Alább a dolgozat egyszerűsített, de tartalmilag teljes verziója olvasható. A nyomtatható .pdf formátumú dolgozat letöltéséhez kattintson ide.

I. Bevezetés

A fiatalkorú bűnelkövetőkkel szembeni fellépés a mai napig komoly kihívás elé állítja az egyes országok jogrendszereit.  Kiemelkedően fontos, hogy megakadályozzuk azt, hogy a fiatalok felnőtt korban is bűnözői életvitelt folytassanak, hiszen ők jelentik a társadalom jövőjét. Éppen ezért kijelenthető, hogy a fiatalkorúak büntetőjogának a legfontosabb szerepe abban áll, hogy ezt a – leginkább formálható – generációt a megfelelő beavatkozással a helyes irányba terelje.[1]

Ez a fajta nevelő célzat számos államban, így Magyarországon is alapelvként került deklarálásra, miszerint „a fiatalkorúval szemben kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjön, és a társadalom hasznos tagjává váljon, erre tekintettel az intézkedés vagy büntetés megválasztásakor a fiatalkorú nevelését és védelmét kell szem előtt tartani.”[2] De vajon mennyiben vagyunk képesek megfelelni ezen alapelvnek? Valóban a fiatalkorúak helyes irányba terelését szolgálják a hazai szankciók?

Jelen tanulmányban a nevelési alapelv érvényesülését fogom közelebbről megvizsgálni. Azon túl, hogy rá kívánok mutatni a hazai rendszer hibáira, hiányosságaira, megoldásokat is szeretnék találni ezen problémákra, ehhez pedig – tekintettel az azonos szabályozási kultúrára – Németország jogrendszerét hívom segítségül. Végül pedig ki fogok térni a nemzetközi szinten megfogalmazott állásfoglalásokra, elvárásokra is.

II. A nevelési alapelv érvényesülése Magyarországon

II.1. Meddig lehet valakit „nevelni”? – A fiatalkor határai

Magyarországon az számít fiatalkorúnak, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat nem.[3] A 12-14 év közötti fiatalok csak a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetése miatt vonhatók felelősségre, és velük szemben kizárólag intézkedés alkalmazható.[4] A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok alkalmazhatósága szempontjából tehát fő szabály szerint az elkövetéskori, és nem az elbíráláskori életkort kell figyelembe venni. Az elkövető a tizennegyedik – vagy kivételes esetben tizenkettedik – születésnapján még gyermekkorúnak számít. Tekintettel arra, hogy a „fiatalkor” büntetőjogi fogalom, a polgári jog szabályai nem irányadóak az életkori szabályok vonatkozásában. Éppen ezért az a 18. életévét be nem töltött személy, aki polgári jogi értelemben házasságkötés útján válik nagykorúvá, büntetőjogi értelemben fiatalkorúnak minősül. A fiatalkorúakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha az elkövető a 18. életévének betöltése napján követi el a bűncselekményt. Ami az állapotbűncselekményeket illeti, esetükben akkor kell a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni, ha az illető a tényállásszerű magatartást teljes egészében fiatalkorban valósította meg. A részben gyermekkorban elkövetett cselekményért a fiatalkorú nem vonható felelősségre. Abban az esetben viszont, ha az elkövetési idő részben a 18. életév utánra esik, akkor már a felnőtt korúakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.[5]

A mai napig megosztó kérdés, hogy vajon helyes volt-e a büntethetőségi korhatár leszállítása. A magam részéről elfogadhatónak tartom a 12 éves büntethetőségi korhatárt, mivel manapság a fiatalok jóval hamarabb érnek mind biológiai, mind szellemi értelemben, azonban egyetértek Dr. Vaskuti András álláspontjával, melynek értelmében a büntethetőségi korhatár leszállítása önmagában kevés, és szükség lenne a felelősségi korhatárok leszállítására is. Ezutóbbi természetesen nem könnyű feladat, hiszen végig kell gondolni, hogy hogyan válhat a gyermekkorú felelőssé, és honnan szerzi meg azt az ismeretet, hogy mi minősül bűnnek, és hogy milyen következményekkel járhat a bűnelkövetés.[6] A magyar büntetőjog a beszámítási képességet is megköveteli ugyan ahhoz, hogy a fiatalkorúak büntetőjogi felelősségét meg lehessen állapítani, ehhez viszont megkerülhetetlen az értelmi-erkölcsi fejlettség figyelembe vétele.[7] Tokaji Géza szavaival élve ugyanis: „A beszámítási képességhez szükséges felismerési és értékelési képesség kialakulása a felnövekvő gyermekeknél nem egységesen történik. S különbségek nem csupán az eltérő ütemben fejlődő gyermekek között, hanem ugyanazon gyermekeknél is adódnak… A kódexek többsége, így a magyar Btk. szerint is azonban a büntetőjogi felelősséghez szükséges alsó korhatár bármely cselekményre nézve ugyanazon életévvel van szabályozva. Midőn a törvény így jár el, s a bűnösséget általános érvénnyel bizonyos életkornak az elkövetéskori betöltésétől teszi függővé, valójában nem a beszámítási képesség meglétét, illetőleg hiányát vélelmezi, hanem közvetlenül a tekintetben foglal állást, hogy általában melyik az az életkor, amelytől kezdve a felelősség céljait a büntetőjogi elbírálás már megfelelően szolgálhatja, illetőleg ameddig célszerűbb szükség esetén államigazgatási úton megfelelő intézkedést foganatosítani.”[8] A felelősség tehát elengedhetetlen tényezője a beszámítási képességnek. De hogy beszélhetünk egy gyermek felelősségéről, ha nem ismerjük az értelmi-erkölcsi fejlettségét? Sőt, ha a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben alkalmazott szankciók akkor tekinthetők megfelelőnek, ha elsődleges céljuk a nevelés, hogy kívánjuk ezt a célt elérni, ha nem vizsgáljuk a fiatal fejlettségének szintjét? Mindenképpen szükség van tehát arra, hogy a jövőben mélyebben foglalkozzunk a felelősség kérdésével, hiszen ha képesek leszünk egy megfelelő felelősségi rendszert kidolgozni, óriási lépést teszünk annak alapjai felé, hogy képesek legyünk megfelelni a nevelési alapelvnek.

II.2. A fiatalkorúakkal szemben kiszabható szankciók

Sajnálatos módon hazánkban nincs kifejezetten a fiatalkorú bűnelkövetőkre vonatkozó büntető törvénykönyv, a fiatalkorúakra és a felnőtt korúakra vonatkozó büntetőjogi szabályok egy büntetőjogi kódexben foglalnak helyet. Mindebből az következik, hogy Magyarországon jelenleg nem tartják olyan mértékben fontosnak a témát, hogy a fiatalkorúak büntetőjoga egy önálló, külön törvényben kerüljön kialakításra. Meglátásom szerint ez is komoly probléma. Egy külön kódexben sokkal részletesebben, és jóval átgondoltabban lehetne szabályozni a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szembeni fellépést. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy napjainkban a fiatalkorúakkal szemben nagyjából ugyanazok a szankciók szabhatók ki, mint a felnőttekkel szemben, néhol kisebb büntetési tételekkel, illetve az életkorukból eredő sajátos szükségletekhez igazított eltérésekkel. Mindössze egyetlen intézkedés van a szankciók körében, amelyet kizárólag fiatalkorúakkal szemben lehet alkalmazni: ez pedig a – szabadságelvonással járó – javítóintézeti nevelés.[9]

A nevelési cél érvényesülését kívánják lefektetni azok a szabályok, melyek leszögezik, hogy büntetést csak akkor kell kiszabni, ha az intézkedés alkalmazása nem célravezető – figyelemmel természetesen arra, hogy a 14. életévét be nem töltött elkövetővel szemben csak intézkedés alkalmazható. További szempont, hogy szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazni, vagy büntetést kiszabni csak akkor lehet, ha az intézkedés vagy büntetés célja másként nem érhető el.[10]

 Mindezekre tekintettel, a fiatalkorúakkal szemben kiszabható szankciók alkalmazási sorrendisége a következőképpen alakul:

1. szabadságelvonással nem járó intézkedés
2. szabadságelvonással nem járó büntetés
3. szabadságelvonással járó intézkedés (itt szerepel a javítóintézeti nevelés)
4. szabadságelvonással járó büntetés[11]

Ezen szabályok ellenére a gyakorlatban egy teljesen eltérő tendencia mutatkozik. Még nemzetközi szinten is folyamatosan számos kritika éri az országot amiatt, hogy indokolatlanul sok fiatalt sújtanak szabadságelvonással járó szankcióval. Ezen kritikákra később, a IV. fejezetben térek ki.

Tekintettel arra, hogy a szabadságvesztés a legsúlyosabb kiszabható büntetés a magyar jogrendszerben, úgy vélem, hogy a szabadságelvonással járó szankciók inkább megtorló, mint nevelő jellegűek. Ebből pedig az következik, hogy az ilyen szankciók túlnyomó alkalmazása folyamatosan háttérbe szorítja a fiatalkorúak nevelésének célzatát.

III. Alternatív megoldások – A német jogrendszer válasza a fiatalkorú bűnelkövetők nevelésére

III.1. A német szabályozás sajátosságai

A büntethetőségi korhatár kérdése Németországban is komoly viták tárgyát képezi. Jelenleg a német büntetőjog 14. életévben állapítja meg a büntethetőségi korhatárt.[12] E tekintetben ugyanaz a probléma fedezhető fel, mint a magyar szabályozásban: hiányzik a felelősség, és az értelmi-erkölcsi fejlettség vizsgálata. A megoldás viszont esetükben adott lenne, hiszen nem arról van szó, hogy az értelmi-erkölcsi fejlettségi szint vizsgálata sehol nem jelenik meg. A német jogalkalmazás során ugyanis következetes gyakorlat, hogy a fiatal felnőttek (18-21 évesek) bűnelkövetése esetén minden konkrét ügyben vizsgálni kell azt, hogy a fiatal felnőtt elérte-e a felnőttekre jellemző értelmi-erkölcsi szintet, vagy sem, és eszerint kell eljárni.[13] Jogosan merülhet fel itt a kérdés, hogy ha belátjuk azt, hogy a 18-21 évesek körében egyesek fejlettebbek másoknál, és az eltérő fejlettségi szintek alapján kezeljük őket kvázi fiatalként, vagy kvázi felnőttként, akkor a 12-14 éves generációnál, ahol azt kell eldönteni, hogy büntetőjogi eszközökkel beavatkozhatunk-e a fiatalkorú megnevelése érdekében, vagy sem, miért nem látják szükségesnek az értelmi-erkölcsi fejlettség vizsgálatát. Amíg ez a probléma megoldatlan marad, addig a német szabályozás is hiányosnak tekinthető.

Fontos különbség a magyar jogrendszerhez képest, hogy Németországban a fiatalkorúak büntetőjogát külön törvény tartalmazza: a Jugendgerichtsgesets (JGG). A német Büntető Törvénykönyv (Strafgesetzbuch) csupán szubszidiárius jelleggel érvényesül, ugyanis a fiatalkorúakra és a fiatal felnőttekre, csak annyiban lehet alkalmazni, amennyiben a JGG másképp nem rendelkezik.[14] A JGG tehát a fiatalkorúak önálló büntetőjogát állapítja meg. A fiatalkorúak esetében (14-18. életév) feltételes a büntethetőség, ami azt jelenti, hogy az eljárások során meg kell vizsgálni, hogy az elkövető elérte-e a megfelelő szellemi-erkölcsi érettségit, amely a büntetőjogi felelősség megállapításához szükséges.[15] Ha nem, akkor a fiatalkorú nem büntethető.[16] A németeknél tehát létezik egyfajta szellemi-erkölcsi vizsgálat, viszont a 14 éves büntethetőségi korhatár azt igazolja, hogy nincsenek kellőképpen tekintettel a fiatalok eltérő fejlődési sebességére, és egyfajta fejlettségi vélelmet állítanak párhuzamba egy adott életkorral.

Érdemes külön kitérni a fiatal felnőttek kategóriájára is, hiszen – ellentétben a magyar szabályozással – a német jogrendszerben kiemelt figyelemben részesülnek. Míg a magyar büntetőjogban ezen életkori kategória elenyésző figyelmet kap, a németeknél részletes szabályok vonatkoznak rájuk. Azon túl, hogy esetükben megtörténik a fentebb említett értelmi-erkölcsi vizsgálat, azt is nézni kell, hogy egy, a fiatalkorúak kriminalitására jellemző bűncselekményt követtek-e el.[17] Ezen tényezőket figyelembe véve lehet eldönteni, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi szabályokat kell rájuk alkalmazni, vagy a felnőttekre irányadó általános szabályokat azzal, hogy bizonyos szigorúbb szankciókat (pl.: életfogytig tartó szabadságvesztés) nem lehet velük szemben kiszabni.[18]

A német jogrendszer láthatóan sokkal rugalmasabban kezeli az egyes életkori határokat, mint a magyar. A szabályozásban is érzékelhető az átmenet fiatalkor és felnőtt kor között, és az értelmi-erkölcsi szint vizsgálata is megjelenik. Az egyetlen probléma e tekintetben – melyre korábban is utaltam – hogy a büntethetőséghez szükséges fejlettségi szinttel kapcsolatban felállították azt a vélelmet, hogy 14 éves kor alatt senki nem rendelkezik olyan értelmi-erkölcsi képességekkel, hogy tette alapján büntetőjogilag felelősségre vonható legyen. Leszámítva azonban ezt az – egyébként mindkét jogrendszerben jelen lévő – hiányosságot, ki lehet jelenteni, hogy a németek sokkal közelebb állnak a helyes megoldáshoz, és jobban tükröződik a nevelési szándék már pusztán az egyes életkori kategóriák közötti elmosódott határokból is.

III. 2. A fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben kiszabható speciális szankciók a német jogrendszerben

Németországban szintén kvázi alapelvként került lefektetésre az a szabály, amely kimondja, hogy a fiatalkorúak büntetőjogának alkalmazása mindenek előtt azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok (vagy fiatal felnőttek) ne kövessenek el újabb bűncselekményeket. Ezen cél megvalósítása érdekében a jogi következményeket elsősorban az oktatás gondolatiságához kell igazítani. A német Szövetségi Alkotmánybíróság ezen rendelkezést rendkívül fontosnak véli, mivel – ahogy arra egy 2006 május 31-i határozatában is utal – a fiatalkor és a felnőttkor közötti átmenet biológiai, pszichológiai változásokat egyaránt eredményez, amelyek általában feszültséggel, bizonytalansággal és alkalmazkodási nehézségekkel járnak.[19]

A német jogrendszerben a fenti elvnek megfelelően léteznek olyan szankciók, amelyek kifejezetten a fiatalkorúakkal szemben alkalmazhatók. Ilyenek lehetnek az oktatási intézkedések, a fegyelmi szankciók, az ifjúsági büntetés, valamint a jóvátétel.  Oktatási intézkedések alkalmazására akkor kerülhet sor, ha az elkövetett bűncselekményből a nevelés hiánya tükröződik. Jogosan merül fel az a kérdés, hogy vajon ezek az intézkedések elegendőek-e a fiatalkorú helyes irányba tereléséhez. A német jog erre kézenfekvő válasszal szolgál: az egy fokkal súlyosabbnak minősülő fegyelmi szankciók feltételei törvényileg meg vannak határozva. Ha ezen feltételek hiányoznak, akkor általában feltételezhető, hogy az oktatási intézkedések elegendőek és megfelelőek. Ellenben ha az oktatási intézkedések alkalmazásához hiányoznak feltételek, akkor külön vizsgálni kell, hogy a fegyelmi szankciók vagy az ifjúsági büntetés alkalmazása nem ütközik-e az arányosság elvébe.[20] Az oktatási intézkedések keretében elsősorban az utasításokat érdemes megvizsgálni. A bíró utasíthatja a fiatalkorút többek között arra, hogy meghatározott helyen – általában a családjánál – tartózkodjon, vagy hogy a fiatalkorú vegyen részt valamilyen tréningen (pl.: szociális tréning), vagy hogy vesse alá magát meghatározott személy gondozásának és felügyeletének, vagy hogy tartózkodjon bizonyos személyekkel való kapcsolattartástól, illetve éttermek vagy szórakozóhelyek látogatásától. A bíró azt is elrendelheti, hogy a fiatal vegyen részt gyógyító oktatási, vagy függőséget gyógyító kezelésen. A gyógyító kezeléssel járó szankció alkalmazásához a fiatalkorú 16 éves koráig a törvényes gyám, vagy törvényes képviselő beleegyezése is szükséges.[21] Ezutóbbi ismét egy olyan szabályozási mód, amit a korábban kifejtett különböző fejlődési sebességek tükrében nem tartok szerencsésnek, hiszen ismét példát láthatunk arra, hogy életkorhoz kötik a fejlettségi szintet.

A fegyelmi szankciók némileg súlyosabbnak tekinthetők, mint az oktatási intézkedések. E körbe tartozik a figyelmeztetés, egyes feltételek kiszabása, valamint az ifjúsági letartóztatás. Fontos kihangsúlyozni, hogy sem az oktatási intézkedések, sem a fegyelmi szankciók nem eredményeznek büntetett előéletet.[22]

Ami az ifjúsági büntetést illeti, ez tulajdonképpen szabadságelvonással járó szankció, melyet a bíró csak akkor szabhat ki, ha a fiatal ténylegesen megjelenő káros hajlamai miatt az oktatási intézkedések vagy a fegyelmi szankciók nem elegendőek a neveléshez, vagy ha a bűnösség súlya ezt a büntetést követeli meg.[23] A káros hajlamok elsősorban nevelési hiányosságokat foglalnak magukban, amelyek következtében reális veszély mutatkozik arra, hogy az elkövető további bűncselekményeket fog elkövetni. Ezen káros hajlamok akkor vehetők figyelembe, ha nem csak a bűncselekmény elkövetésekor, hanem az ítélet meghozatalakor is jelen van. Ami a bűnösség súlyát, mint kritériumot illeti, a német bírói gyakorlat értelmében a súlyos bűncselekmények esetén feltételezni kell a szabadságelvonással járó szankció szükségességét. Mindettől függetlenül az elkövetett jogsártás súlya önmagában nem igazolhatja az ifjúsági büntetés kiszabását, ugyanis vizsgálni kell az elkövető személyes körülményeit is. A nevelés gondolatiságának prioritása fényében pedig a szabadságelvonással járó szankciót tartalmazó ítéletből egyértelműen ki kell tűnnie annak, hogy ezen jogkövetkezmény alkalmazásakor az elsőfokú bíróság kellő figyelmet fordított a nevelés gondolatára.[24] A gyakorlatban azonban az ifjúsági büntetés – mint „nevelési célzatú szankció” – számos kifogásolható attribútumot mutat. Arról van szó ugyanis, hogy a bírónak mérlegelési lehetősége van. Tekintettel pedig arra, hogy a korhatárral kapcsolatos viták során a 14 éves büntethetőségi korhatárt támogatók körében elhangzik olyan érv, hogy a börtön nem gyerekeknek való,[25] le lehet vonni a következtetést: Németországban is a kelleténél jóval több fiatalkorúval szemben alkalmaznak szabadságelvonással járó szankciót. Nem mehetünk el a „nevelés elsőbbsége”, valamint a „súlyosság” kritériuma között húzódó ellentmondás között sem, mivel – szemben a bírói indoklásokkal – az ifjúsági büntetés kiszabásának elsődleges szempontja nem a nevelési szándék, hanem a súlyos bűnösséggel szembeni megtorlás. Ezen szankció tehát aligha igazolható nevelési célzattal.[26]

Érdemes külön kitérni a jóvátételre is, amely talán az egyik leghatékonyabb szankció a fiatalkorúak nevelése tekintetében. A jóvátétel magában foglalhatja a bűncselekmény által okozott kár megtérítését, személyes bocsánatkérést a sértettektől, munka elvégzését, vagy jótékonysági szervezetnek történő pénzbefizetést.[27] Ezen szankció oktatási értéke megkérdőjelezhetetlen, hiszen a fiatalkorút közvetlen szembesíti az általa elkövetett cselekménnyel és annak következményeivel. Fontos eleme, hogy a bűncselekmény áldozatait is bevonják a szankciós folyamatba, akik így részesei lehetnek a fiatalkorú helyes útra terelésének. Gyakorlati alkalmazása ezen szankciónak mégis elenyésző, hiszen a vonatkozó szabályok csak a „legjobb tudásuk szerint” követelik meg a fiatalkorúaktól a jóvátételt. Ebből pedig az következik, hogy nagyon sok múlik azon, hogy a károsult mennyiben köteles tolerálni az – esetleg csak részleges – természetbeni restitúciót.[28] Meglátásom szerint a jóvátételi rendszer megfelelő kidolgozása kiváló nevelési alapokon álló reakciót jelentene a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szembeni fellépés problémájára.

A német büntetőjogi szabályozás láthatóan nagyobb hangsúlyt fektet a fiatalkorúak nevelésére, mint a magyar. Tény, hogy Németországban is vannak hasonló hiányosságok, mint Magyarországon – felelősség vizsgálatának hiánya a gyerekeknél, túl sok szabadságelvonással járó szankció alkalmazása -, azonban a német jogrendszer számos ponton hatékonyabb megoldásokat tartalmaz a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szembeni fellépésre, mint a magyar. A nevelési alapelv érvényesülését kétség kívül elősegíti a legtöbb speciális szankció, jelen van a szabályozásban az értelmi-erkölcsi fejlettségi szint vizsgálata, és néhány vitatható szabályt leszámítva tisztán tükröződik a jogalkotó nevelési szándéka.

IV. A nevelési alapelv megjelenése a nemzetközi szférában

A fiatalkori bűnözés állandó és súlyos problémát jelent az európai társadalmakban, és a 20. századtól kezdődően kiemelkedően fontos vizsgálat tárgyát képezi nemzetközi szinten.[29] Számos nemzetközi egyezmény foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehet helyesen és hatékonyan fellépni annak érdekében, hogy a fiatalkorú bűnelkövetőknek lehetőségük legyen később a társadalom hasznos tagjává válni. Ezen egyezményekben is tükröződik azon elvárás, miszerint a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szembeni fellépés elsősorban nevelő jelleggel kell, hogy bírjon. A következőkben a legfontosabb nemzetközi egyezményeket mutatom be.

IV.1. Pekingi szabályok

Az első jelentősebb nemzetközi dokumentumként, amely a fiatalkorúak büntetőjogi igazságszolgáltatásával foglalkozott, az 1985. november 29-én elfogadott Pekingi szabályokat érdemes megemlíteni. Ezen dokumentum alapelvi jelleggel fekteti le, hogy azokat a fiatalkorúakat, akik összeütköztek valamilyen joggal, gondosan kialakított jogi védelemmel kell ellátni. Részletes szabályok vonatkoznak a szabadságelvonással járó szankciók alkalmazására is. A Pekingi szabályok kimondják, hogy  fiatalkorú bűnelkövetőket két esetben lehet büntetőintézetben fogva tartani: egyrészt, az olyan súlyos cselekedet miatt, amely jellegét tekintve más személy elleni erőszakos cselekmény, másrészt pedig akkor, ha az ítélet alapja más súlyos bűncselekményben való megrögzöttség. Mindezeken túl ilyen bebörtönzést csak akkor lehet eszközölni a fiatalkorúval szemben, ha az saját maga, vagy a közbiztonság megóvása érdekében szükséges, és e célra nem áll rendelkezésre megfelelőbb reakció. Sem a kiskorú, sem a fiatalkorú bűnelkövetőket nem lehet olyan börtönben vagy egyéb hasonló helyen tartani, ahol ki vannak téve a felnőtt bűnelkövetők negatív befolyásainak. A szankciók végrehajtása során folyamatosan figyelemmel kell lenni a fiatalkorúak – életkorukból adódó – sajátos szükségleteire. Elvárásként fogalmazódik meg, hogy a nemzetek közösségének mindent meg kell tennie mind egyéni, mind kollektív szinten annak érdekében, hogy a fiatalkorúaknak lehetőségük legyen önmaguk, a közösségük, és az országuk szempontjából jelentős és értékes életre.[30]

Sajnos – mint azt láthattuk – a szabadságelvonással járó szankciók alkalmazásának kvázi ultima ratio jellege sem Németországban, sem Magyarországon nem valósul meg. Súlyos problémát jelent Magyarországon továbbá, hogy a fiatalkorúak és a felnőtt korúak elkülönítése gyakran nem valósul meg. Adott ugyanis a lehetőség, hogy a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében felnőttkorú elítélteket is elhelyezzenek az intézetek működőképességének megőrzése érdekében. Igaz ugyan, hogy az intézeten belül a fiatalkorú és a felnőttkorú elkövetők nem egy helységbe kerülnek elhelyezésre, azonban a kapcsolatteremtés a két generáció között koránt sem lehetetlen.[31] Semmi garancia nincs a fiatalkorúak védelmére ezen intézmények falain belül, hiszen csupán az a szabály van lefektetve, hogy a fiatalkorúakat fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében kell elhelyezni,[32] arról azonban nincs rendelkezés, hogy ha egy intézetben fiatalok és felnőttek egyaránt elhelyezésre kerülnek, hogyan kell gátat szabni a köztük kialakuló kapcsolatnak.

IV.2. Havannai szabályok

Az 1990. december 14-én elfogadott Havannai szabályok a szabadságuktól megfosztott fiatalkorúak védelméről fogalmaznak meg alapvető szabályokat. A dokumentum a 18. életévüket be nem töltött személyekre vonatkozik,[33] vagyis a fiatal felnőttek kategóriája kívül esik a szabályozási körén.

A Havannai szabályok megerősítik azt az álláspontot, hogy szabadságvesztés kiszabására csak a legvégső eszközként kerülhet sor, és megerősíti a Pekingi szabályokban foglaltakat.[34] Megjelenik az a követelmény is, hogy szabadságvesztés kiszabása esetén a szankció hosszát a bíróságnak úgy kell meghatároznia, hogy a korábbi szabadlábra bocsátás lehetőségét nem zárja ki. Ennek fényében semmiképpen nem elfogadható a magyar törvényi szabályozás, amely széles körben lehetővé teszi a feltételes szabadságra bocsátás kizárását.[35]

IV.3. A Riyadi Irányelvek

A Riyadi Irányelvek – melyeket szintén 1990. december 14-én fogadtak el – a szocializáció folyamatával foglalkoznak a legrészletesebben. A dokumentum kimondja, hogy a fiatalok körében gyakoriak az olyan magatartásformák, amelyen nem felelnek meg a társadalmi normáknak és értékrendeknek, azonban ezek a felnőtté válás folyamatának részei. A legtöbb esetben a fiatalok felnőtté válásuk során felhagynak a deviáns, lázadó viselkedéssel. Az irányelvek a szocializációs folyamatban kiemelkedően fontosnak tartják a családot, a nevelést, az oktatást, és a közösséget, és külön kiemelik a média jelentős szerepét is.[36]

A fentiek tükrében a kormányoknak olyan speciális törvények és eljárások megalkotására kell törekedniük, amelyek elősegítik a fiatalok jogainak védelmét és jólétének biztosítását. Ennek fényében az is fontos, hogy azon hatóságok tagjai, amelyek a fiatalkorúak bűnüldözési tevékenységében vesznek részt, lehetőleg mindkét nemből kerüljenek ki, ismerjék a fiatalok sajátos igényeit, és legyenek tisztában azokkal az eljárásokkal és programokkal, amelyek segíthetnek abban, hogy a nevelés érdekében elkerülhető legyen a büntető igazságszolgáltatási út igénybevétele.[37]

Külön említést érdemel, hogy a Riyadi Irányelvek egyértelműen támogatják az ún. gyermekvédelmi ombudsman intézményét. Magyarországon ilyen intézmény napjainkig nem jött létre, és tekintettel a „jövő nemzetékek” – ombudsman intézménnyel kapcsolatos szakmai és politikai vitákra, elég valószínű, hogy a közeljövőben e téren nem is várható változás.[38]

IV.4. Tokiói szabályok

A szintén 1990. december 14-én Tokiói szabályok ugyan nem kizárólag a fiatalkorúakra vonatkoznak, azonban tekintettel arra, hogy a dokumentum a szabadságelvonással nem járó intézkedésekről szól, és a fiatalok azok, akiknél a legszélesebb körben adódik lehetőség az ilyen intézkedések foganatosítására, szükséges szót ejteni ezekről is.[39]

A dokumentum elvi jelleggel fogalmazza meg, hogy alkalmazása során nem kerülhet sor az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésre, és hogy rendelkezéseit a minimális beavatkozás elvének alapulvételével úgy kell érvényre juttatni, hogy a szabadságelvonással nem járó intézkedések alkalmazása előmozdítsa az általános dekriminalizálást, valamint a pönalizálás visszaszorítását.[40]

Ami Magyarországot illeti, megalapozottnak tekinthető a Magyar helsinki Bizottság azon álláspontja, miszerint a hatályos magyar jog és a tervezett szabályozás alapján olyan esetekben alkalmazható a – fiatalkorúakat szabadságuktól megfosztó – elzárás, amikor a szabadságmegvonás több pontos is ellentétes nem csak a Tokiói szabályokban, de a Gyermekjogi Egyezményben és a Gyermekjogi Bizottság által megfogalmazott elvekkel, elvárásokkal.[41]

IV.5. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye

Az 1989. november 20-án elfogadott dokumentum 1991-től képezi a magyar joganyag részét, alkalmazása tehát országunkra nézve kötelező.[42] A fiatalkorúak büntetőjoga szempontjából az Egyezmény 37., valamint 40. cikke bír kiemelkedő relevanciával.

A 37. cikk lényegében megerősíti a korábbi egyezményekben foglaltakat. Ennek értelmében a részes államok kötelesek gondoskodni arról, hogy gyermeket ne lehessen kínzásnak, embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. A 18. életévüket be nem töltött személyek nem ítélhetők halálra, és velük szemben szabadlábra helyezés lehetőségét kizáró életfogytig tartó szabadságvesztést nem lehet kiszabni. A gyermekek szabadságelvonására (pl.: őrizet, letartóztatás, szabadságvesztés) csak legvégső esetben, a lehető legrövidebb időtartammal kerülhet sor. Meg kell valósítani a gyermekek és felnőttek elkülönült fogva tartását, kivéve, ha ennek ellenkezője látszik indokoltnak. Biztosítani kell azt is, hogy a szabadságától megfosztott gyermeknek legyen joga kapcsolatban maradni a családjával, valamint ahhoz, hogy az illetékes hatóságokhoz fordulhasson jogsegély vagy jogorvoslat okán, és ügyében sürgősen döntsenek.[43]

A 40. cikkben körvonalazódik az az elvárás, miszerint a részes államoknak gondoskodniuk kell a fiatalkorú bűnelkövetők helyes irányba tereléséről, a társadalomba való beillesztéséről, személyiségének fejlesztéséről, egyszóval a nevelésről. Ennek tükrében előírja, hogy bűncselekmény elkövetésével vádolt, gyanúsított, vagy abban bűnösnek talált gyermeknek olyan bánásmódot kell biztosítani, amely „előmozdítja a személyiség méltósága és értéke iránti érzékének fejlesztését, erősíti a mások emberi jogai és alapvető szabadságai iránti tiszteletét, és amely figyelembe veszi korát, valamint a társadalomba való beilleszkedése és abban építő jellegű részvétele elősegítésének szükségességét.”[44] Mindennek elengedhetetlen feltétele többek között az is, hogy az Egyezményben részes államok olyan legalacsonyabb büntethetőségi korhatárt állapítsanak meg, amely alatt a gyermekkel szemben kizárt a bűncselekmény elkövetésének vélelme.[45]

Vajon mennyiben felel meg Magyarország ezeknek az előírásoknak? Az ENSZ Gyermek Jogainak Bizottsága legutóbb 2014. szeptember 19-én tartott ülést annak megvizsgálása érdekében, hogy Magyarország hogy kezeli a fiatalkorú bűnelkövetőket. A Bizottság aggodalmát fejezte ki, melynek okai között szerepel a fiatalkorúak bíróságának felfüggesztése, és a törvénnyel összetűzésbe került gyermekek ügyeinek az általános hatáskörű bíróságok elé utalása, számukra pszichológusok hiánya, valamint e gyermekek társadalomba történő reintegrációját segítő intézetek hiánya, egyes bűncselekmények esetén a büntethetőségi korhatár hirtelen történő leszállítása 14. évről 12. évre, valamint a helyreállító igazságszolgáltatás elenyészően kevés alkalmazása. Súlyos probléma továbbá, hogy – ahogy arra korábban is számos ponton utaltam – a szabadságvesztés büntetés nem a legvégső esetben kerül kiszabásra, hanem akkor is, ha a gyermek csekély súlyú bűncselekményt követett el- ideértve azt is, ha nem fizeti meg a kirótt pénzbüntetést.[46]

Az aggályokra tekintettel a Bizottság hat követelményt fogalmazott meg Magyarország számára:

1. Állítsa vissza a fiatalkorúak bíróságait, melyeket vezető bírák részesüljenek külön képzésben.
2. Tegyen intézkedést a büntethetőségi korhatár 12 évről 14 évre történő visszaállítása érdekében, még a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is.
3. Biztosítsa, hogy gyermekkel szemben kiszabható szabadságelvonással járó szankciót csak a legvégső esetben, a lehető legrövidebb időtartamra lehessen kiszabni
4. Szüntesse meg azt a gyakorlatot, hogy szabálysértés elkövetése esetén is börtönbüntetést szabjanak ki a fiatalkorú elkövetővel szemben, különös tekintettel a pénzbüntetés börtönbüntetésre történő átválthatóságára
5. Tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás széles körű alkalmazása biztosítva legyen
6. Növelje a törvénnyel összetűzésbe került gyermekek számára elérhető pszichológusok számát, valamint – szem előtt tartva a gyermekek egyéni igényeit – biztosítsa megfelelően a társadalomba történő visszailleszkedést szolgáló intézkedéseket.

Annak ellenére tehát, hogy az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye az egyetlen olyan nemzetközi norma a fiatalkorú bűnelkövetők vonatkozásában, ami Magyarországon törvényi szinten kötelező, a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásának hazai rendszere számos ponton a mai napig ellentétes az Egyezménnyel.[47] Sajnálatos az a tény, hogy a Bizottság már 1998-ban megfogalmazott olyan ajánlásokat, melyek a szabadságelvonással járó szankciók túlnyomó alkalmazásának kezelésére, a gyermek fejlődését elősegítő garanciákra vonatkoztak.[48] Ebből ugyanis levonható az a következmény, hogy kb. 2 évtized alatt semmivel sem kerültünk közelebb a helyes megoldáshoz.

V. Összegzés

Mennyiben érvényesül tehát a nevelési alapelv Magyarországon? Meglátásom szerint elenyésző mértékben. Úgy vélem, hogy Magyarország a fiatalkorú bűnelkövetők problémájára a kelleténél jóval kevesebb figyelmet szentel. Ez tükröződik többek között abból, hogy a fiatalkorú bűnelkövetőknek nincs külön kódexük, a velük szemben alkalmazható szankciók nagyrészt megegyeznek a felnőttekkel szemben kiszabhatókkal, és az indokoltnál jelentősen több esetben sújtják őket szabadságelvonással járó szankcióval. Alapból addig, amíg azokon a helyeken, ahol a fiatalkorúakat fogva tartják, nincs megfelelően képzett apparátus, a szabadságelvonással járó szankciók nevelési célzata semmi szín alatt nem igazolható. Bár ez a probléma Németországban is fennáll, mégis az az ország számos ponton követendő példaként szolgálhat, hiszen külön törvény vonatkozik a fiatalkorúak bíróságára, külön szankciók vannak a fiatalkorúakkal szemben, melyekből egyértelműen tükröződik a nevelési szándék, és az életkori határok rugalmas kezelésével megteremti annak lehetőségét, hogy a fiatalkorú elkövető fejlettségi szintjéhez igazítsák az igazságszolgáltatást.

Azt gondolom azonban, hogy a büntethetőségi korhatár tekintetében Magyarország lépett rá előbb a helyes útra. A modern információs társadalomban a fiatalok hamarabb ütköznek össze a törvénnyel, és hamarabb válhat szükségessé állami beavatkozás. Ezen állami beavatkozásnak azonban csak akkor van értelme, ha ténylegesen a fiatalkorú nevelését célozza.

Mindezek tükrében, valamint a nemzetközi szinten megfogalmazott elvárások alapján kijelenthető, hogy míg Németország a helyes úton halad, és egyre hatékonyabban kezeli a fiatalkorú bűnelkövetőket, addig Magyarországon rendszerszintű problémák vannak, melyeket több évtizede nem sikerült áthidalni. Ahhoz, hogy ez változzon, több figyelmet kell szentelni a témának, és első lépésként érdemes lenne egy Németországéhoz hasonló szabályozási rendszert kialakítani.

szerző neve: Varga József (joghallgató)
a mű címe: A nevelési alapelv érvényesülése a fiatalkorúak büntetőjogában
kézirat lezárásának dátuma: 2021. február 25.

---

Irodalomjegyzék

Felhasznált irodalom

1. Csemáné Váradi Erika, Görgényi Ilona, Gula József, Jacsó Judit, Lévay Miklós, Sántha Ferenc: Magyar büntetőjog, Általános részi ismeretek, Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 2017
2. Csúri András: A fiatal felnőttkor mint büntetőjogilag releváns életszakasz, Szeged, 2008, 124. oldal
3. Dölling: Aus der neueren Rechtsprechung zum Jugendstrafrecht, 2009
4. Eisenberg/Kölbel, JGG 21. Auflage 2020
5. Filó Mihály: Gyermekkorúak, fiatalkorúak, fiatal felnőttek a német büntetőjogban. In: Magyar Jog, 2005. évi 4. szám,
6. Heinz Cornel: Jugendhilfe statt Jugendstrafe und Jugendarrest für delinquente Jugendliche – In: Wolfgang Stelly, Jürgen Thomas (Hrsg.): Erziegung und Strafe, Forum Verlag Godesberg, Mönchengladbach, 2011
7. Kaiser: Entkriminalisierende Möglichkeiten des jugendstrafrechtlichen Sanktionenrechts und ihre Ausschöpfung in der Praxis, 1982, 105. oldal
8. Lévay Miklós: A pekingi szabályok – Gyermek – és ifjúságvédelem. 9. évfolyam 30. szám 1990/2., 26-36. oldal
9. Rosta Andrea: A fiatalkorú bűnözés kriminológiája és szociológiája, L’Harmattan: Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2014
10. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1984
11. Vaskuti András: A nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott ajánlások érvényesülése a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásában, Budapest, 2016

Felhasznált joganyag

1. A Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989 november 20-án kelt Egyezmény
2. 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről
3. 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
4. Jugendgerichtsgesetz
5. Strafgesetzbuch

Internetes forrás

1. https://jogaszvilag.hu/vilagjogasz/nemetorszag-12-eveseket-a-bortonbe/ – Utolsó letöltés időpontja: 2021.02.23.
2. https://helsinki.hu/wp-content/uploads/A_gyermekek_fogvatartasa_Magyarorszagon_HUN.pdf – utolsó letöltés időpontja: 2021.02.24.
3. https://helsinki.hu/wp-content/uploads/velemeny_helsinki_bizottsag.pdf – Utolsó letöltés időpontja: 2021.02.24.

Egyéb

1. A Magyar Köztársaság Jelentésének vitája a Gyermek Jogainak Bizottsága előtt 1998. május 19-20
2. Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény – Tárgy: „A fiatalkori bűnözés megelőzése. A fiatalkori bűnözés kezelésének módjai és a fiatalkorúakra vonatkozó igazságszolgáltatási rendszer szerepe az Európai Unióban” (2016/C 110/13)

---

[1] Rosta Andrea: A fiatalkorú bűnözés kriminológiája és szociológiája, L’Harmattan: Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2014, 19. oldal

[2] 2012. évi C. törvény, 106. § (1) bekezdés

[3] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 105. § (1) bekezdés

[4] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 16. §

[5] Csemáné Váradi Erika, Görgényi Ilona, Gula József, Jacsó Judit, Lévay Miklós, Sántha Ferenc: Magyar büntetőjog, Általános részi ismeretek, Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 2017, 230. oldal

[6] Vaskuti András: A nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott ajánlások érvényesülése a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásában, Budapest, 2016, 223. oldal

[7] Vaskuti András: A nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott ajánlások érvényesülése a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásában, Budapest, 2016, 233. oldal

[8] Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1984, 138-139. oldal

[9] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 108. §

[10] Csemáné Váradi Erika, Görgényi Ilona, Gula József, Jacsó Judit, Lévay Miklós, Sántha Ferenc: Magyar büntetőjog, Általános részi ismeretek, Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 2017, 230. oldal

[11] 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 106. § (2) – (3) bekezdés

[12] Strafgesetzbuch 19. §

[13] Filó Mihály: Gyermekkorúak, fiatalkorúak, fiatal felnőttek a német büntetőjogban. Magyar Jog, 2005. évi 4. szám, 239. oldal

[14] Srafgesetzbuch 10. §

[15] Filó Mihály: Gyermekkorúak, fiatalkorúak, fiatal felnőttek a német büntetőjogban. Magyar Jog, 2005. évi 4. szám, 239. oldal

[16] Jugendgerichtsgesetz 3. §

[17] Jugendgerichtsgesetz 1. §

[18] Filó Mihály: Gyermekkorúak, fiatalkorúak, fiatal felnőttek a német büntetőjogban. Magyar Jog, 2005. évi 4. szám, 239. oldal

[19] Heinz Cornel: Jugendhilfe statt Jugendstrafe und Jugendarrest für delinquente Jugendliche – In: Wolfgang Stelly, Jürgen Thomas (Hrsg.): Erziegung und Strafe, Forum Verlag Godesberg, Mönchengladbach, 2011, 26. oldal

[20] Eisenberg/Kölbel, JGG 21. Auflage 2020, Rn. 24-27

[21] Jugendgerichtsgesetz 9-10. §

[22] Jugendgerichtsgesetz 12. §

[23] Jugendgerichtsgesetz 17. §

[24] Dölling: Aus der neueren Rechtsprechung zum Jugendstrafrecht, 2009, 195. oldal

[25] https://jogaszvilag.hu/vilagjogasz/nemetorszag-12-eveseket-a-bortonbe/ – Utolsó letöltés: 2020.02.23.

[26] Dölling: Aus der neueren Rechtsprechung zum Jugendstrafrecht, 2009, 195. oldal

[27] Jugendgerichtsgesets 15. § (1) bekezdés

[28] Kaiser: Entkriminalisierende Möglichkeiten des jugendstrafrechtlichen Sanktionenrechts und ihre Ausschöpfung in der Praxis, 1982, 105. oldal

[29] Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény – Tárgy: „A fiatalkori bűnözés megelőzése. A fiatalkori bűnözés kezelésének módjai és a fiatalkorúakra vonatkozó igazságszolgáltatási rendszer szerepe az Európai Unióban” (2016/C 110/13)

[30] Lévay Miklós: A pekingi szabályok – Gyermek – és ifjúságvédelem. 9. évfolyam 30. szám 1990/2., 26-36. oldal

[31] https://helsinki.hu/wp-content/uploads/A_gyermekek_fogvatartasa_Magyarorszagon_HUN.pdf, 16. oldal – utolsó letöltés időpontja: 2021.02.24.

[32] A büntetés-végrehajtási intézetek kijelöléséről szóló 21/1994. (XII.30.) IM rendelet, 8. §

[33] Csúri András: A fiatal felnőttkor mint büntetőjogilag releváns életszakasz, Szeged, 2008, 124. oldal

[34] https://helsinki.hu/wp-content/uploads/velemeny_helsinki_bizottsag.pdf – Utolsó letöltés: 2021.02.24.

[35] Vaskuti András: A nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott ajánlások érvényesülése a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásában, Budapest, 2016, 93-94. oldal

[36] Csúri András: A fiatal felnőttkor mint büntetőjogilag releváns életszakasz, Szeged, 2008, 123. oldal

[37] Vaskuti András: A nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott ajánlások érvényesülése a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásában, Budapest, 2016, 91-92. oldal

[38] Csúri András: A fiatal felnőttkor mint büntetőjogilag releváns életszakasz, Szeged, 2008, 123. oldal

[39] Vaskuti András: A nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott ajánlások érvényesülése a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásában, Budapest, 2016, 92. oldal

[40] https://helsinki.hu/wp-content/uploads/velemeny_helsinki_bizottsag.pdf – Utolsó letöltés: 2021.02.24.

[41] https://helsinki.hu/wp-content/uploads/velemeny_helsinki_bizottsag.pdf – Utolsó letöltés: 2021.02.24.

[42] 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről 1. §

[43] A Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989 november 20-án kelt Egyezmény, 37. cikk

[44] A Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989 november 20-án kelt Egyezmény, 40. cikk 1. bekezdés

[45] A Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989 november 20-án kelt Egyezmény, 40. cikk 3. bekezdés a) pont

[46] Vaskuti András: A nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott ajánlások érvényesülése a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásában, Budapest, 2016, 90. oldal

[47] Vaskuti András: A nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott ajánlások érvényesülése a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásában, Budapest, 2016, 90-91. oldal

[48] A Magyar Köztársaság Jelentésének vitája a Gyermek Jogainak Bizottsága előtt 1998. május 19-20, 23. és 38. pont