jogi hírek
Jogi hírek

Több mint 2300 joganyag változik 2017. Újévkor

A Wolters Kluwer Kft. Új Jogtárának adatai szerint 2016. január 1-je és december 31-e között összesen 1235 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg, ez kevesebb, mint a tavalyi kereken 1300-as szám. Mindez összesen 86.578 oldalnyi Magyar Közlönyben volt olvasható, mely oldalszám az utóbbi évek második legnagyobb …

jogi hírek
Jogi hírek

Teljesen átalakul a közigazgatás – jogszabálydömping decemberre

Bár várható volt az őszi törvényalkotási program alapján, hogy jogalkotási szempontból mozgalmas ősz és tél elé nézünk, ilyen erős decemberi startra azonban talán kevesen gondoltunk. December második napján ismét rekord számú, 4 darab Magyar Közlöny jelent meg, amely 1093 oldalában összesen 509 jogszabályt módosít vagy helyez hatályon kívül, és nem …

Szabadság kiadása
Jogi szakcikk

Szabadságra kell küldeni a munkavállalókat az év végével, vagy átvihető a ki nem adott szabadság a következő évre?

Lassan itt az év vége, ezért a vállalkozásoknak időszerű áttekinteni, hogy az egyes munkavállalók hány nap szabadságot vettek ki az éves szabadságból, illetve hány nap szabadság adható még ki részükre. A kérdés azért is aktuális, mert a Munka Törvénykönyve úgy rendelkezik, hogy a szabadságot főszabály szerint az esedékesség évében kell …

jogi hírek
Jogi hírek

Áttörés az Egységes Szabadalmi Bíróság (UPC) előkészítésében – nem számít a BREXIT

A BREXIT váratlanul megakasztotta az Egységes Szabadalmi Bíróság előkészítését, hiszen kérdésessé tette az indulás feltételét, amely szerint annak a három államnak, amelyben a legtöbb európai szabadalmi bejelentést tették az elmúlt években, azaz Németországnak, Franciaországnak és Angliának ratifikálni kell a bíróságról szóló nemzetközi egyezményt ahhoz, hogy a bíróság kapui megnyíljanak. „A …

jogi hírek
Jogi hírek

Hajnali rajtaütések, versenyhatósági vizsgálatok

A Gazdasági Versenyhivatal 2017 januárjától immár a vállalatok összefonódásának ellenőrzésekor is végrehajthat előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatokat, vagyis meglepetésszerű rajtaütéseket. A friss esetek is azt mutatják, az idei évtől még fontosabb, hogy a vállalkozások és vezetőik tisztában legyenek a rajtaütések szabályaival, amikor a GVH hívatlanul kopogtat az ajtajukon. A GVH 2015-ben …

munkavédelem
Jogi szakcikk

Publikáció – Dr. Bán Gergely: Munkavédelmi képviselő választás

A munkavédelemről szóló törvény (Mvt.) 2016. július 8. napján ismételten módosult. A munkavédelmi képviselőkre vonatkozó változásoknak megfelelő új szabályozás kialakításának, vagy a régi szabályok kiegészítésének a törvénymódosítás hatálybalépését követő hat hónapon belül szükséges eleget tenni – ellenkező esetben bírságra lehet számítani. Kérdésünkre a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője, dr …

Jogi hírek

Az ADIDAS-nak fizetnie kell

Az ADIDAS Budapest Kft-nek fizetnie kell – a szabadalombitorlás megállapítása után Oroszi László feltaláló gazdagodás visszatérítési igényének is jogerősen helyt adott a bíróság – közölte a Sár és Társai Ügyvédi Iroda és a Danubia Szabadalmi és Jogvédő Iroda. A Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.783/2016/10. számú, 2016. november 8. napján kelt jogerős ítéletében …

jogi hírek
Jogi hírek

Trump lett az elnök – mi lesz az adózással?

A világ óriási meglepetésére Trump győzedelmeskedett az elnökválasztáson. Az ado.hu szakportál segít feleleveníteni adópolitikai ígéreteit és adóbotrányait! Gigantikus adócsökkentésre, a szegények egészségügyi ellátásának (Obamacare) fölszámolására, drasztikusan magasra emelt védővámokra kell számítani a kampányban elhangzottak alapján.Közpolitikai terveivel összhangban áll Trump adófizetési hajlandósága. Trump számos megdöbbentő közpolitikai elképzelést hangoztatott a kampány során. Kérdés, mennyit …

Jogi szakcikk

A 7+1 leggyakoribb tévhit a felmondásokkal kapcsolatban

A napi munka során gyakran találkozunk olyan városi legendákkal, amelyek a felmondások jogszerűségéhez vagy jogellenességéhez kapcsolódnak. Az alábbiakban ezeket vizsgáljuk meg dr. Rátkai Ildikó munkajogi ügyvéd segítségével. A jogszerű munkáltatói felmondáshoz legalább két írásbeli figyelmeztetés szükséges. Ez szinte a leggyakoribb tévhit a munkaviszony munkáltató által felmondással történő megszüntetése vonatkozásában, annak …

munkavédelem
Jogi szakcikk

Kártalanítás és az építési szabályok hátrányos megváltoztatása

Kevésbé ismert az a jogszabályi rendelkezés, amely szerint az építési szabályokat hátrányosan megváltoztató joggyakorlás a helyi közhatalom által kártalanítási kötelezettséget von maga után. Dr. Karika Mártont, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás ügyvédjét kérdeztük a kártalanítás szabályainak részleteiről. Pontosan mely esetekben jár kártalanítás és mi e szabályozás célja? Az építési törvény szerint …

Jogi szakcikk

Dr. Parázsó Helga: Munkaidőn kívüli munka – mindent a bérpótlékokról

Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók tisztában vannak általában azzal, hogy amennyiben a munkavállaló a Munka Törvénykönyvében meghatározott egyes speciális időtartamokban, illetve időszakokban végez munkát, akkor részére bérpótlék jár, amelyet főszabály szerint tételesen a munkavállaló alapbérét alapul véve kell elszámolni. Ugyanakkor sokan nem ismerik az Mt. azon szabályait, amelyek a …

jogi hírek
Jogi hírek

Őszi jogszabálydömping

Már nyáron is egyértelművé vált a miniszterelnök-helyettes által benyújtott őszi törvényalkotási programból, hogy sok terjedelmes és fontos jogszabály meghozatala várható az Országgyűlés őszi ülésszakában.Mégis meglepő, hogy augusztus utolsó napján rekord számú, 4 darab Magyar Közlöny jelent meg, melyek összesen 19 jogszabályt tartalmaztak. E 4 darab, egyetlen napon kiadott Magyar Közlöny …