2013. 8. o.

[88] régi Be. 542./C § (3) bek.

[89] régi Be. 542./C § (1) bek.

[90] régi Be. 542./C § (1) bek.

[91] régi Be. 542./C § (4), (5) bek.

[92] Fenyvesi Csaba – Herke Csongor – Tremmel Flórián: Új magyar büntetőeljárás, Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2008. 637. o.

[93]Pápai -Tarr. 2011.http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[94] Fantoly 2012. 282-283. o.

[95]Kelemen Ágnes (1990) A vádalku illetve megegyezés , Magyar Jog 1990/10. 863. o.

[96]Alschuler, Albert W.: The Supreme Court, the Defence Attorney, and the Guilty Plea, Colorado Law Review, 1975.

[97] https://supreme.justia.com/cases/federal/us/426/637/case.html#644 , Letöltve 2015. 09. 12.426 U.S 637 (1976)

[98] William M. Rhodes: Plea-Bargaining. Crime Control and Due Process. Georgetown, 1980. 115 -138. o.

[99] Frank H. Easterbrook: Plea Bargaining as a Compromise. In: Columbia Law Review 1992. évi 2. sz. 1176-1197. o.

[100] Bárd Károly és Erdei Árpád nézeteltérése kerül kifejeződésre, abban a vonatkozásban, hogy a tárgyaláshoz fűződő részvétele a terheltnek az jog, vagy kötelezettség. Erdei Árpád A Tanok és Tévtanok a Büntetőeljárás Tudományok című könyvének 295. oldalán amellett érvel, hogy a terheltnek a tárgyaláson való részvétele egy kötelezettség. Ezzel szemben Bárd Károly pedig a tisztességes eljáráshoz való jog tágabb értelemben vett összetevői között emeli ki (törvény által felállított bíróság, független, pártatlan, ésszerű időn belüli döntés, jog a nyilvános tárgyaláshoz) a nyilvános tárgyaláshoz való jogot, mint egy terhelti jogosultságot Az Emberi Jogok és Büntető Igazságszolgáltatás című művében. Én is ezt az utóbbi álláspontot osztom.

[101] Pápai-Tarr: 2011.http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[102] Badó Attila – Bencze Mátyás – Bóka János- Mezei Péter: A jogrendszerek világa, 2012. Pro Talentis Universitatis Alapítvány, 30. o.

[103] Badó – Bencze – Bóka – Mezei, 2012. 74. o.

[104] Badó – Bencze – Bóka – Mezei, 2012. 96-97. o.

[105] Badó – Bencze – Bóka – Mezei, 2012. 78. o.

[106] Erdei Árpád: Mi az igazság? A büntetőítélet igazságtartalma (Szerk.: Erdei Árpád) Magyar Közlöny Lap-és Könyvkiadó, Budapest, 2010. 13. o.

[107] Herke 2008. 142. o.

[108] Zsanett, Fantoly – Anett, Gácsi: Confession of the Defendant and its Increasing Role in special Procedures. In: Rako Keca (Ed.): Harmonization of Serbian and Hungarian Law with the European Union. Law. Novi Sad, 2013. 429-439. o. , Fantoly 2012. 275-276. o.

[109] Pápai-Tarr 2011.http://jesz.ajk.elte.hu/papai45.html

[110] Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Osiris, Budapest, 2000. 115. o. Idézi: Herke 2008. 10. o.

[111] Farkas Ákos – Róth Erika: A büntetőeljárás. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2004. 60-61. o. Idézi: Herke: 2008. 10. o.

[112] régi Be. 6. § (1) bek.

[113]Fenyvesi Csaba – Herke Csongor – Tremmel Flórián: Új magyar büntetőeljárás. Budapest-Pécs, 2004. 71-76. o.

[114] régi Be. 7. §

[115] Herke 2008. 35. o.

[116] Be. 4. § (2) A kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.

[117] Herke 2008. 35. o.

[118] Herke 2008. 49. o.

[119] Herke 2008. 41. o.

[120] Magyarország Alaptörvénye XV. cikk (1)-(2) bek.

[121] Herke 2008. 29. o.

[122] Emberi Jogok Európai Egyezménye, 6. Cikk, Róma, 1950. november 4.

[123] Herke 2008. 23. o.

[124] régi Be. 75. § (1) bek.

[125] Orosz 2013. 12. o.

[126] Fantoly 2012. 285. o.

[127] régi Be. 534. § (1) bek., 535. § (1)bek. valamint 543. §-544. §

[128] régi Be. 518. §-519. § valamint 541. § (1) bek.

[129] Orosz 2013. 13. o. , A Legfőbb Ügyészség 2008-ban a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárások törvényességének vizsgálatáról készített összefoglaló jelentése sem hatott ösztönzőleg az ügyészekre.

[130] Fantoly 2012. 286-287. o.

[131] Orosz 2013. 15. o.

[132] Orosz 2013. 14. o.

[133]Orosz 2013. 15. o.

[134] Orosz 2013. 17. o.

[135] Erdei Árpád A Tanok és Tévtanok a Büntetőeljárás Tudományában című művének 126. oldalán is hangsúlyozza az eljárási rendszerek ma alapelvek kifejeződésének tekintett jellemző vonásai az eljárási célszerűség gyakorlati igényének, s nem a rendszerépítés tudatosságának a jegyében születtek.

[136] 2015. július 1-től július 21-ig eltöltött kötelező szakmai gyakorlaton tapasztaltak alapján a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályán

[137] Álláspontom szerint az intézkedési terv a Legfőbb Ügyészség által kiadott iránymutatásban jelenhetne meg.

[138] Btk. 80. § (1) bek.

[139] Álláspontom szerint a már működő Ovi zsaru program keretében az óvodákban és az iskolákban tartott bűnmegelőzési tájékoztatók eredményes prevenciós programok lehetnek.

[140] régi Be. 517. § valamint Fantoly-Gácsi, 2014. 261-262. o.

[141] Fantoly-Gácsi, 2014. 265-266. o.

[142] régi Be. 544. § (1) bek. valamint Fantoly-Gácsi, 2014. 275-277. o

[143] Az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében jogalkotási feladatként a mediáció bevezetését hazánkban a 115/2003. (X.28.) országgyűlési határozatban meghatározott társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának végrehajtásából származó, 2005-ben és 2006-ban megvalósítandó feladatokról szóló 1036/2005. (IV. 21.) Korm. hat. III/A 3. pontja írta elő. A közvetítői eljárás alapjait a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) módosításáról szóló 2006. évi LI. törvény teremtette meg, amely 2007. január 01. napjától kezdődő hatállyal bevezette a büntetőeljárásba a közvetítői eljárást (Be. 221/A. §), illetve a Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) rendelkezései közé bekerült a tevékeny megbánás jogintézménye.

[144] Btk. 29. §, Be. 221/A. § (2) bek.

[145] http://magyaridok.hu/kulfold/akar-400-500-ezerre-is-nohet-a-magyarorszagra-erkezo-menekultek-szama-14146/ , Letöltve: 2015. 09. 15.

[146] Btk. 352/A. §, 352/B. §, 352/C. §

[147]2015. október 17. napján hatályba lépett magyar-horvát határzárra tekintettel a Baranya megyei határszakaszon, illetve a Barcsi Járásbíróság illetékességi területén elkövetett határzárral kapcsolatos bűncselekmények elbírálása során a Pécsi Járásbíróság, a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben a Pécsi Törvényszék jár el. Így már nem csak a Szegedi Járásbíróság és nem csak a Szegedi Törvényszék rendelkezik kizárólagos illetékességgel ezen ügyek vonatkozásában.

[148] Az az érdekessége ennek a 2015. szeptember 15-étől hatályba lépett rendelkezésnek, hogy ez egy külön eljárás ésa lemondás a tárgyalásról pedig ezen belül szintén egy külön eljárás, tehát itt egy külön eljáráson belüli külön eljárásról van szó.

[149] A Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya: Tájékoztató: „Egyes Törvényeknek a Tömeges Bevándorlás Kezelésével Összefüggő Módosításáról” , http://birosag.hu/media/aktualis/tajekoztato-egyes-torvenyeknek-tomeges-bevandorlas-kezelesevel-osszefuggo, Letöltve: 2015. 09. 15. Valamint: Erdei Árpád – Hack Péter – Holé Katalin – Király Eszter – Koósné Mohácsi Barbara: Büntetőeljárási jog II. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2015. 117. o.

[150]Jogi dilemmák a migrációval kapcsolatban – határvédelemtől a menekültügyig szakmai előadáson dr. Joó Attila (Szegedi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője) által tartott előadáson hallottak alapján 2015. szeptember 15-től 22-ig átlagosan napi 25-40 határzárral kapcsolatos bűncselekmény miatti bírósági tárgyalásra van szükség , (2015. szeptember 22. 17:30-20:00)

[151] régi Be. 542/P. §, Erdei – Hack – Holé – Király – Koósné Mihácsi 2015. 179. o.

[152] régi Be. 538. § (1) bek.

[153] régi Be. 542/Q. §

[154] régi Be. 542/R.§-542/S. §

[155] régi Be. 538. § (1) bek.

[156] régi Be. 538. § (5), (10) bek.

[157] régi Be. 541. § (1) bek.

[158] régi Be. 542/T. §

[159] régi Be. 542/O. §, vö.: Erdei – Hack – Holé – Király – Koósné Mohácsi 2015. 179. o.

[160] Fantoly-Gácsi 2014. 107. o.

[161] régi Be. 263. § (1) bek.

[162] régi Be. 264. §

[163] régi Be. 265. §

[164] régi Be. 266. §

[165] régi Be. 267. §

[166] régi Be. 268. §

[167] régi Be. 269. §

[168] régi Be. 270. §

[169] régi Be. 270/A. §

[170] régi Be. 271. §

[171] régi Be. 542/Q. §

[172] Kiss Anna: Egyezség a bűnösség beismeréséről az új Be.-ben, Letöltve: 2023. augusztus 19.

[173] Kiss Anna: Egyezség a bűnösség beismeréséről az új Be.-ben, Letöltve: 2023. augusztus 19.

[174] Be. 407. § (1) bekezdése szerint Az ügyészség és a terhelt a XCIX. Fejezet szerinti, egyezség esetén lefolytatandó eljárás érdekében a vádemelés előtt egyezséget köthet a terhelt által elkövetett bűncselekmény vonatkozásában a bűnösség beismeréséről és ennek következményeiről (a továbbiakban: egyezség). Az egyezségkötésnek nem akadálya, ha a gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte.

(2) Az egyezség megkötését a terhelt, a védő és az ügyészség egyaránt kezdeményezheti. Az ügyészség a kezdeményezését a terhelt 385. § szerinti kihallgatása során is közölheti.

(3) Ha az ügyészség nem ért egyet a terhelt vagy a védő kezdeményezésével, erről a terheltet és a védőt tájékoztatja.

(4) Ha a terhelt kezdeményezése alapján az ügyészség, vagy az ügyészség kezdeményezése alapján a terhelt az egyezség lehetőségét nem zárja ki, az egyezség megkötésére irányuló eljárásban a védő részvétele kötelező. Ha a terhelt nem kíván védőt meghatalmazni, az ügyészség haladéktalanul védőt rendel ki, valamint gondoskodik arról, hogy a védő a nyomozás ügyiratait megismerhesse.

(5) Ha az egyezség nem jön létre, a (4) bekezdésben meghatározott védői kirendelés hatálya az egyeztetés befejezéséig tart.

(6) Az ügyészség a (2)–(4) bekezdésben foglaltak teljesítéséhez a nyomozó hatóságot is igénybe veheti.

[175] Be. 408. § (1) Az egyezség megkötése érdekében az ügyészség, a terhelt és a védő a bűnösség beismeréséről és – az egyezség tárgyát képező bűncselekmény tényállását és Btk. szerinti minősítését kivéve – az egyezség tartalmi elemeiről egyeztetést folytathat. Az ügyészség a védővel e kérdésekben a terhelt hozzájárulásával külön is egyeztethet.

(2) Az ügyészség az egyeztetés megkezdésekor tájékoztatja a terheltet, illetve a védőt az egyezség lehetséges tartalmi elemeiről és következményeiről.

[176] Be. 409. § (1) Ha az ügyészség és a terhelt az egyezség tartalmában megegyezett, az ügyészség a gyanúsítotti kihallgatása során figyelmezteti a terheltet a tervezett egyezség következményeire.

(2) * Az ügyészség az egyeztetés eredményeként létrejött egyezséget a gyanúsítotti kihallgatás jegyzőkönyvébe foglalja, amely az (1) bekezdés szerinti figyelmeztetést és a terhelt erre adott nyilatkozatát is tartalmazza. A jegyzőkönyvet a 360. §-ban meghatározott rendelkezések alkalmazásával az ügyész, a terhelt és a védő együttesen hitelesíti.

(3) A jegyzőkönyvbe foglalt egyezség az annak alapján folytatott eljárás célján túlmenően joghatás kiváltására nem alkalmas.

(4) * Ha az ügyészség és a terhelt nem kötött egyezséget, a kezdeményezés, valamint az ezzel összefüggésben keletkezett ügyiratok bizonyítékként, illetve bizonyítási eszközként nem használhatók fel, azok nem képezik az eljárás ügyiratainak részét. Ebben az esetben az ügyészség az egyezség megkötésére irányuló kezdeményezésről sem tájékoztathatja a bíróságot.

[177] Be. 410. § (1) A terhelt az egyezségben a büntetőeljárás alapjául szolgáló valamennyi vagy akár csak egyes bűncselekmények vonatkozásában is beismerheti a bűnösségét.

(2) Az egyezség tartalmazza az egyezség tárgyát képező

a) * bűncselekmény tényállásának leírását és Btk. szerinti minősítését,

b) bűncselekmény vonatkozásában a terhelt nyilatkozatát arról, hogy a bűnösségét beismeri, és ennek érdekében vallomást tesz,

c) büntetést vagy önállóan alkalmazható intézkedést.

(3) Az egyezség tárgyát képező bűncselekmény tényállását és Btk. szerinti minősítését az ügyészség állapítja meg.

(4) Ha az egyezség büntetés kiszabására irányul, az egyezség a Btk. 83. §-a figyelembevételével tartalmazza azt, hogy az ügyészség, a terhelt és a védő milyen nemű, mértékű vagy tartamú büntetést vesz tudomásul. Ha a Btk. lehetővé teszi, az egyezségben a büntetés enyhítésére vagy a végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó rendelkezések is figyelembe vehetőek.

(5) A Btk.-ban meghatározott feltételek fennállása esetén az egyezség önállóan alkalmazható intézkedés alkalmazására is irányulhat, ebben az esetben az egyezség tartalmazza azt, hogy az ügyészség, a terhelt és a védő milyen nemű, mértékű vagy tartamú intézkedést vesz tudomásul.

[178] Kiss Anna: Egyezség a bűnösség beismeréséről az új Be.-ben, Letöltve: 2023. augusztus 19.

[179] Kiss Anna: Egyezség a bűnösség beismeréséről az új Be.-ben, Letöltve: 2023. augusztus 19.

[180] Kiss Anna: Egyezség a bűnösség beismeréséről az új Be.-ben, Letöltve: 2023. augusztus 19.

[181] Kiss Anna: Egyezség a bűnösség beismeréséről az új Be.-ben, Letöltve: 2023. augusztus 19.

HASONLÓ BEJEGYZÉSEK

Jogi állás

Közjegyzőjelölt / jogi előadó álláslehetőség

Budapesti II. kerületi közjegyzői irodámba közjegyzőjelölt / jogi előadó munkatársat keresünk Főbb feladatok: okiratszerkesztéssel kapcsolatos feladatok teljeskörű intézése közjegyző, közjegyzőhelyettesek munkájának maximális támogatása adminisztratív feladatok ellátása, elektronikus rendszerek kezelése ügyfelekkel való kapcsolattartás telefonon, e-mail-en, személyesen Elvárások az ideális közjegyzőjelölt felé: okleveles jogász szakképzettség önálló, gyors, precíz munkavégzésre való képesség logikus …

Jogi állás

Ügyvédjelölt állás – Dr. Mester Csaba Ügyvédi Iroda

Ügyvédjelöltet keres a Budapest VIII. Kerületében található, vegyes praxist folytató Dr. Mester Csaba Ügyvédi Iroda. Főbb feladatok: Beadványok készítése és előterjesztése Okiratszerkesztés Az ügyfelek jogi képviseletének ellátása peres és nem peres eljárásokban Az álláshoz tartozó elvárások: Legalább cum laude minősítésű jogi diploma Ügyvédi irodában szerzett tapasztalat Előnyt jelent: Jogosítvány Angol …

Jogi állás

Ügyvédjelölti álláslehetőség Budapesten

A dr. Molnár Anikó Ügyvédi Iroda ÜGYVÉDJELÖLTET keres. Talán Te tudnál segíteni nekünk? Főként polgári és gazdasági, céges és ingatlanügyletekkel foglalkozunk, amihez ügyvédjelöltet keresünk teljes állásban. Csapatunk fiatalos, jókedvű, mindemellett széleskörű tapasztalatokat lehet nálunk szerezni, nemcsak azokon a területeken, amiken dolgozunk, hanem az ügyfelekkel való bánásmód és sikeres kommunikáció terén …

Jogi hírek

Toró Tibor: visszaesés tapasztalható a nyelvi jogok...
by Adó Online on 2024-04-26 at 11:18
Visszaesés tapasztalható a nyelvi jogok érvényesítése terén Romániában - derül ki egy csütörtökön ismertetett kutatásból, melyről […]
Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági...
by Adó Online on 2024-04-26 at 11:10
Szorosabbra fűzi szakmai kapcsolatait a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Törökország versenyhatósága - erről állapodott meg a két […]
Az EP jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról...
by Adó Online on 2024-04-26 at 10:34
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt, melynek célja […]
Így választ jogi adatbázist egy nagy ügyvédi iroda
by timeavaci on 2024-04-26 at 08:00
A DLA Piper magyarországi csapata 1988 óta nyújt jogi szolgáltatásokat hazai és nemzetközi ügyfelei részére, jelenleg az egyik […]
Csupán a fél álláspontjának ismertetése nem tesz eleget az...
by ferencmatyas on 2024-04-26 at 07:41
Az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközését állító bírói indítványt indokolni kell, az indokolási kötelezettségnek nem […]