Készítette: Dr. Kui Gábor

Lezárva: Kisújszállás, 2023. május 22.

I. Bevezető

A vizsgált téma kissé elcsépeltnek tűnik, sokan, sokféleképpen feldolgozhatták már, hiszen a társadalom nagy részét érinti az autóvásárlás, azon belül is a használtautó vásárlás. Ne feledjük, 2022. év végén 4 094 129 db személygépjármű volt forgalomban Magyarországon[1], nyilvánvalóan ezek egy részét újonnan értékesítették, viszont mivel a gyártósorról már lekerültek, így potenciális eladó használt gépjárművekké váltak. Ezért hát a téma nagyfokú érdeklődésnek van kitéve, ezt az érdeklődést rengetegen igyekszenek kielégíteni, autós újságok, magazinok, weboldalak, fogyasztóvédelmi civil szervezetek, ügyvédek és honlapjaik, de magánszemélyek is a saját tapasztalataik közösségi oldalakon történő közkinccsé tételével. Ebben a sűrű erdőben pedig nem nehéz elveszni. Ez a dolgozat talán egy egyszerű iránytűként szolgálhat ebben a sötét rengetegben.

A mai vásárlók látszólag egyszerű helyzetben vannak, hiszen rendelkezésükre áll az internet adta korlátlan információáradat, a Polgári Törvénykönyv új, fogyasztókat védő szabályrendszere, a fogyasztóvédelmi intézményi hálózat, szakszervizek, lényegesen kiforrottabb bírósági jogalkalmazási gyakorlat. Miért hallunk-olvasunk mégis rengeteg rémtörténetet, balul elsült autóvásárlási sztorit? Talán azért, mert a használt autók vásárlásakor a fent említett előnyök mellett nagyobb jelentősége van az emberi tényezőnek, vagy a lehető legnagyobb profit elérése iránti vágynak.

Az internetről és a jószándékú ismerősöktől is ismerjük azt az alapszabályt, hogy a legfontosabb a baj megelőzése, amit leginkább úgy tudunk elérni, hogy magunkkal viszünk egy autószerelőt, próbaútra visszük az autót, töviről-hegyire átnézzük. Lássuk be, hogy ezt azért nem könnyű megvalósítani, de ha sikerül is, akkor sem garantálja senki és semmi, hogy nem kerül elő egy rejtett hiba, műszaki probléma. Sokan ezért nem ezt az utat választják, hanem az első szépen kinéző, „hibátlannak tűnő” gépet megveszik, mondván, hogy ez sem nagyobb lutri, mint a fél országot a szerelővel bejárni és úgy megvenni álmaink autóját a 13. kereskedőtől. A két véglet között helyezkednek el azok, akik legalább az eladót „leinformálják” és olyan helyről vásárolnak, amely az adott típus márkakereskedéseként, vagy márkaszervizeként működik, bízva abban, hogy ott csak nem verik át. Ezekbe a vevői kategóriákba nem férnek bele azok, akik kártyán nyerik el játszópartnerüktől az autót, amelyet másnap ugyanúgy elveszítenek, vagy csak egy projekt kedvéért egy hétre vesznek 25.000.- Ft-ért egy kisautót, amelynél egy teletank is többet ér.

Dolgozatom azoknak szól inkább, akik akár vásárló fogyasztóként, gyakorló jogászként, jogvédő-fogyasztóvédő civilként érdeklődnek a használt autók vásárlása körében felmerülő jogviták szabályozási és intézményi háttere, a megoldási és jogérvényesítési lehetőségek iránt. Nekik szeretnék egy követhető, érthető és átlátható munkát kidolgozni. Ennek központi eleme lenne a fogyasztóvédelmi jogi szabályozás és a Polgári Törvénykönyv fogyasztókra vonatkozó szabályainak, emellett a klasszikus hibás teljesítési és szavatossági rendelkezések kapcsolódási pontjainak felkutatása, a metszetek bemutatása, elemzése, ezen túlmenően pedig szeretnék egy szerény kísérletet tenni arra, hogy az anyagi jogi jellegű jogi szabályozás mellett feltárjam azokat az életszerű, gyakorlati jogérvényesítési lehetőségeket, amelyeket a pórul járt vásárló – de hívjuk mostantól inkább fogyasztónak – segítségül hívhat. Különösen szeretném feltárni, hogy a fogyasztót védő polgári anyagi jogi szabályozás alapulvételével melyik eljárás a leginkább célravezető, a fogyasztóvédelem hazai szervezetrendszere alkalmas-e arra, hogy a klasszikus bírósági utat megelőzve, azt esetleg kiváltva hatékony segítséget nyújtson a használt gépjármű vásárlása esetén felmerülő fogyasztói-vásárlói panaszok kezelésére.

II. A személygépjármű adásvétel, mint jogügylet szereplői

II. 1. A szereplőkről általánosságban

Alapesetben az adásvételi jogviszony két pólusán az eladó és a vevő szerepel, ők szükségképpen alanyai az adásvételnek, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:215. §-a is ezt a fogalompárt használja: „(1) Adásvételi szerződés alapján az eladó dolog tulajdonjogának átruházására, a vevő a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles.”

Rögtön az elején el kellene azonban hagyni ezeket az elnevezéseket, és áttérni a téma szempontjából inkább pontosabbnak minősülő vállalkozás-fogyasztó fogalompár használatára, ahol természetesen a vállalkozás az eladó, a fogyasztó pedig a vevő, azonban a közérthetőbb megfogalmazás miatt felváltva fogom használni ezeket az elnevezéseket.

A jogügyletek többsége nem is igényel több „beavatkozót”, közjogi kérdés, hogy nem kerülhetik meg a felek az illetékes kormányhivatalt, az eredetiségvizsgálatot végző céget, vagy az illeték megfizetése okán az állami adóhatóságot. Ha viszont a személygépjármű adásvételénél műszaki vagy jogi probléma merül fel, akkor hirtelen felértékelődnek a szükséges szaktudással rendelkező személyek, szervek, műszaki vonalon az elsősorban márkaspecifikus szakszervizek, igazságügyi műszaki szakértők, jogi-hatósági oldalról jogi képviselő ügyvédek, fogyasztóvédelmi hatósági jogkörben eljáró államigazgatási szervek, bíróságok, civil szervezetek, békéltető testületek.

Az eladói oldalt megvizsgálva is többféle típusú szereplővel találkozunk: vásárolhatunk rokontól, baráttól, ismeretlen magánszemélytől, autóneppertől, kicsi, közepes, vagy nagy használtautó kereskedésből, márkakereskedések és szakszervizek használt gépjármű parkjából. Például a nepper szó nyelvtani, szlengbeli jelentése üzér, illegális kereskedő, aki lehet jegyüzér, fegyver- de akár autónepper is, az egyszeri autóvásárló felhorkan az autónepper szó hallatán, hiszen a köznyelvben és köztudatban egyértelműen kedvezőtlen, negatív jelentés társult a kifejezéshez, ennek ellenére van, aki ezt – vélhetően marketingfogásként – felhasználva magát becsületes nepperként hirdeti. Persze a téma szempontjából ennek nincs jelentősége, hiszen a kérdés az, hogy az eladó milyen státuszban van, vállalkozásnak minősül vagy magánszemélynek, hívhatjuk sógornak, neppernek, de lehet jól leinformálható, 30 éve működő márkakereskedés, a lényeg az, hogy hibás, silány autót bármelyiküktől vásárolhatunk. Ezzel a felütéssel érkezünk meg a téma szempontjából kiemelkedően fontos alapvetéshez, hogy aki magánszemélytől, vagyis a fenti felsorolás szerint akár rokontól, akár vadidegen hirdetőtől vásárol, az teljes mértékben elesik a fogyasztóvédelmi jogérvényesítés valamennyi lehetőségétől, máshogy fogalmazva: a fogyasztóvédelem mind hazai, mind pedig európai viszonylatban egyértelműen a vállalkozás és a magánszemély között létrejött jogviszonyokban értelmezhető (természetesen vannak szűk körben kivételek, amikor külön jogszabályi rendelkezések alapján a vállalkozás is fogyasztó lehet). Természetesen a klasszikus értelemben vett polgári jogi jogérvényesítés lehetőségei számukra is elérhetőek. Talán néhány oldallal később az is kiderül, hogy ez valós, kézzelfogható, gyakorlati hátrány a klasszikus fogyasztókkal, vagyis a vállalkozástól vásároló magánszemélyekkel szemben, vagy csak elméleti különbséget fedezhetünk fel a jogérvényesítési lehetőségek tekintetében. Arra a kérdésre mindenképpen szükséges tehát választ találni, hogy mennyivel jobb fogyasztónak lenni, mint egyszerű vevőnek.

Lassan az átlagos gépjárművásárló is tisztában van azzal, hogy az autó műszaki állapotának alapos vizsgálata mellett azt az egyszerűen kideríthető tényt sem szabad elfelejteni feltárni, hogy ki a tényleges eladó. Az autókereskedők a mai napig előszeretettel alkalmazzák (néha szándékosan, néha véletlenül, a bizományosi értékesítés miatt), hogy eladóként az autó magánszemély tulajdonosát tüntetik fel, aki egyébként valóban az autó tulajdonosa a gépjármű-nyilvántartás szerint, azonban a hiszékeny vevő abban a tudatban vásárol, hogy a kereskedő cég az eladó, akivel szemben egy esetleges hibás teljesítés vagy bármilyen egyéb fogyasztóvédelmi jogsértés esetén rendelkezésére áll a jogérvényesítési lehetőségek teljes tárháza. Megjegyzendő, hogy az autó a kereskedő vagy egy másik cég nevén is lehet persze, de vajon nem áll-e olyan eljárás alatt (például: felszámolás), amely a jogérvényesítést jelentősen korlátozza vagy akár ki is zárja. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni annak fontosságát, hogy előbb azt nézze meg a fogyasztó, hogy ténylegesen kitől vásárol, az illető személy vagy képviselője pedig legyen is ott az adásvételi szerződés megkötésénél, továbbá a szükséges információk beszerzése sem mellőzhető az eladóról. Ha ez megvan, akkor érdemes azzal foglalkozni, hogy nincs-e esetleg a kilométerszámláló visszatekerve, milyen állapotban van a vezérlés, és a többi.

II. 2. A fogyasztó és a vállalkozás fogalma

Illemből a fogyasztó fogalmának rövid bemutatását a vállalkozás meghatározása elé helyezem. Ennek egyik oka mindenképpen az az alapvetés, ami egyébként a fogyasztóvédelmi szabályozás szükségességét, létjogosultságát, a szabályozás teljes rendszerét megalapozza, átszövi, ez pedig az a tényszerű helyzet, hogy a fogyasztó kiszolgáltatott, a felek viszonyára az aszimmetria jellemző, valamivel ellensúlyozni szükséges, hogy a fogyasztó a vállalkozáshoz képest általában kevesebb információval, tudással, kisebb felkészültséggel rendelkezik. Persze lehetnek kivételek is, akár pont a használt autók piacán, de ha a másik végletet vesszük, akkor például ez a hírközlési szolgáltatások területén hatványozottan igaz. Nehéz érdeklődő, tudatosan viselkedő fogyasztóknak is feldolgozni azt a brutális technikai-tudományos információhalmazt, ami rájuk szabadult a telekommunikáció, a hírközlés, informatika területén. Ezeken a területeken a fogyasztóvédelemnek is kifinomultabbnak kell lennie, ez indokolja, hogy számos úgynevezett különös hatáskörű fogyasztóvédelmi szerv, hatóság is működik, ilyen például a Gazdasági Versenyhivatal, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, Magyar Nemzeti Bank, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, ÉMI keretein belül működő Felvonó és Mozgólépcső Felülvizsgáló Iroda, Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Nemzeti Adó- és Vámhivatal és területi szervei, de ezek kívül esnek a jelenlegi témakörön, így még rövid bemutatásukat is mellőzöm.

A fogyasztó fogalmát a Ptk. a 8:1. § az értelmező rendelkezések körében a következőképpen határozza meg:

„(1) E törvény alkalmazásában …

3. fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy;” 

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) fogalom-meghatározásában visszautal a Ptk-ra, amikor a 7. § (1) bekezdésében így szól: „5. fogyasztó: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti fogyasztó;”.

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 2. § a) pontja pedig ekképpen szól:  „a) fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.” Egyes feltételek megléte esetén fogyasztónak minősül a fentieken túlmenően az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény szerinti civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, amely árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje, vagy esetenként a fentieken túlmenően az (EU) 2018/302 rendelet szerint vevőnek minősülő vállalkozás is.

Hadd említsem meg a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.), mint szintén alapvető fontosságú jogszabály fogalomhasználatát is, amelynek 2. §-a az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személyt nevezi fogyasztónak.  Az idézett jogszabályokon kívül még több másik jogszabály is tartalmaz fogalmi meghatározásokat a fogyasztóra, de ezeket terjedelmi okokból nem mutatom be.

A vállalkozás fogalmával kapcsolatban is fussuk meg ezt a rövid kört. A Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 4. pontja szerint a vállalkozás: „a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy;”. A Pp. természetesen ugyanúgy visszautal a Ptk-ra, mint a fogyasztó meghatározásánál: „19. vállalkozás: a Ptk. szerinti vállalkozás.” A Fgytv. 2. § b) pontja pedig így szól: „b) vállalkozás: aki az 1. § szerinti tevékenységet önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében végzi,”. Csakhogy ne lógjon a levegőben ez a visszautalás: „1. § (1) E törvény hatálya – a (2) bekezdésben meghatározott eltéréssel – a vállalkozások azon tevékenységére terjed ki, amely a fogyasztókat érinti vagy érintheti. (2) E törvény hatálya nem terjed ki a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által felügyelt tevékenységet folytató szervezeteknek, személyeknek MNB által felügyelt tevékenységére (a továbbiakban: pénzügyi szolgáltatási tevékenység).”

Az Fttv. 2. §-ának b) pontja szerint: „b) vállalkozás: aki a kereskedelmi gyakorlat tekintetében önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el.”

II. 3. A személygépjármű adásvétel további szereplői

A főszereplőket megismertük, nélkülük nem beszélhetünk adásvételi jogviszonyról, mint említettem, az eladó és a vevő, a vállalkozás és a fogyasztó szükségképpeni eleme a jogviszonynak. Ideális esetben rajtuk kívül nem kell színre lépnie senkinek és semmilyen szervezetnek, az autóvásárlások többsége szépen csendben lezajlik, ha van is egy kis folt az anyósülés hátsó kárpitján, az nem éri el a vásárló ingerküszöbét. Azonban a használt ingóságok vásárlásánál – legyen szó autóról vagy bármi másról – szinte kódolva van a hiba lehetősége is. A műszaki hiba persze sokféle lehet. Ha a kereskedővel nem jut dűlőre a fogyasztó, akkor jogi szaktudással rendelkező személyt, jellemzően ügyvédet keres meg, aki egy időre átveszi a stafétabotot, ha nem ügyvédet von be a vevő, akkor fordulhat civil szervezetekhez is elméleti és gyakorlati tanácsokért. A probléma minőségének, típusának függvényében válhat a vásárló ügyének szereplőjévé az általános hatáskörben eljáró fogyasztóvédelmi hatóság, a területi iparkamarák mellett működő békéltető testületek vagy a bíróságok. A következőkben ezeknek a szerveknek, szervezeteknek a bemutatására is sor kerül, amikor részletesebben kibontom a fogyasztói jogérvényesítéssel összefüggő anyagi jogi és eljárásjogi szabályokat, óvatosan minősítve az általuk biztosított lehetőségeket célszerűségi, életszerűségi és gyakorlati megközelítéssel.

III. Fogyasztóvédelmi szabályok a használt gépjárművek piacán

Ezen fejezetcím alatt szeretném a választott téma anyagi jogi vetületét bemutatni, amely kockázatos vállalás, hiszen gyorsan unalomba fulladhat az olvasása, nehéz oldottan, közérthetően, olvasmányosan bemutatni száraz anyagi jogi szabályokat. Viszont sajnos nem lehetséges mellőzni, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy egy fogyasztó által elszenvedett, költséges műszaki problémának, vagy egyéb fogyasztóvédelmi panasznak a megoldási lehetőségeit a jog nyelvére fordítsak le. Az anyagi jog adta keretek között, az eljárásjogi szabályok betartása mellett dől el ugyanis, hogy a fogyasztót ért sérelmet lehetséges-e hatékonyan orvosolni, máshogy megfogalmazva: meg lehet-e védeni a fogyasztót és az ő érdekeit.

A fogyasztóvédelmi szabályozás, mint jogterület mibenlétéről, történetéről, általános szabályozási kérdéseiről hazai és európai viszonylatban is hosszasan lehetne írni. Aki eziránt érdeklődik, annak más forrást kell találnia. Rögtön rá szeretnék térni ugyanis a téma szerint releváns jogszabályok és vonatkozó szabályaik ismertetésére.

Első helyre kívánkozik civilisztikai „alapjogszabályunk”, a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait a diszpozitivitás alapján szabályozó Ptk., de megkerülhetetlen az Fgytv. legalább vázlatos bemutatása. Ezek a legfontosabb szabályok, természetesen – csak felsorolásszerűen is – több oldalon lehetne ismertetni a fogyasztóvédelmi jogterületet érintő további jogszabályokat, amelyek sok esetben törvényi szintű szabályozást takarnak, de nagyon nagy számban találunk végrehajtási rendeleteket is, ehelyett célravezetőbb a szabályozás alapjaitól indulni.

III. 1. A Ptk. fogyasztókat érintő szabályai

A Ptk-ra rátérve idézni szeretnék Dr. Hajnal Zsolt Közszolgálati továbbképzési program – Fogyasztóvédelem című munkájából, amely szépen visszadja az új Ptk. fogyasztóvédelmi jellegű szabályozási alapjait: „Az új Ptk. tartalmazza a szerződések általános és a fogyasztó és vállalkozó közötti szerződések speciális szabályait. Az új Ptk. ezt követően is szabályozni fogja a fogyasztói szempontból is jelentős szerződéstípusokat (vállalkozási szerződés, hitel- és számlaszerződések, adásvételi szerződés, bérleti szerződés, pénzügyi lízing szerződés, biztosítási szerződés), szemléletében megjelenik a gyengébb fél érdekeit érvényre juttató jogalkotói szándék. Leglényegesebb, kifejezetten fogyasztóvédelmi céllal megalkotott rendelkezései a fogyasztóval kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételek, a fogyasztóvédelmi célú érvénytelenségi okok (Fogyasztói jogot csorbító feltétel, Fogyasztó joglemondó nyilatkozata), valamint a fogyasztóval kötött szerződések hibás teljesítése jogkövetkezményeinek (szavatosság, jótállás, termékszavatosság) szabályozása.” [2]

Az általános szerződési feltételek vonatkozásában került bele a Ptk. 6:79. §-ába – az európai uniós irányelveknek való megfelelés jegyében-, hogy: „Az a feltétel, amely a vállalkozást a szerződés szerinti főkötelezettsége teljesítéséért járó ellenszolgáltatáson felül további pénzbeli követelésre jogosítja, akkor válik a szerződés részévé, ha azt a fogyasztó – külön tájékoztatást követően – kifejezetten elfogadta.” A téma szempontjából ez csak azért érdekes, mert főleg a nagyobb autókereskedések és márkakereskedések már alkalmazzák az általános szerződési feltételeket, a garázsból, általában 2-3 készleten tartott autót értékesíteni kívánó vállalkozástól ilyet ne kérjünk átolvasásra.

Alapelvi jelentőségű szabályként mondja ki a Ptk. 6:86. §-a a szerződés értelmezése körében, hogy a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén a fogyasztóra nézve kedvezőbb értelmezés az irányadó a szerződés bármely feltételének vizsgálata esetén. Itt már tetten érhető a fogyasztót az egyszerű vevőtől megkülönböztető újabb jogalkotói megnyilvánulás.

Csupán megemlítem a Ptk 6: 98. §-ának azon szabályát, amely szerint a feltűnő értékaránytalanság miatti megtámadás lehetőségét a fogyasztó és vállalkozás között létrejött szerződésben nem lehet kizárni.

A Ptk. a feltűnő értékaránytalanság mellett szintén az érvénytelenség körében, ezen belül a célzott joghatás lehetséges hibái között mondja ki, hogy a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely e törvénynek a fogyasztó jogait megállapító rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára eltér[3], semmis a fogyasztónak a jogszabályban megállapított jogáról lemondó jognyilatkozata[4].A Ptk 6:103. §-a a tisztességtelen szerződési feltétel fogyasztói szerződésben történő megjelenésének esetére, a 6:104. § az egyes tisztességtelen kikötésekre tartalmaz rendelkezéseket.

A fenti rendelkezések gépjármű vásárlás esetén is relevánsak lehetnek. Persze lehet azt mondani, hogy a jogügyletek többségénél alkalmazott, egyszerű, internetről letölthető és csak a jogszabályban a szerződés érvényességéhez minimálisan szükséges adatokat tartalmazó biankó szerződésre az idézett szabályok nem húzhatók rá. Ez egyébként igaz is lehet, azonban a komolyabb kereskedőknél, nagy értékű használt gépjárművek értékesítése esetén a felek jellemzően lényegesen komolyabb adásvételi szerződéseket kötnek. Egy használtan is méregdrága (luxus)autó eladása esetén a vállalkozás az esetek többségében feszegeti a jogszabály teremtette lehetőségek határait. Ha pedig belefutnak egy „feketeöves” vásárlóba, akkor az egyedi szerződéses feltételek megtárgyalása is hosszúra nyúlhat, és olyan valóban egyedi szerződéses feltételek elfogadásába torkollhat, amelyeket a felek a későbbi jogvitájukban teljesen ellentétesen értelmeznek.

A Ptk. szövegében előrehaladva a közérdekű kereset lehetőségével is találkozunk, amely ugyan érintheti a témánkat, de bemutatását terjedelmi okokból mellőzöm. Néhány további irreleváns fogyasztókra vonatkozó normát átugorva jutunk el a következő kiemelt szabályozási tárgykörhöz a szerződésszegéshez, ezen belül is a Ptk. XXIV. fejezetében szabályozott hibás teljesítés szabályrendszeréhez. A választott témám szempontjából a lent idézett szabályoknak kulcsfontosságuk van.

A hibás teljesítés főszabályát rögzítő jogszabályhely is tartalmaz fogyasztóvédelmi rendelkezést, amely szerint fogyasztói szerződésben semmis az a kikötés, amely a Ptk. kellékszavatossági és jótállási szabályaitól a fogyasztó hátrányára tér el.[5]

Majd következik egy klasszikusnak mondható „fogyasztói kedvezmény”, amely szerint fogyasztói szerződés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül a fogyasztó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen[6]. Mint ahogyan azt fentebb írtam, egyik célom annak kiderítése, hogy mennyivel kap több jogosultságot a jogalkotótól a vevő, ha egyben fogyasztónak is minősül. A hibás teljesítés vélelmének 6 hónapos időtartamra történő meghatározása az egyik leggyakoribb igényérvényesítési hivatkozási alap, ehhez nem szükséges jogi szakértőnek, vagy „feketeöves” autóvásárlónak sem lenni, aki egy picit is előretekintő és elővigyázatos, az néhány kattintás után szembe találja magát ezzel az alapvető szavatossági szabállyal.

A Ptk. ezen szakaszokhoz fűzött Nagykommentárja[7] szerint az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) alapvetően helyes jogszabály-szerkesztési célja mellett a hibás teljesítés szabályai egyes jogterületeken a gyakorlatban diszfunkciókat mutattak, mivel alapvetően a fogyasztási cikkek, azaz rendszerint a kereskedelmi forgalomban a fogyasztói jogviszonyban értékesített tömegáruk adásvételére voltak szabottak. Az új Ptk. arra törekszik, hogy a hibás teljesítés szabályai a kereskedelmi, üzleti szerződések követelményeihez igazodjanak, a fogyasztói szerződésekre jellemző eltéréseket pedig a szükséges mértékben pozitív többletjogokként fogalmazzák meg.

A Ptk. elválasztja a hibás teljesítést mint nevesített szerződésszegési esetet a hibás teljesítés jogkövetkezményeitől. Először szabályozza a törvény a hibás teljesítés fogalmi elemeit a hibás teljesítés általános szabályai elnevezés alatt, majd ezután következnek az egyes jogkövetkezmények. A hibás teljesítés általános szabályai mindenféle szolgáltatásra alkalmazható közös rendelkezéseket tartalmaznak. A szabályok vonatkoznak nemcsak a tulajdonátruházási, hanem a vállalkozási, az egyéb tevékenységi és a használati típusú szerződésekre is.

A hat hónapra vonatkozó hibás teljesítési vélelem a hibás teljesítés mellett szól. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben a műszaki hiba ezen időtartamon belül beazonosítható lesz, akkor nem a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a hiba oka a teljesítés időpontjában a dologban már megvolt, hanem – a vélelemmel szemben – a kötelezett vállalkozásnak kell bebizonyítania, hogy a hiba oka a teljesítés időpontja után keletkezett. A Ptk. 6: 158. §-ához fűzött Nagykommentár is rögzíti, hogy a bizonyítási teher megfordítása a jótálláshoz hasonló jogi helyzetet teremt akként, hogy a fogyasztó erre az időtartamra tulajdonképpen a jótállás kedvezményezettjének a pozíciójába kerül, és nem csupán fogyasztási cikkek adásvétele esetén, hanem fogyasztó és vállalkozás között létrejött bármilyen szerződés, bármilyen szolgáltatása tekintetében. A fogyasztót lényegében minden szolgáltatásra hat hónapos időtartamra a jótállásnak megfelelő kedvező bizonyítási pozíció illeti meg.

A BDT2010. 2173. számú eseti döntésben egyébként már a régi Ptk. 305/A. § (2) bekezdése alapján kimondta a bíróság, hogy ha a használt gépkocsira létrejött adásvétel fogyasztói szerződésnek minősül, a kigyulladt gépkocsi hibás teljesítését vélelmezni kell, és az eladót terheli a bizonyítási kötelezettség, hogy a tűz (a hiba) oka az átadás után keletkezett.[8] Ez a védelem tehát már az új Ptk. 2014. március 15-ei hatályba lépése előtt megillette a fogyasztót.

Nem hagyható ki az anyagi jogi szabályok ismertetéséből a kellékszavatosság rendszere, ennek nyilvánvaló jelentőségét talán magyarázni sem szükséges. A termékszavatosság részleteibe, a termékfelelősségtől való elhatárolásába, a jótállás fogalmába sem folyok bele, csupán utalok arra, hogy a termékszavatosság jogintézménye alapján a vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki, fontos, hogy a termékszavatossági igény érvényesítése szempontjából gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója is.

A Ptk. a kellékszavatosság esetében is követi azt a szabályozási elvet, hogy a főszabály rögzítése mellett rögtön szabályozza a főszabályhoz képest eltérő, fogyasztóra vonatkozó szabályokat. A kellékszavatosság fogalmának Ptk. 6:159. §-beli meghatározásának esetében is így történik: a jogszabályhely először rögzíti a kicserélés, kijavítás, az ellenszolgáltatás arányos leszállításának jogát, majd kimondja, hogy:

„(2a) Fogyasztó és vállalkozás közötti – ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatások nyújtására irányuló – szerződés esetén a fogyasztó kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a kötelezett költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt.…”

Szeretném különösen felhívni a figyelmet erre a bekezdésre, amely 2022. január 1-jei hatállyal került be a Ptk-ba és bár a szabályozási háttér európai vonalának elsődleges vizsgálatakor azt hihetnénk, hogy a rendelkezés célja a digitális tartalomszolgáltatásra irányul, ezt a normaszöveg és a fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól szóló 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet egyértelműen cáfolja, hiszen ezen jogszabályi rendelkezések hatálya kiterjed az ingó dolognak minősülő áru adásvételére, így a gépjárművekre is. Ha pedig magát a szabályt vesszük górcső alá, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a kellékszavatossági igények körét szűkíti a fogyasztó és a vállalkozás között létrejött szerződések tekintetében. Ennek vélhetően célszerűségi okai lehetnek, annak érdekében, hogy a speciális szakértelmet igénylő hibaelhárítást ne a fogyasztó javítsa ki, vagy javíttassa ki.

Hivatkozok még a Ptk. 6:160. §-ában és 6:161. §-ában foglaltakra, amely szerint a jogosult a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kötelezettnek megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt, valamint a bíróság a jogosult kérelméhez nincs kötve, de nem kötelezhet olyan kellékszavatossági jog teljesítésére, amely ellen mindegyik fél tiltakozik.

A „sima” vevő és a fogyasztó vevő közötti további eltéréseket kutatva bukkanunk a sorban következő rendelkezésekre, amelyek szerint fogyasztói szerződések esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni.[9] De említhetem a fogyasztói igények elévülésére meghatározott 2 éves időtartamot is, az általános 1 évtől eltérően.[10] Ezen szabályok további magyarázata szintén felesleges, a fogyasztóra vonatkozó, számszerűsíthető előnyök önmagukért beszélnek.

 A Ptk. vonatkozó anyagi jogi rendelkezéseit egy időre most elhagyom, megjegyezve ismét azon véleményemet, hogy a látszólag unalmas és terjedelmes jogszabály-ismertetést nem mellőzhettem, hiszen mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati kereteit ezek szabják meg dolgozatomnak.

III. 2. Az Fgytv. rendelkezéseinek bemutatása

A fogyasztóvédelemről szóló törvényünk 1998. március 1-jén lépett hatályba, a békéltető testületekre vonatkozó rendelkezések pedig 1999. január 1-jén. Az Fgytv. a Ptk-hoz képest mindenképpen speciálisnak tekinthető azzal a megjegyzéssel, hogy a Ptk-ra tartalmilag alig utal vissza. Azt gondolhatnák, hogy az Fgytv-t a fogyasztóvédelem jogterületének kódexeként vehetjük kezünkbe, ha azonban végiglapozzuk, vagy inkább végiggörgetjük, akkor rögtön szembetűnik, hogy több hatályon kívül helyezett rendelkezést is tartalmaz, amely területeket a későbbiekben inkább külön törvényben vagy végrehajtási rendeletben szabályozott a jogalkotó. De azt is észre kell vennünk, hogy az Fgytv. egyes rendelkezései, jogintézményei egymástól teljesen eltérő részletezettségi szinten léteznek, ráadásul vegyesen tartalmaz anyagi jogi és részletes eljárásjogi normákat. Álláspontom szerint, ami természetesen tűri a vitát és a kritikát, az Fgytv-t talán csak illemből nevezhetjük a fogyasztóvédelem alapjogszabályának, kódexének, hiszen történetileg ez volt az első témaspecifikus törvényünk (azért idevehetjük a termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvényt is, amely az új Ptk. hatálybalépésével búcsúzott a hazai jogrendszerünkből), de ha a fogyasztóvédelem aktuális, hatályos szabályozási rendszerét vesszük alapul, akkor talán csak egy a sok közül, ami csak azért maradt életben, mert a korábbi 20 esztendő jogalkotóinak megesett a szívük rajta. A torzó kifejezés viszont mégis méltatlan lenne, hiszen az Fgytv. sok fontos jogszabályi rendelkezést tartalmaz, amelyeknek ráadásul komoly gyakorlati hasznát is vehetik a használt gépjárművet vásároló fogyasztók.

Nehéz eldönteni, hogy az elmúlt években, évtizedekben komoly mértékben felértékelődő fogyasztóvédelmi szabályozás igényel-e egy önálló kódexet, néhány végrehajtási rendelettel, vagy elfogadható a mostanában érvényesülő tendencia, hogy az egyes szakterületeket külön törvénnyel és kapcsolódó végrehajtási rendeltekkel szabályozza a jogalkotó. Utóbbi változatot indokolhatja az a tény, hogy a fogyasztóvédelem lehetséges területei elképesztően szerteágazóak, elég csak a hírközlési szolgáltatásokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi jogokra, a közműszolgáltatók tevékenységére, az internetes vásárlásokra, ezzel összefüggésben a távollévők között létrejött szerződésekkel kapcsolatos szabályokra, a pénzügyi piaci szereplőkre és termékeikre, az utasjogok szabályozására gondolni.

 Az Fgytv. preambuluma azért még a felső polcon képzeli el a törvényt, hiszen kimondja, hogy az „Országgyűlés annak érdekében, hogy olyan szabályozás jöjjön létre, amely biztosítja a fogyasztói érdekek – különösen a biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz, a vagyoni érdekek védelméhez, a megfelelő tájékoztatáshoz és oktatáshoz, a hatékony jogorvoslathoz, továbbá az egyesületeken keresztül történő fogyasztói érdekképviselethez fűződő érdekek – védelmét, valamint az érvényesítésükhöz szükséges intézményrendszer továbbfejlesztését, a következő törvényt alkotja”.

Az 1. § (1) bekezdése is viszonylag magasan pozícionálja magát, legalábbis az alkalmazási kör szélességét tekinve, hiszen kimondja: „E törvény hatálya – a (2) bekezdésben meghatározott eltéréssel – a vállalkozások azon tevékenységére terjed ki, amely a fogyasztókat érinti vagy érintheti.” A törvény hatálya azonban kifejezetten nem terjed ki a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank által felügyelt tevékenységet folytató szervezeteknek, személyeknek MNB által felügyelt tevékenységére (pénzügyi szolgáltatási tevékenység). Megjegyzendő persze, hogy az elmúlt 26 évben a törvény hatályára vonatkozó rendelkezések is komoly változáson estek át a Magyar Közönyben 1997. december 23-án történt kihirdetéstől napjainkig. Én természetesen a hatályos jogszabályt vizsgálom.

Az Fgytv. kezdeti fejezetei hiányosak, korábban ezen a helyen általánosságban szabályozta a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának, vagyoni érdekeinek védelmét a jogalkotó. Jelenleg a törvény elején az árfeltüntetésre, csomagolásra, mint a forgalmazás egyes feltételeire találunk szabályokat, majd kitér a jogalkotó a fiatalkorúak és gyermekek védelmére. A fogyasztók oktatását követően hirtelen megérkezünk a fogyasztói jogok érvényesítése elnevezésű fejezetcímhez. Ez már kifejezetten érdekesnek tűnik a téma szempontjából, ugyanis az Fgytv. meghatározza a panaszkezelés módját, folyamatát, a vállalkozás fogyasztói tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségeit, a jegyzőkönyv felvételével összefüggő feladatokat, az ügyfélszolgálat működtetésének és a fogyasztóvédelmi referens alkalmazásának feltételeit.

A 18. §-tól a békéltető testületekre vonatkozó rendelkezések találhatóak, a szerv jogállásának tisztázásától az eljárási, jogorvoslati szabályokig. Majd a törvény II. részében a fogyasztóvédelem állami, önkormányzati és érdek-képviseleti intézményrendszerét szabályozza a jogalkotó, kiemelt részletességgel a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását. Ez utóbbi két szabályozási kör indokolja azt, hogy a fenti, az Fgytv-re talán igazságtalanul sértő gondolatok ellenére a törvény bemutatása megtörténik, hiszen a használt gépjárművek piacán létrejövő fogyasztói jogügyletek esetén felmerülő vitás helyzetek megoldásában nem nélkülözhető a törvény szabályainak ismerete.

 A téma szálai talán még mindig viszonylag távol állnak egymástól, ezért itt az ideje ezeket közelebb hozni egymáshoz, vagy inkább összefonni őket. A fogyasztóvédelmi jog felszínét sikerült eddig megkaparni, de az eddig bemutatott anyagi jogi szabályok ismeretében már megfogalmazható az kérdés, hogy ezekhez a szabályokhoz milyen eljárásjogi és intézményi lehetőségeket kell kapcsolni ahhoz, hogy a konkrét, egyedi tényállás ismeretében a fogyasztó a jogos igényeit érvényesíteni tudja.

IV. A jogérvényesítés lehetőségei a használt gépjárművek piacán

IV. 1. A jogérvényesítés lehetőségeinek főbb irányai

Ezidáig főként a kérdések megfogalmazása történt meg, ezért most már meg kell kezdeni a válaszok megfogalmazását is. Ehhez röviden össze kell fésülni az eddig leírtakat. A fogyasztónak a vállalkozással szemben komoly jogosultságai vannak, sőt, a nem fogyasztónak minősülő vevőhöz képest további jogok is megilletik egy jogvita során. Ha hibás teljesítésből fakadó, vagy egyéb fogyasztóvédelmi jogsértéssel összefüggő igény merül fel a fogyasztóban, akkor elsősorban és szinte biztosan a hagyományos bírói út jut eszébe, ha jobban beleássa magát a lehetőségekbe, akkor viszont felmerülhet a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a békéltető testület előtti eljárás lehetősége is, annak függvényében, hogy mi a konkrét jogvita, vagy fogyasztói panasz tárgya. Ezen a rögösnek tűnő úton a fogyasztó végigmehet saját maga is (legalábbis amíg a bírósági út választása esetén a Pp. kötelezővé nem teszi a jogi képviseletet), vagy igénybe veheti civil szervezetek, valamint jogi szaktudással rendelkező személyek, jellemzően ügyvédek segítségét. Mikor melyik a járható út, vagy esetleg csak a célravezetőbb? Erre a kérdésre is választ kapunk talán, ha végigvesszük egy fogyasztói jogvita lehetséges csomópontjait.

IV. 2. A fogyasztó és vállalkozó jogvitájának lehetséges állomásai

A felek jogvitájának alapját többféle fogyasztói panasz, gond vagy probléma okozhatja használt gépjármű adásvétele kapcsán, elsősorban persze mindenki klasszikus műszaki hibára gondol, amit az autókereskedő gonosz és aljas módon eltitkolt, de ez a lehetséges panasz ennél a körnél bővebben kerül megfogalmazásra az Fgytv. 17/A. § (2) bekezdésében, ily módon: „A fogyasztó a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással.” Erre tekintettel a fogyasztóvédelmi szervezetrendszer is kínál különböző megoldási utakat.

Ha egy „közepesen kellemetlen”, más megfogalmazással „néhány százezres” hibából indulunk ki, annak a menetrendje általában a következőképpen zajlik. Felmerül a baj, az ember felhívja a barátait ijedtében, az autószerelőjét, mérgében a kereskedőt, aki széttárja a karját. Ezt követően beazonosításra kerül a műszaki probléma, ezáltal a szükséges beavatkozás bekerülési költsége számszerűsíthetővé válik. Ez jó esetben szakszervizben, számla ellenében elvégzett feltárási munkálatok alapján történik, rosszabb esetben az ismerős autószerelő bemondására. Jön az újabb, indulatosabb telefon a kereskedőnek (induljunk ki abból, hogy cégről van szó), aki szintén indulatosabban küldi el a reklamáló vevőt. Ezen a ponton ér a fogyasztó egy fontos elágazáshoz. Az egyik út arra vezet, ahol ezt a békát lenyeli és nagy duzzogva hagyja a fenébe az egészet. A másik út pedig, hogy vagy saját maga áll bele a harcba, vagy pedig felkeres egy ügyvédet, aki ellátja mindenféle jó tanáccsal, felvázolja előtte a jogérvényesítés lehetőségeit: megbízója képviseletében szívesen ír egy ügyvédi felszólító levelet, megkísérel egy egyezséget tető alá hozni, majd perrel vagy esetleg a területi iparkamarák mellett működő békéltető testület előtti eljárással fenyegeti meg a kereskedőt. Egyezség vagy érdemi válasz hiányában hibás teljesítés miatt polgári peres eljárást indít megbízója nevében. De hol van itt a fogyasztóvédelem, a fogyasztóvédelmi szervezetrendszer? A klasszikus jogi tanácsadási logikában tapasztalatom szerint sehol. Ha a vevő magára hagyatkozva kívánja igényeit érvényesíteni és beleássa magát az internet adta információkba, akkor könnyedén eljut az Igazságügyi Minisztérium Fogyasztóvédelmi Portáljára, vagy akár a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének honlapjára, de akár pár kattintással a békéltető testületek népszerűsítésére hivatott kisfilmet is végignézheti. Lehet, hogy gyanútlanul rákattint a nemzeti jogszabálytár linkjére is és rákeres néhány fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabályra. A teljesen laikus, jogban járatlan fogyasztó egy óra internetes szörfözés után teljes letargiába süllyedhet, hiszen olvasott rengeteget a jogairól, a vállalkozás kötelezettségeiről, panaszról, alternatív vitarendezésről, vásárlók könyvéről, jótállásról, szavatosságról, hibás teljesítésről, általános szerződési feltételekről, fogyasztóvédelmi bírság kiszabásáról, az illetékes vármegyei kormányhivatalról, mint fogyasztóvédelmi hatóságról. De ki fogja az ő egyedi problémáját orvosolni és milyen módon. Nem árulok el nagy titkot, hogy a hangsúly az egyedi jelzőn van.

Előfordulhat persze, hogy a fogyasztó határozott fellépése vagy – ne zárjuk azért ki – a vállalkozás eleve korrekt hozzáállása miatt a jogvitát a felek maguk között, mindenféle külső szerv, szervezet igénybevétele nélkül – maximum ügyvédi közreműködéssel – rendezik. Ha ez nem sikerül, akkor viszont lépni kell egy nagyot. Ez a lépés alapvetően 3 irányba történhet, amely nagyban függ a vállalkozó által elkövetett, vélt jogsértés típusától és a fogyasztó személyes tulajdonságaitól. Az egyik irány a fogyasztóvédelmi hatóság, a másik a békéltető testület, a harmadik pedig a bíróság.

IV. 3. A fogyasztóvédelmi hatóság előtti eljárás lehetősége

A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendeletben a Kormány fogyasztóvédelmi hatóságként közigazgatási hatósági ügyekben a fővárosi és vármegyei kormányhivatalt, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervét, a Pest Vármegyei Kormányhivatalt, a fogyasztóvédelemért felelős minisztert, általános fogyasztóvédelmi hatóságként pedig a kormányhivatalt jelöli ki.”[11]

Fontos még kiemelni a 3. § (4) bekezdését, amely szerint a Kormány a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 6. §-ában foglaltak tekintetében fogyasztóvédelmi hatóságként szintén a kormányhivatalt jelöli ki.

Ugyanezen paragrafus (6) bekezdése további általános feladatokat jelöl ki a miniszter és a kormányhivatal részére, ezek a következők: szakmai segítséget nyújt a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek tevékenységéhez és a fogyasztói ismeretek bővítéséhez, a fogyasztói tudatosság erősítéséhez; fogyasztói jogokat ismertető kiadványokat jelentet meg; termék-összehasonlító vizsgálatokat végez, illetve végeztet, és közzéteszi azok eredményét; módszertani segédanyagokat készít a helyi önkormányzatok fogyasztóvédelmi tevékenységének elősegítése és egységessége érdekében; támogatja az önkormányzati tanácsadó irodák működését; prevenciós, figyelemfelhívó és tájékoztatási jellegű feladatokat lát el a fenntartható és egészségtudatos fogyasztási szokások kialakítása érdekében.[12]

A 3. § (9) bekezdése szerint a Kormány a fogyasztók és a vállalkozások részére a fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabályi előírásokról, valamint a fogyasztók által kezdeményezhető hatósági eljárásokról, továbbá az igénybe vehető igényérvényesítési eszközökről való tájékoztatás tárgyában – az általuk ellátott feladatoknak megfelelően – a kormányhivatalt jelöli ki.

Ha a fentieket kiegészítjük azzal az információval, amely szerint a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok a kormány általános hatáskörű területi kormányzati igazgatási szervei, amelyek a területi közigazgatás legnagyobb egységeiként a vármegyék székhelyein, a főváros és Pest Vármegye esetében pedig Budapesten működnek, akkor nagy vonalakban képet is alkottunk a fogyasztóvédelmi hatóság jogállásáról és a közigazgatási szervezetrendszerbeli elhelyezkedéséről. Annyi még idekívánkozik, hogy jelenleg az igazságügyért felelős miniszter és az Igazságügyi Minisztérium ágazati irányítása mellett működik a hazai fogyasztóvédelmi szabályozás, ideértve a hatósági feladatok ellátását is.

Mint említettem, az Fgytv. második részében találjuk a fogyasztóvédelmi hatóság eljárásának legfontosabb szabályait, valamint főbb feladatainak rögzítését. Ezek szerint a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi – a szerződés létrejöttére, érvényességére, joghatásaira és megszűnésére vonatkozó rendelkezések kivételével  a forgalmazással, szolgáltatásnyújtással, a gyermek- és fiatalkorúak védelmével, a fogyasztói csoporttal, a panaszkezeléssel, ügyfélszolgálattal, fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatásával, valamint a vállalkozásnak a békéltető testületre vonatkozó 17/A. § (1a) bekezdése szerinti tájékoztatási, valamint a békéltető testületi eljárásban fennálló, a 29. § (11) bekezdésében meghatározott együttműködési kötelezettségével összefüggő, e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban foglalt rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén.[13]

A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi a külön jogszabályban fogyasztóvédelmi rendelkezésként meghatározott rendelkezések betartását, és – ha a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény eltérően nem rendelkezik – eljár azok megsértése esetén.[14] Ez jeleníti meg igazán a hatóság eljárásának általános jellegét, hiszen szinte valamennyi fogyasztóvédelmi jogszabály megsértése esetére telepíti a hatáskört a hatóság részére.

Az Fgytv. 45/A. § (3) bekezdése további hatásköröket ad a hatóságnak, eszerint ellenőrzi az áru fogyasztók számára való értékesítésére, a fogyasztóknak forgalmazott termék minőségére, összetételére, csomagolására, a fogyasztóknak értékesítésre szánt, illetve értékesített áru mérésére, hatósági árára vagy egyébként kötelezően megállapított árára, a fogyasztói panaszok intézésére, a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézésére, a termék forgalmazása vagy szolgáltatás nyújtása során az egyenlő bánásmód követelményére, továbbá a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén.

A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi továbbá a fogyasztói szerződés megkötésénél alkalmazott általános szerződési feltételeket abban a tekintetben, hogy azok nem tartalmaznak-e a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközően a szerződéses jogokat és kötelezettségeket egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára megállapító feltételt.[15]

Egy szerv lényegi funkcióját az általa alkalmazható jogkövetkezményeken keresztül határozhatjuk meg leginkább. Az Fgytv. 47. § (1) bekezdése sorolja fel, hogy jogsértés esetén a hatóság a következő jogkövetkezményeket állapíthatja meg:

„a) elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését,

b) megtilthatja a jogsértő magatartás folytatását,

c) határidő tűzésével a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére kötelezheti a vállalkozást,

d) a jogszerű állapot helyreállításáig feltételhez kötheti, vagy megtilthatja az áru forgalmazását,

illetve értékesítését,

e) a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben meghatározottak szerinti dolgot jogosult elkobozni, és azt a jogsértést elkövető vállalkozás költségére megsemmisíteni,

f)  

g) a jogszerű állapot helyreállításáig terjedő időtartamra elrendelheti a jogsértéssel érintett üzlet ideiglenes bezárását, ha az a fogyasztók életének, testi épségének, egészségének védelme vagy a fogyasztók széles körét érintő kárral fenyegető veszély elhárítása érdekében szükséges,

h) a 16/A. § (1)-(3) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén a jogsértés megállapításától számított legfeljebb egy évig megtilthatja az alkoholtartalmú ital, a dohánytermék, illetve a szexuális termék forgalmazását, e rendelkezések ismételt megsértése esetén pedig elrendelheti a jogsértéssel érintett üzlet legfeljebb harminc nap időtartamra történő ideiglenes bezárását,

i) fogyasztóvédelmi bírságot (a továbbiakban: bírság) szabhat ki.”

Az idézett szabályokból látjuk azt elsősorban, hogy a hatósági út igénybevétele milyen esetkörökben lehetséges, valamint azt is, hogy a hatóság eljárásnak mi lehet az eredménye. Az Fgytv. persze tartalmaz még további részletszabályokat is, meghatározza az eljárás részleteit, a kérelem tartalmi elemeit, az eljárási határidőket, ami egyébként 60 nap főszabály szerint, de tartalmazza a hatósági szerződés megkötésének lehetőségét, a próbavásárlás jogintézményét, a bírság kiszabásának részletszabályait, a hatóság határozatának közzétételére vonatkozó rendelkezéseket. A fogyasztóvédelmi hatóság természetesen az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alapján jár el. Ezeknek a kifejtését nem tartom szükségesnek, a megfogalmazott kérdésekre keresve a választ elsősorban a jogérvényesítés helyes útjának a kiválasztása a lényeg, ebből a szempontból pedig annak eldöntése a legfontosabb, hogy egyáltalán az adott fogyasztói igény hatósági hatáskörbe tartozik-e.

Az Fgytv. 46. § (1) bekezdése kimondja, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. Ezt fontos kiemelni, bár hozzáteszem, hogy viszonylag kevés az olyan vevő, aki rögtön a hatóságot, bíróságot keresi meg és nem közvetlenül a vállalkozást. Biztos, ami biztos alapon a törvény inkább kimondja, hogy a feleknek elsőként maguk között kell rendezni a vitás kérdéseket, ennek a módját egyébként meghatározza a jogalkotó, amikor a panaszkezeléssel kapcsolatban kötelezettségeket telepít a vállalkozásra.

De térjünk rá arra, hogy mi lehet a 46. § szerinti vitás ügy, ami a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását megalapozza, fókuszba helyezve természetesen a használt gépjármű adásvétele körében felmerülő lehetséges eseteket.

A 45/A. § (1) bekezdés a), d) és e) pontja tűnik témába vágónak, vagyis a hatóság ellenőrzi a forgalmazással, szolgáltatásnyújtással, a panaszkezeléssel, ügyfélszolgálattal, fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatásával, valamint a vállalkozásnak a békéltető testületre vonatkozó 17/A. § (1a) bekezdése szerinti tájékoztatási, valamint a békéltető testületi eljárásban fennálló, a 29. § (11) bekezdésében meghatározott együttműködési kötelezettségével összefüggő, e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban foglalt rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén.

A 45/A. § (3) bekezdése folytatja a felsorolást, ezek szerint a hatóság ellenőrzi különösen az áru fogyasztók számára való értékesítésére, a fogyasztóknak forgalmazott termék minőségére, összetételére, csomagolására, a fogyasztói panaszok intézésére, a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézésére, a termék forgalmazása vagy szolgáltatás nyújtása során az egyenlő bánásmód követelményére, továbbá a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén.

A 45/A. § (2) bekezdése alapján a hatóság eljár az Fttv. rendelkezéseinek megsértése esetén is. Az Fttv. állapítja meg a termékhez kapcsolódó, a kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően, annak során és azt követően a fogyasztóval szemben alkalmazott kereskedelmi gyakorlatokra, valamint az ilyen kereskedelmi gyakorlat tekintetében alkalmazott magatartási kódexekre vonatkozó követelményeket, és az azok megsértésével szembeni eljárás szabályait. Fontos, hogy nem terjed ki e törvény hatálya a szerződés létrejöttére, érvényességére és joghatásaira, valamint a kereskedelmi gyakorlattal összefüggésben felmerülő polgári jogi igényekre. Az Fttv. részletesen felsorolja azon magatartásokat, amelyek megvalósíthatják a tisztességtelen és ezen belül a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot, tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az észszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el, és amely érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét a termékkel kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

Az Fttv. 6. és 7. §-ai szerint megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt – figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére – olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas, ebbe a körbe tartozik a jogalkotó szerint különösen     

• a termék lényeges jellemzői, így különösen kivitelezése, összetétele, műszaki jellemzői, tartozékai, származási helye, eredete, alkalmazása, a használatához, fenntartásához szükséges ismeretek, veszélyessége, kockázatai, tesztelése, ellenőrzöttsége vagy annak eredménye,
• a termék ára, illetve díja, az ár, illetve díj megállapításának módja, különleges árkedvezmény vagy árelőny megléte,
• a termékhez kapcsolódóan valamely szolgáltatás, alkatrész, csere vagy javítás szükségessége,
• a termékhez kapcsolódóan biztosított ügyfélszolgálat és panaszkezelés,
• a vállalkozás vagy képviselőjének személye, jellemzői és jogai, így különösen az ilyen minősége, a jogállása, társulásokban való részvétele és kapcsolatai, vagyona, szellemi alkotásokon fennálló jogai és kereskedelmi tulajdonjoga, engedélye, képesítései, díjai és kitüntetései,
• a vállalkozás kötelezettségvállalásának mértéke, a kereskedelmi gyakorlat indítékai, az értékesítési folyamat természete, a szponzorálásra, a vállalkozás vagy a termék jóváhagyására vonatkozó bármely állítás vagy jelzés, vagy
• a fogyasztó jogai, illetve a fogyasztót az ügylet folytán esetlegesen terhelő hátrányos jogkövetkezmények kockázata,
• valamint, ha a vállalkozás – figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait – az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, vagy nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

Az Fttv. 10. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a tisztességtelen kereskedelemi gyakorlat tilalmának megsértése miatt – bizonyos kivételekkel – a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. Érdekesség, hogy az Fgytv. mellett az Fttv. is tartalmaz a hatóság eljárására vonatkozó szabályokat.

Most pedig nincs más teendő, mint ezeknek az összegyúrása. Viszonylag világosan körvonalazódik, hogy az általános fogyasztóvédelmi hatóság milyen esetekben jár el, ez pedig kidomborítja a hatósági eljárás célját is.

A szabályozás legfontosabb elemeit összevetve azt láthatjuk, hogy a hatóság, közigazgatási hatósági eljárása keretében a fogyasztóvédelmi szabályok betartása felett őrködik, azok megsértése esetén jár el, vagyis akkor, amikor a fogyasztónak a jogszabályban meghatározott jogosultságai sérülnek, érdekei csorbulnak azáltal, hogy a vállalkozás a rá vonatkozó, fogyasztóvédelmi jellegű kötelezettségeit nem tartja be. Ez alapján a hatóság előtti eljárás fő célja a felek közötti jogviszonyban elszenvedett sérelmeknek az orvoslása oly módon, hogy a jogszabály által elért egyensúlyi helyzet megbomlásával előállt aszimmetriát ismét kiegyenlítse. De ennek alapja az, hogy a fogyasztóvédelmi szabályt, kötelezettséget a vállalkozás nem tartotta be, vagy nem az abban foglaltak szerint járt el és ezzel jogsértést követett el. Vagyis megsértette közvetlenül a fogyasztóvédelmi jogszabályt, közvetve-közvetlenül pedig a fogyasztó jogait. Ebből következően a hatósági eljárás a jogsértés feltárására, minősítésére, értékelésére irányul, amelyet követően a hatóság az Fgytv. 47. §-ában meghatározott jogkövetkezmények valamelyikét alkalmazza. Nem bonyolult ebből a felsorolásból sem következtetést levonni a hatósági eljárás céljára, mibenlétére, hiszen egy szerv, szervezet a számára jogszabályban biztosított hatásköre, vagy, ami most lényegesebb, mozgástere alapján jól „beárazható”.

Ne tévesszen meg bennünket az Fgytv. 45/A. § (3) bekezdés e) pontja sem, amely szerint a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézésére vonatkozó rendelkezések betartását is ellenőrzi a hatóság, és eljár azok megsértése esetén, mivel ez a szabály sem viszi el a használt autót vásárló fogyasztót szavatossági jogainak érvényesítéséhez. A hatósághoz ugyanis akkor fordulhat, ha a vállalkozás nem a jogszabályoknak megfelelően kezelte szavatossági vagy jótállási igényeinek bejelentését. Ez ugyanis inkább – nevezzük így – eljárás-technikai kérdés, panaszkezelési kérdés, például abból kifolyólag merülhet fel, hogy a vállalkozás nem kezelte rögtön a szóban előterjesztett panaszt, vagy nem vett fel a jogszabály szerint jegyzőkönyvet. De szó sincs arról, hogy az olajat a kereskedésből hazafelé vezető úton eleresztő motor cseréjét hatósági eljárás keretében tudnánk kikényszeríttetni a vállalkozótól. Ez jelenti azt az elénk tornyosuló, átugorhatatlan falat, amely élesen elválasztja egymástól a fogyasztóvédelmi hatósági utat más jogérvényesítési lehetőségektől. Vajon érdekli-e a fogyasztót, hogy a vállalkozás egyébként a fogyasztóvédelmi szabályrendszer jogszabályi rendelkezései közül melyeket sértette meg, az ár feltüntetése megtévesztő volt-e, vagy sem, vagy az első panaszbejelentést az Fgytv. rendelkezései szerint kezelte-e, és ha nem akkor erre milyen módon reagál a hatóság? Bírsággal vagy a további jogsértéstől eltiltással. Még ha a bírságot az ő számlájára fizetné be a vállalkozás, minthogy természetesen nem oda fizeti be, akkor se nyújtana fedezetet a teljes motorcserére. De ez persze vicces elméleti kilengés volt, teljesen érdektelen a fogyasztó igényének érvényesítése szempontjából, hogy a vállalkozásra milyen szempontok figyelembevételével, milyen összegű bírságot szab ki a hatóság. A fogyasztó nem azon háborodik fel, hogy az évtizedek alatt formálódó fogyasztóvédelmi jogi szabályozás által részére biztosított jogait eltiporta a vállalkozó eladó, hanem azon, hogy egy használhatatlan ócskavasat adtak el neki, amellyel átverték és ezért – először – anyagi elégtételt kíván venni, majd megelégszik a polgári jog adta kellékszavatossági lehetőségekkel. De igazát vélhetően nem a fogyasztóvédelmi hatóság előtt fogja keresni.

IV. 4. A békéltető testület előtti eljárás lehetősége

Többször utaltam már az alternatív vitarendezés azon lehetőségére, amely a területi iparkamarák mellett működő békéltető testületek előtti eljárást takarja. Rendeltetését, jogállását, célját én sem tudnám a jogalkotónál pontosabban meghatározni, ezért idézem az Fgytv. 18. §-ának (1) és (2) bekezdéseit:

„ (1) A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.  

(2) A békéltető testület a vármegyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák (a továbbiakban: kamara) által működtetett szakmailag független testület.”

Az Fgytv. szabályozza a békéltető testületek hatáskörét, illetékességét, a tagokkal szemben támasztott elvárások, a taggá válás feltételeit, a részletes eljárási szabályokat, ezen belül a kérelem tartalmi elemeit, az eljárási határidőket. Ezek természetesen fontosak lennének a jogérvényesítés útjának kiválasztása szempontjából is, hiszen a sérelmet szenvedett fél szereti tudni, hogy adott eljárás milyen költségekkel és milyen macerával jár, és esetleg a nehézkesebb eljárási szabályokat igyekszik kikerülni. Ennek ellenére sem szeretném részletesen taglalni ezeket, a fogyasztóvédelmi hatóság bemutatásához hasonlóan ez esetben is inkább a békéltető testület eljárásának, mint igényérvényesítési útnak a lényegét, hatékonyságát és célszerűségét vizsgálom, ami véleményem szerint a békéltető testület jogkörében érhető tetten. Vagyis azt mindenképpen szükséges vizsgálni, hogy a békéltető testület milyen ügyekben járhat el és milyen döntést, határozatot hozhat.

Érdekes, hogy az Fgytv. nem tartalmaz konkrét hatásköri felsorolást, ebben a törvény miniszteri indokolása siet a segítségünkre a következőképpen: „Ennek keretében – a hatályos törvény 18. §-ának (1) bekezdésében és 19. §-ában foglalt rendelkezések összevonásával – egyértelművé válik, hogy a testületek funkciója az olyan polgári jogi természetű jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése, amelyek tekintetében a fogyasztó-vállalkozás reláció értelmezhető, és amelyekben a jogi szabályozás a fogyasztó érdekében beavatkozik, anyagi jogi szabályokat állapítva meg. Ezek alapvetően szerződési jogi szabályok (a szerződés megkötését és teljesítését, ennek keretében a szerződés tárgyának minőségét illetően), illetve ezeken túlmutató körben a termékbiztonságot és a termékfelelősséget érintő szabályok. (Figyelemmel arra, hogy a szolgáltatások biztonságosságával kapcsolatban a hatályos jogrendszer nem tartalmaz szabályozást, az erre való utalás elhagyásra került.) Fel sem merül a testületek hatásköre a közjogi természetű, hatósági hatáskörbe tartozó normák kikényszerítése tekintetében. Nincs hatáskörük továbbá az olyan polgári jogi jogvitákban sem, ahol a fogyasztói vonatkozásnak nincs szerepe (például a szerződésen kívüli károkozással kapcsolatos kérdésekben).”

A békéltető testületek a saját, hivatalos weboldalukon ezt lefordítják, amikor saját hatáskörüket a következők szerint határozzák meg:

„A békéltető testület hatáskörébe az áruk és szolgáltatások

• minőségével, biztonságosságával,
• és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával,
• valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével

kapcsolatos fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése tartozik.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben akár adás-vételi, akár vállalkozói szerződés alapján nyújtott szolgáltatás nem felel meg a jogszabályokban, illetve a szerződésben foglaltaknak a vevő, illetve a megrendelő a Békéltető Testülethez fordulhat. Fontos tehát, hogy a békéltetést csak a fogyasztó, mint magánszemély kezdeményezheti.

A Békéltető Testület hatáskörébe nem tartoznak bele azok az ügyek, amelyekre jogszabály más szerv hatáskörét állapítja meg.

Természetesen az már nem akadálya a Békéltető Testület eljárásának, ha más hatóság már lefolytatta az eljárást, és azt jogerősen befejezte, de a panaszos továbbra is úgy érzi, hogy az ügyének a Békéltető Testület hatáskörébe tartozó elemét még nem bírálták el.”[16]

Ha a fentiekhez hozzávesszük az Fgytv. 34. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezést, amely szerint a tanács határozata, illetve ajánlása nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse, akkor a békéltető testületek fogyasztóvédelmi rendszerbeli elhelyezkedését is jól látjuk. De mielőtt bármilyen következtetést etekintetben levonnánk, nézzük meg, hogy a békéltető testület milyen határozatot hozhat.

Az Fgytv. 30. § (1) bekezdése szerint „az eljárás során a tanács elnöke egyezséget kísérel meg létrehozni a felek között. Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a tanács azt határozattal jóváhagyja, ellenkező esetben, illetve egyezség hiányában az eljárást folytatja.”

„32. § Egyezség hiányában a tanács az ügy érdemében

a) kötelezést tartalmazó határozatot hoz, ha a kérelem megalapozott, és a vállalkozás – a békéltető testületnél vagy a kamaránál nyilvántartott, illetve kereskedelmi kommunikációjában közölt – a 36/C. § szerinti általános alávetési nyilatkozatában, az eljárás kezdetekor vagy legkésőbb a döntés meghozataláig nyilatkozatában a békéltető testület döntését magára nézve kötelezőként elismerte, vagy

b) ajánlást tesz, ha a kérelem megalapozott, azonban a vállalkozás az eljárás kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy a tanács döntését kötelezésként nem ismeri el, illetve ha a tanács döntésének elismeréséről egyáltalán nem nyilatkozott.

32/A. § A tanács a fogyasztó kérelmének elutasításáról dönt, ha a meghallgatást követően a kérelmet megalapozatlannak találja.”

A fenti rendelkezések önmagukért beszélnek, ezért további magyarázatra nem szorul, hogy mikor hozhat a békéltető testület ajánlást és mikor kötelezést tartalmazó nyilatkozatot. Az ajánlás, mint látható, nem tartalmazhat kötelezést, a békéltető testület kifejti ugyan az álláspontját az ügyben, de erre tekintettel csupán javaslatot fogalmazhat meg a felek részére arról, hogy jogvitájukat miképpen rendezzék. Azért a jogalkotó erre is gondolt, amikor az Fgytv. 36. §-ában kimondta, hogy ha a vállalkozás a tanács ajánlásának nem tesz eleget, a békéltető testület – a fogyasztó nevének megjelölése nélkül – a jogvita tartalmának rövid leírását és az eljárás eredményét – legkorábban az ajánlásnak a vállalkozás részére történt kézbesítésétől számított hatvan nap elteltével – nyilvánosságra hozza. A kézbesítési vélelemre tekintettel nyilvánosságra hozott ajánlások esetén, ha a kézbesítési vélelmet megdöntik, a békéltető testület haladéktalanul intézkedik a nyilvánosságra hozatal megszüntetéséről. A kérdés, hogy ez a szabály mennyire ösztönzi a vállalkozásokat arra, hogy az ajánlásban foglaltakat – persze, ha az számára kedvezőtlen – betartsák, a mai „világban” talán nem lebecsülendő. Még egy dörzsölt, a fogyasztói jogokkal nem sokat törődő autókereskedő sem szeretné, ha egy ilyen listára felkerülne, és esetleg „felkapná az internet”. Ez ingoványos terület, nem merészkedek rá, de a jogalkotó mindenesetre vár ettől egy kvázi végrehajthatóságot. Ez utóbbi kifejezés ne vezessen félre senkit, az ajánlás bírósági végrehatás útján, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény alapján nem kényszeríthető ki. Nem úgy a kötelezést tartalmazó határozat, amelyre azt mondja az Fgytv. 36. § (3) bekezdése, hogy ha „a vállalkozás a tanács kötelezést tartalmazó határozatát vagy a határozattal jóváhagyott egyezséget a teljesítési határidőn belül nem hajtja végre, a fogyasztó kérheti a bíróságtól a tanács határozatának végrehajtási záradékkal történő ellátását, a békéltető testület elnökének egyidejű értesítése mellett.

(4) A bíróság megtagadja a határozat végrehajtásának elrendelését, ha a 18. § (1) bekezdése alapján a békéltető testületnek nem volt hatásköre az eljárásra.

(5) A fogyasztó a határozattal jóváhagyott egyezség és a kötelezést tartalmazó határozat végrehajtásának, illetve az ajánlásban foglaltak követésének elmaradásáról köteles értesíteni a békéltető testületet.”

Ezzel kapcsolatban szeretnék egy kitérőt tenni és bemutatni vázlatosan egy jogesetet[17], amelyben személyesen jártam el. Sajnos nem használt gépjármű vásárlással függött össze a tényállás, hanem egy minőségileg kifogásolt és vélt kárt okozó villanyszerelési munkával, de a fenti elméleti szabályozás gyakorlatba történő átültetését szépen szemlélteti.

A végrehajtást kérő benyújtotta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület (a továbbiakban: Békéltető Testület) BT 10/2021. számon 2021. március 19. napján kelt határozatát a Karcagi Járásbíróságra (a továbbiakban: járásbíróság) és kérte annak végrehajtását. Csatolta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltségének 36630/84-1/2021. ált. számú tűzeseti hatósági bizonyítványát, az adós által kibocsátott vitatott számlát, a békéltető testület eljárását kezdeményező kérelemnyomtatványt, a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiadott nyugdíj igazolást, a Békéltető Testület eljárásában keletkezett további iratokat. A járásbíróság felhívta a végrehajtást kérőt, hogy a végzés kézhezvételét követő 15 napon belül a végrehajtási záradék kiállítása iránt benyújtott kérelmének következő hiányait pótolja:

• Nyújtson be a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) szerinti kötelezést tartalmazó békéltető testületi határozatot, mivel a csatolt határozat csupán ajánlás jellegű határozat, amely nem szolgálhat alapul végrehajtási záradék kibocsátáshoz.
• Költségmentesség iránti kérelmének kiegészítéseként a mellékelt, erre a célra rendszeresített nyomtatvány hiánytalan kitöltésével és fenti határidőn belül történő megküldésével kérje költségmentesség engedélyezését.

A járásbíróság tájékoztatta a végrehajtást kérőt a Vht. 23/A. § (1) bekezdésében foglaltakról, és figyelmeztette, hogy amennyiben az előírt határidőn belül a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak nem tesz maradéktalanul eleget, a járásbíróság a végrehajtható okirat kiállítása iránt benyújtott kérelmet hivatalból elutasítja. A végrehajtást kérő határidő-hosszabbítást kért, majd azzal a felvilágosítás-kéréssel fordult a járásbírósághoz, hogy a Békéltető Testület hogy adhatott ki ajánlási határozatot, ami nem hajtható végre. Ezt követően a végrehajtást kérő benyújtotta a Békéltető Testülettől kapott levelet, amelyben az eljáró testület tájékoztatta a végrehajtást kérőt, hogy a JNSZMBT/00110/2021. számú ügyben ajánlás született, az ügy a határozat meghozatalával befejezésre került. Hivatkozott az Fgytv. 36. § (3) bekezdésében foglaltakra és rögzítette, hogy mivel az ügyben ajánlás született, így nem kérhető a bíróságtól a tanács határozatának végrehajtási záradékkal történő ellátása. A járásbíróság a döntés meghozatalánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:

A Vht. 23/A. § (1) bekezdését, amely szerint: „Az ügyben eljárt, a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti békéltető testület, illetve egészségügyi közvetítői tanács székhelye szerint illetékes járásbíróság a békéltető testület kötelezést tartalmazó határozatát vagy a határozattal jóváhagyott egyezséget, továbbá az egészségügyi közvetítői tanács előtt kötött egyezséget – a feltételek megléte esetén – végrehajtási záradékkal látja el.”

Továbbá figyelembe vette a járásbíróság az Fgytv. 18. §-át, 32. §-át, 34. és 36. §-ait, majd a végrehajtást kérő kérelmét visszautasította és a végrehajtható okirat kiállítását megtagadta, a végzés indokolásában pedig rögzítette, hogy a jogszabályokból és az ügy irataiból is egyértelműen megállapítható, hogy az ügy elbírálására határkörrel és illetékességgel rendelkező Békéltető Testület az ügy érdemében kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ajánlást tehet, vagy a fogyasztó kérelmének elutasításáról dönthet. Erről és az ügy egyéb körülményeiről a Békéltető Testület – a csatolt dokumentumok tanúsága szerint – tájékoztatta a végrehajtást kérőt. A végrehajtást kérő által benyújtott Békéltető Testületi határozat minden kétséget kizáró módon ajánlásnak minősül, amely sem a Vht. 23/A. § (1) bekezdése, sem pedig az Fgy.tv. 36. §-ának értelmében nem látható el végrehajtási záradékkal, ezáltal nem bocsátható ki végrehajtható okirat. Mindezen okok miatt a járásbíróság a rendelkező részben foglaltak szerint döntött és a végrehajtható okirat kibocsátását megtagadta.

A fogyasztóvédelmi hatóság előtti jogérvényesítési lehetőségeket – legalábbis vázlatosan, a vizsgált téma szempontjából talán elégséges módon – megismertük, azt is kijelentettem szigorúan, hogy a pórul járt használtautó vásárló nem biztos, hogy a hatósági utat választja, sőt, inkább biztos, hogy nem azt választja. Viszont észre kell vennünk, hogy a békéltető testületek előtti eljárás igenis valós, kézzelfogható, a fogyasztót ért hátrány kiküszöbölését is elérni hivatott utat jelent. Ezt persze gyengíti, hogy csak alávetési nyilatkozat esetén kikényszeríthető a határozat, de ebben az esetben a jogvita legalább eldöntöttnek tekinthető. Gyorsan megjegyzem, hogy nem perjogi szempontból, hiszen a testület határozata nem teszi ítélt dologgá a jogvitát, ugyanis az Fgytv. 34. § (1) bekezdése is kimondja, hogy a tanács határozata, illetve ajánlása nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse. Ennek ellenére a kötelezést tartalmazó határozat végrehajtási záradékkal ellátva abszolút alkalmas arra, hogy a fogyasztó követelését bírósági végrehajtás útján is kikényszeríthetővé tegye. Ez pedig alkalmassá teszi arra is a békéltető testület előtti eljárást, hogy a fogyasztó a polgári peres út előtti reális lehetőségként tekintsen rá, amellyel esetleg a hosszadalmasabb, költségesebb polgári peres eljárás kiváltható.

IV. 5. A polgári bíróság előtti jogérvényesítés

Meglepő lehet, hogy ezt a részt még az Fgytv. rendelkezéseivel folytatom, lehet, hogy nem is ez a legjobb átkötése a témáknak, azonban egy esetleges félreértésre vagy téves jogértelmezési lehetőségre rá szeretnék világítani az Fgytv. 34. §-ában foglaltakkal kapcsolatban, de előtte nézzük, hogy mit mond a jogszabály:

„34. § (1) A tanács határozata, illetve ajánlása nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse.  

(2) A tanács kötelezést tartalmazó határozata, illetve ajánlása ellen fellebbezésnek nincs helye, annak hatályon kívül helyezése azonban kérhető a bíróságtól a (3), illetve a (4) bekezdésben meghatározottak szerint.

(3) A fél a kötelezést tartalmazó határozat, illetve az ajánlás részére történt kézbesítésétől számított tizenöt napon belül keresettel annak hatályon kívül helyezését kérheti a békéltető testület székhelye szerint illetékes törvényszéktől, ha

a) a tanács összetétele vagy eljárása nem felelt meg e törvény rendelkezéseinek,

b) a 18. § (1) bekezdése alapján a békéltető testületnek nem volt hatásköre az eljárásra, vagy

c) a 29. § (4) bekezdésében meghatározott okból a kérelem meghallgatás nélküli elutasításának lett volna helye.

(4) A vállalkozás az ajánlás hatályon kívül helyezését a (3) bekezdésben foglaltakon túl – az ajánlás részére történt kézbesítésétől számított tizenöt napon belül – akkor is kérheti a békéltető testület székhelye szerint illetékes törvényszéktől, ha az ajánlás tartalma nem felel meg a jogszabályoknak.

(5) A pert a békéltető testülettel szemben kell megindítani. A testület e perben perbeli jogképességgel és cselekvőképességgel rendelkezik.

(6) A bíróság a tanács kötelezést tartalmazó határozatának végrehajtását a fél kérelmére felfüggesztheti.

(7) A bíróság ítélete kizárólag a kötelezést tartalmazó határozat, illetve az ajánlás hatályon kívül helyezésére vonatkozhat.

(8) A bíróság eljárására egyebekben a Pp. I-XXX. fejezetének rendelkezései irányadók.”

Ha figyelmetlenül olvassuk el a jogszabályt, akkor első ránézésre azt hihetnénk, hogy a jogalkotó olyan jogorvoslati lehetőséget nyit meg a felek előtt, amelynek keretében a bíróság jogosult a békéltető testület érdemi döntését megváltoztatni és esetleg a tényállás eltérő értelmezése mellett a bíróság eljárását kezdeményező fél számára kedvező érdemi döntést hoz. Persze jogi végzettséggel még gyors olvasás mellett sem lehet félreérteni azt, hogy a békéltető testület kötelezést tartalmazó határozata, illetve ajánlása ellen fellebbezésnek nincs helye, annak hatályon kívül helyezése kérhető bizonyos feltételek mellett. A kötelezést tartalmazó határozat, illetve az ajánlás hatályon kívül helyezését a békéltető testület székhelye szerint illetékes törvényszéktől akkor lehet kérni, ha a tanács összetétele vagy eljárása nem felelt meg e törvény rendelkezéseinek, a 18. § (1) bekezdése alapján a békéltető testületnek nem volt hatásköre az eljárásra, vagy a 29. § (4) bekezdésében meghatározott okból a kérelem meghallgatás nélküli elutasításának lett volna helye. Az ajánlás hatályon kívül helyezését továbbá akkor is lehet indítványozni, ha az ajánlás tartalma nem felel meg a jogszabályoknak.

A fentiekből pedig az következik, hogy nem nyílik meg a közvetlen út a békéltető testület eljárása és a bíróság peres eljárása között a testületnek a ténykérdés alapulvételével meghozott kifejezett érdemi döntésének vitatására és a felek közötti jogvita esetleges eltérő értékelésére.

Eddig azt láttuk, hogy a fogyasztóvédelmi hatósághoz akkor fordulhatunk, ha a fogyasztóvédelem szabályai sérülnek, viszont a fogyasztót az érdekli, hogy a vállalkozás miként áll helyt a hibás teljesítése miatt, kicseréli-e az autót, kijavítja-e a hibát, elállás esetén visszafizeti-e a vételárat kamattal együtt, és a többi. Nem önmagában a fogyasztóvédelmi jogsértés ténye a fáj a fogyasztónak, hanem az, hogy a nemrég vett autóra egy csomó pénzt el kell költeni ahhoz, hogy a kapuból el lehessen állni vele. Azt is láttuk, hogy a békéltető testület eljárása már egy kézzelfogható opció lehet az igényérvényesítésre, valahogy még mindig barátságosabb közegnek tűnik, mint a bíróság.

Viszont a köztudatban is az van, hogy a bíróság az a fórum, ahol egy ügyet véglegesen, igazságosan, pártatlanul el lehet dönteni első vagy másodfokon.

Ezt a részt nem szeretném „messziről” indítani, hiszen valóban a bírósági rendszer az, amely Magyarországon az igazságszolgáltatás keretében, előbb-utóbb jogerős és végrehajtható határozattal dönteni hivatott a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyaiban, a polgári peres eljárás adta keretek között.

Adja magát a kérdés, hogy ha a Ptk. az anyagi jog körében különbséget tesz vevő és vevő között azon az alapon, hogy a vállalkozással jogviszonyt létesítő vevőt fogyasztónak minősíti, vajon a perjogban, az eljárás szabályok között ez a különbségtétel tetten érhető-e? A válaszhoz természetesen a Pp. vizsgálata vihet minket közelebb.

A Pp. értelmező rendelkezései között megtaláljuk a fogyasztó fogalmát, erről már volt szó. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a Pp. használni is akarja ezt a fogalmat.

Ennek első megjelenése a 26. §-ban, a kizárólagos illetékesség vonatkozásában történik meg, amely szerint a vállalkozás által fogyasztóval szemben, szerződéses jogviszonyból eredő igény érvényesítése iránt indított perre – törvény, az Európai Unió kötelező jogi aktusa, illetve nemzetközi egyezmény eltérő rendelkezése hiányában – az alperes belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes. Belföldi lakóhely hiányában e kizárólagos illetékesség az alperes belföldi tartózkodási helyéhez igazodik; ha az alperes tartózkodási helye ismeretlen vagy külföldön van, az utolsó belföldi lakóhely az irányadó. Ha az utolsó belföldi lakóhely nem állapítható meg, az illetékességet az általános szabályok szerint kell megállapítani. Alperesi pertársaság esetén a per a fogyasztónak minősülő alperesek bármelyikére illetékes bíróság előtt valamennyi alperes ellen megindítható. Ez nyilvánvaló könnyebbséget jelent, hiszen az alperes fogyasztó a lakóhelyéhez közeli bíróságon perlekedhet. A jogalkotó nyilván azt vette figyelembe, hogy a nagyobb – főleg szolgáltató – vállalkozások székhelye jellemzően Budapesten van, így legalább vidékről nem kell felutazni. Használt autó vásárlásánál ennél persze árnyaltabb a helyzet, de tény, hogy ez még ebben az esetben is jelentős könnyebbség a fogyasztónak, ha a perben alperesi pozícióban van.

A kikötött illetékességnél a Pp. 27. § (5) bekezdése pedig így szól: „Nincs helye olyan illetékességi kikötésnek, amely kizárja a fogyasztó jogát ahhoz, hogy a vállalkozással szemben fennálló szerződéses jogviszonyból eredő igényét saját belföldi lakóhelye, ennek hiányában belföldi tartózkodási helye szerint illetékes bíróság előtt érvényesítse.”

Amennyiben a fogyasztó a felperes, erre az esetre a vagylagos illetékesség szabályai tartalmaznak könnyítő rendelkezést:

„28. § [Vagylagos illetékesség]    

(1) Kizárólagos illetékesség hiányában a felperes – választása szerint – az alperesre általánosan illetékes bíróság helyett

…

d) a fogyasztó által vállalkozással szemben fennálló, szerződéses jogviszonyból eredő igény érvényesítése iránti pert a felperes belföldi lakóhelye, ennek hiányában belföldi tartózkodási helye,”

Társult per, amikor legalább 10 felperes indít pert, csak szűk körben indítható, a Pp. 583. § (2) bekezdés a) pontja alapján a fogyasztói szerződésből eredő követelés ilyen.

Egy-két jelentéktelenebb megjelenést leszámítva, a fogyasztó a fent felsorolt esetekben bukkan fel a Pp-ben, elmondhatjuk tehát, hogy a jogalkotó az anyagi jogi előnyök biztosítása mellett nem törekszik arra túlságosan, hogy a polgári peres eljárásban is kedvezőbb helyzetbe hozza a fogyasztó vevő felet a vevő féllel szemben. Szeretnék azonban hivatkozni a Kúriának a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 2/2011. (XII. 12.) PK véleményének 1. pontjára, amelyben a Kúria kimondja, hogy a bíróságnak hivatalból kell észlelnie, hogy a perbeli jogviszony fogyasztói szerződésnek minősül[18]. A Ptk. 6:158. §-ában rögzített hibás teljesítési vélelemhez fűzött kommentár ehhez annyit tesz hozzá, hogy a kialakult joggyakorlat szerint a fogyasztói jogviszony léte ténykérdés. A jogviszony minősítése pedig a bíróság kötelezettsége, és ennek során nincs kötve a felek előadásaihoz sem, hanem külön erre irányuló kérelem nélkül hivatalból is vizsgálnia kell, és meg kell állapítania, hogy az adott jogviszony fogyasztói szerződésnek minősül-e vagy sem. A fogyasztói szerződés fennállása objektív szempontok alapján határozható meg, nem feltétel tehát, hogy a szerződő felek ismerjék a szerződés fogyasztói rendeltetését. Például ha egy hibás teljesítéssel kapcsolatos perben a bíróság észleli, hogy a szerződés fogyasztói jogviszonynak minősül, tájékoztatnia kell a feleket a fordított bizonyítási teherről (BH2013. 123.). Más kérdés, hogy a jogviszony minősítése érdekében a bíróság hivatalból nem rendelhet el bizonyítást. Kétség esetén, vagyis ha a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy az adott jogviszony fogyasztói szerződésnek minősül-e vagy sem, a szerződés fogyasztói jellegét a fogyasztónak kell bizonyítania, a szerződés minősítése ugyanis az ő érdekében áll. Ilyenkor a bírói tájékoztatásnak is erre kell irányulnia.

Ha a fogyasztóvédelmi hatóság és a békéltető testület eljárásának aprólékos bemutatását mellőztem, akkor a Pp. szabályainak ismertetése teljes képtelenségnek tűnne, hiszen vizsgálatom célja a fogyasztói igények érvényesítési lehetőségének vázlatos bemutatása volt. Akkor lenne célszerű az eljárásokat a legapróbb részletekig összevetni (kérelem elemei, eljárási hatásidők, stb.) ha a vizsgált 3 eljárásból legalább 2 a hatáskör és az ügydöntő határozatban alkalmazható jogkövetkezmények szempontjából nem lenne könnyen elhatárolható.

Aki a bírósági utat választja, az nyilvánvalóan utánajár, hogy ez mennyi idejébe és mennyi pénzébe fog kerülni, mik a várható perbeli esélyei a meglévő bizonyítékok alapján. Ha ez megvan, akkor vág bele a perbe. Ekkor már nyilvánvalóan túl van néhány egyeztetésen a vállalkozóval, de az is lehet, hogy egy békéltető testületi ajánlás is lapul a zsebében. A vállalkozóval való egyeztetések pedig zátonyra futottak, ez pedig azért azt feltételezi, hogy a felek álláspontja messze van egymástól, mert lássuk be, a legtapasztaltabb, legádázabb autókereskedő is megfontolja kétszer, hogy belemegy-e egy számára is kétséges kimenetelű perbe, vagy inkább enged a kitartó fogyasztónak.

A perbe a fogyasztó a vállalkozó hibás teljesítése miatt felmerülő konkrét szavatossági igényét viszi, amelyet forintosíthat is, de egyéb kötelezést is kérhet a vállalkozó nyakába. De álláspontom szerint a fogyasztók körében egyértelműen azért a bírósági út a legnépszerűbb, mert az egyedi jogsérelmet, a fogyasztó perbe vitt egyedi igényét, keresetét bírálja el a bíróság, ráadásul a bíróság ítélete a rendes és rendkívüli jogorvoslatok kimerítését követően végleges lesz, ítélt dolognak minősül és ami a legfontosabb, a Vht-ben meghatározott feltételek teljesülése esetén, a bírósági végrehajtás útján államilag is kikényszeríthető lesz. Ezzel pedig nem versenyezhet semmilyen hatósági vagy alternatív vitarendezési eljárás.

V. Összegzés

Az előző fejezet utolsó bekezdésében tulajdonképpen meg is történt a vizsgált téma összegzése, de azért érdemes egy picit bővebben is mérleget vonni.

Persze a poént lelőttem, amikor a bírósági peres eljárást a másik két szerv eljárása elé helyeztem. Ezt nem véletlenül tettem meg a peres eljárást taglaló részben. Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy a fogyasztóvédelem rendszerben működik, rendszerben is vizsgálható. Ha általánosságban közelítem meg a témát, akkor ebben a rendszerben jól körülhatárolható szerepe van a fogyasztóvédelmi hatóságnak (továbbá az államnak, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, stb.), a békéltető testületeknek és a bíróságoknak is, ezeknek a szerveknek, szervezeteknek jól körülhatárolható feladat- és hatásköreik vannak, vagyis ha tényleg rendszerben vizsgálódunk, akkor azt is mondhatjuk, hogy alkalmanként kiegészítve egymást, de mindenki a saját feladat- és hatáskörének ellátásával tesz hozzá a hazai fogyasztóvédelem hatékony működéséhez.

Az is teljesen egyértelmű, hogy az egyes jogérvényesítési lehetőségek tételes összevetése, a leghatékonyabb, leggyorsabb, legcélszerűbb út kiválasztása az egyedi ügy egyedi tényállásának ismeretében történhet, amelyet ráadásul számos egyéb tényező is befolyásolhat, ilyen a hibás teljesítés tárgya, a fogyasztóvédelmi jogsértés típusa, a felek személyisége, hozzáállása, vérmérséklete, az igénybe vett jogi szakértő felkészültsége, hozzáállása, és még sorolhatnám. Érdekes téma lett volna egy konkrét jogeset elemzése is a taglalt jogérvényesítési lehetőségek tükrében, de dolgozatomban a lehetőségek általánosságban történő bemutatását választottam.

Az is felmerülhet bennünk, hogy a hatóság eljárása és a bíróság eljárása a körte és az alma viszonyában vannak egymással, látszólag nincs átjárás a két eljárástípus között, a céljuk is teljesen más, ezeket ezen a helyen nem ismétlem meg. Ennek egy jogintézmény például ellentmond, ez pedig a közérdekű jogérvényesítés. Az Fgytv. 38. § (1) bekezdése szerint a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesület pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt az ellen, akinek a 45/A. § (1)-(3) bekezdésében meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezésekbe ütköző tevékenységét a fogyasztóvédelmi hatóság véglegesen megállapította, ha a jogsértő tevékenység a fogyasztók széles, személyében nem ismert, de a jogsértés körülményei alapján meghatározható körét érinti. A (3) bekezdés pedig kimondja, hogy ha a jogsértéssel érintett fogyasztók tekintetében az érvényesített igény jogalapja és az igényben megjelölt kár összege, illetve egyéb követelés esetén a követelés tartalma – a jogsértéssel érintett egyes fogyasztók egyedi körülményeire tekintet nélkül – egyértelműen megállapítható, a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesület kérheti, hogy a bíróság ítéletében kötelezze a vállalkozást a követelés teljesítésére, ellenkező esetben kérheti, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértés tényét a keresetben meghatározott valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal. Ha a bíróság a jogsértés tényét a keresetben meghatározott valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal állapította meg, a jogsértéssel érintett fogyasztó az általa a jogsértő ellen indított perben kizárólag a kárának összegét, valamint a jogsértés és a kára közötti okozati összefüggést köteles bizonyítani.

A közérdekű igényérvényesítés lehetőségére persze egyik károsult használt gépjármű vásárló sem fog várni, de az elméleti lehetőség mindenesetre adott.

A gyakorlatban persze egy szakszerű jogi tanácsadás keretében hamar beszerezhetjük a szükséges információkat és nem terheljük magunkat felesleges procedúrákkal. Ez alapján akár úgy is tűnhet, hogy a fogyasztóvédelmi szabályok megsértésének észlelése esetén a hatósági út választása és a vállalkozás „feljelentése” elsődlegesen csak arra jó, hogy a bosszúvágyunkat kiéljük a kereskedőn, aki nem hibátlan autót adott el nekünk. Ez igazságtalan és hamis megállapítás lenne, hiszen, ahogy említettem, a fogyasztóvédelmi hatóságnak és eljárásának megvan a rendszerbeli helye, jelentősége, szerepe, legfeljebb, ha szétesett alattunk a 2 hónapja vásárolt csodaautó vagy autócsoda, akkor nem a hatósághoz fordulunk, hanem a békéltető testülethez vagy a bírósághoz. Emellett azonban a hatóság volt az, amely eleget tett például az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2022. évi Fogyasztóvédelmi hatósági Ellenőrzési és vizsgálati programja 12. pontjának, amely a használtautók értékesítésének fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzését írta elő, ezzel is hozzájárulva a vállalkozók jogkövető magatartása fejlesztésének. Informális érdeklődésemre az egyébként készséges kormányhivatali ügyintéző közölte, hogy az ellenőrzés lezajlott, de annak eredményét a minisztérium jogosult kiadni, ő nem. Egy internetes cikkben csupán annyit találtam, hogy a lezajlott ellenőrzés közel 200 kereskedést érintett, amelyek felénél tártak fel jogsértést. A leggyakrabban a vásárlók könyve hiányzott, vagy a termékek és szolgáltatások áraiban tártak fel hiányosságokat. Sok esetben a használt autók szavatossági idejének feltüntetése volt nem megfelelő.[19]

Néhány évig ügyvédi tevékenységet folytattam, ebből fakadó szerény tapasztalataim szerint is megállapítható, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság és a békéltető testület előtti igényérvényesítés lehetősége nem ismert széles körben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bírósági igényérvényesítés az egyetlen járható út, ezt az elmúlt évek bírósági ügyszámai sem támasztják alá, hiszen az elmúlt időszakban az ügyérkezések csökkenése tapasztalható. A fő csapásirány a haragos telefon, haragos e-mail – ügyvéd – ügyvédi felszólítás – keresetlevél. Egyszerűen ez az út van benne a köztudatban. De ez a jövőben változhat, főleg ha az Fgytv. V. fejezetében felsorolt szervek az ott megjelölt feladataikat a jövőben is magas szinten látják el.

VI. Irodalomjegyzék

• 24.1.1.23. A közúti gépjárművek száma járműnemenként, az év végén, https://www.ksh.hu/stadat_files/sza/hu/sza0023.html és Forrás: Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) és Belügyminisztérium (BM)

• Dr. Hajnal Zsolt: Közszolgálati továbbképzési program – Fogyasztóvédelem, 2022.

• Kemenes István, In: Gárdos Péter, Vékás Lajos (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez

• https://bekeltetes.hu/tartalom/21/menu/8

• https://www.hrportal.hu/c/raszall-a-hatosag-a-hasznaltauto-kereskedesekre-20220422.html

• Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2022. évi Fogyasztóvédelmi hatósági Ellenőrzési és vizsgálati programja

VII. Felhasznált jogszabályok és bírósági döntések jegyzéke

1. a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
2. a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény
3. a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény
4. a fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól szóló 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet
5. a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet
6. a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet
7. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény
8. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény
9. BDT2010. 2173.
10. Karcagi Járásbíróság 1103-7.Vh.632/2022/8. számú végzése
11. Kúria: a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény
12. BH2013. 123.

---

[1] 24.1.1.23. A közúti gépjárművek száma járműnemenként, az év végén, https://www.ksh.hu/stadat_files/sza/hu/sza0023.html és Forrás: Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) és Belügyminisztérium (BM)

[2] Dr. Hajnal Zsolt: Közszolgálati továbbképzési program – Fogyasztóvédelem, 2022.

[3] Ptk. 6:100. §

[4] Ptk. 6:101. §

[5] Ptk. 6:157. § (2) bekezdés

[6] Ptk. 6:158. §

[7] Kemenes István, In: Gárdos Péter, Vékás Lajos (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez

[8] BDT2010. 2173.

[9] Ptk. 6:162. § (2) bekezdés

[10] Ptk. 6:163. § (2) bekezdés

[11] A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 1. és 2. §

[12] A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 3. § (6) bekezdés

[13] Fgytv. 45/A. § (1) bekezdés

[14] Fgytv. 45/A. § (2) bekezdés

[15] Fgytv. 45/B. §

[16]Forrás:  https://bekeltetes.hu/tartalom/21/menu/8

[17] Karcagi Járásbíróság ügyszáma: 1103-7.Vh.632/2022/8.

[18] Kúria: a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény

[19] https://www.hrportal.hu/c/raszall-a-hatosag-a-hasznaltauto-kereskedesekre-20220422.html