A kártérítés a polgári jogban a legjelentősebb és legáltalánosabban alkalmazott szankció. A Ptk. kétféle kártérítési felelősségi formát különböztet meg, a szerződésen alapuló (kontraktuális) kártérítési felelősséget és a szerződésen kívül okozott kárért való (deliktuális) kártérítési felelősséget.

A régi Ptk. a szerződésen alapuló kártérítés mögöttes szabályaként használta a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályait. Ezzel szemben a két éve hatályba lépett új Ptk. azonban jelentősen átalakította a szerződésszegéssel okozott kár intézményét.

Szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályait a régi Ptk. 318 § tartalmazta, mely gyakorlatilag utaló szabályként, a kontraktuális felelősségre is a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait rendelte alkalmazni. (Azzal a lényeges különbséggel, hogy a kártérítés mérséklésének kifejezett jogszabályi kivételektől eltekintve nem volt helye).

A 318 § utaló szabály jellegéből fakadt azonban az is, hogy a szerződésszegéssel okozott kár esetén nemcsak a Ptk. általános 339 § szerinti kártérítési szabályai, hanem a Ptk. XXX. fejezete szerinti speciális kárfelelősségi alakzatok is irányadóak voltak (illetve a Ptk. XXIX-XXXI. fejezetei). Ezek közül a veszélyes üzem működéséből eredő károkra vonatkozó rendelkezéseknek volt a gyakorlatban a legnagyobb jelentősége, jellemzően a gépjárművek által okozott károk terén.

Az új Ptk. szakított a korábbi utaló szabállyal, sőt, a 6:145 § rendelkezése kifejezetten kizárja, hogy szerződéses károkozás esetén a szerződésen kívüli kár szabályai alkalmazhatóak legyenek, még akkor is, ha egyébként megalapozható lenne a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség is.

Hiszen egy szerződésen kívüli károkozásnál a felelősséget megalapozó a jogellenes magatartás egy abszolút szerkezetű jogviszony megsértésével létrejövő relatív szerkezetű kárkötelmet hoz létre a felek között. (Pl. károkozó az autójával a károsult kerítését kidönti: abszolút szerkezetű – mindenkit kötelező – jogviszony a kerítés tulajdonjoga, annak háborítatlansága, a jogellenes cselekmény a kidöntése).

Míg ezzel szemben a szerződésszegéssel okozott kár alapja egy, a felek között korábban létrejött relatív jogviszony (azaz a szerződés). A szerződést a felek közös akarata hozta létre, az abban való részvétel és felelősségvállalás önkéntes, azt a felek saját belátásuk és mérlegelésük alapján maguk vállalták.

Erre tekintettel a jogalkotó elválasztja a kétféle felelősségi alakzatot és látszólag (!) szigorít a szerződésszegésből fakadó kártérítési felelősségen.

A jogalkotó logikája világos, ugyanakkor a gyakorlatban felemás helyzetet teremthet.

A Ptk. 6:142 § ugyanis csak a régi Ptk. 339 §-hoz képest szigorítja a károkozó kimentési lehetőségét. A régi Ptk. általános kimentési lehetőségével szemben (azaz: a károkozó bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható) az új Ptk. 3 konjunktív feltételt támaszt a kimentéshez:

6:142. § „Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső¹, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény² okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa³.”

A szigorítás tehát részint abban áll, hogy a Ptk. a bíró által viszonylag szabadon értelmezhető általános elvárhatóságot a fenti konjunktív feltételekre cseréli, részben pedig magukban a feltételekben. Azaz abban, hogy azon túl, hogy a károkozónak be kell bizonyítania, hogy a szerződésszegés az ellenőrzési körén kívül esett azt is bizonyítania kell, hogy a szerződéskötés időpontjában nem láthatta előre az adott körülményt, valamint, hogy nem is volt tőle elvárható ennek elkerülése vagy elhárítása.

Vagyis a jogalkotó a szerződésszegéssel okozott kár tekintetében az objektív kárfelelősség felé tér el, a korábbi vétkességi felelősséghez képest.

(Felhívom a t. Kollégák figyelmét arra a kellemetlen körülményre, hogy a Ptk. 6:137 § logikája alapján bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása a szerződés megszegését jelenti. Így viszont az ügyvédi megbízási szerződés keretei között is nehéz lesz a kimentés, ha valamely mulasztást szeretnénk igazolni, illetve ha ebből a mulasztásból az ügyfélnek kára származott. Ebben az esetben is áll ugyanis az a kitétel, hogy a mulasztás okának az ügyvéd ellenőrzési körén kívül kell esnie, ami pl. egy határidő vagy tárgyalás elmulasztása esetén kevéssé valószínű. Ahogyan az sem valószínű, hogy igazolni tudjuk, hogy nem volt tőlünk elvárható, hogy a körülményt elkerüljük, pl. helyettesítéssel. Ebből fakad az új kérdés: tekintettel arra, hogy az ügyvédi megbízás esetén az ügyvédnek mindenképpen fokozott gondossági követelmények szerint kell eljárnia, a fenti kimentési okok egyáltalán értelmezhetőek-e ebben a kontextusban vagy más gondossági kötelem esetén.)

A szigorítás azonban csak az általános kárfelelősségi alakzathoz képest jelent szigorítást. Azzal ugyanis, hogy a jogalkotó megszüntette az általános szabályt, hogy a kontraktuális kárfelelősség mögöttes szabálya deliktuális kárfelelősség legyen egyben nemcsak az általános kártérítési szabályok alkalmazását tiltotta meg szerződésszegésből fakadó károk esetén, de a speciális kárfelelősségi alakzatok – így a veszélyes üzemi felelősség – alkalmazását is kizárta, ami pedig sok esetben a károsultnak kedvezőbb elbírálást tenne lehetővé.

Ha a fenti autós példát vesszük, látszik, hogy a deliktuális kártérítési felelősségen belül a veszélyes üzemi felelősség szabályai lesznek irányadóak. Az új Ptk. esetén sem változott gyakorlatilag az általános kárfelelősség alakzata, ahogyan a veszélyes üzemi felelősség alakzata sem, sőt a Ptk. – a bírói gyakorlatnak megfelelően – beépíti a szövegébe az üzembentartó meghatározását. (Akinek az érdekében a veszélyes üzem működik).

A Ptk. 6:535. § gyakorlatilag megtartja a veszélyes üzemi felelősség tekintetében az objektív kárfelelősségi alakzatot. Azaz kimentés csak akkor lehetséges a veszélyes üzemmel okozott kár megtérítése alól, amennyiben az üzembentartó azt bizonyítja, hogy a „kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.”

Vagyis a Ptk. 6:142. § szerinti majdnem-objektív kárfelelősség helyett itt már ténylegesen objektív kárfelelőségről van szó. Azaz az üzembentartó felelősségét önmagában megalapozza a jogellenesség (amit vélelmezünk), a kár és az okozati összefüggés, és nem szükségképpeni eleme a kártérítés alapjának a felróhatóság. A mentesülés tehát lényegesen szigorúbb: nem elég a vétlenséget bizonyítani, hanem az üzembentartónak két körülmény együttes fennállását kell bizonyítania: egyfelől, hogy a kárt elháríthatatlan ok idézte elő, másfelől, hogy ez az ok a veszélyes üzemi tevékenység körén kívül esik. (A bírói gyakorlat szerint az elháríthatatlanság viszont csak akkor állapítható meg, ha a technika adott fejlettségi szintjére és a gazdaság teherbíró képességére is figyelemmel objektíve nem állt fenn a védekezés lehetősége a károkozáskor.)

Miben más ez, mint a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség?

Vegyünk egy példát: utas jegyet vesz egy pl. egy buszjáratra, a busz elüt egy vétlen gyalogost, a balesetkor azonban nemcsak a gyalogos, de a buszon utazó utas is megsérül. Ebben az esetben a busz üzembentartójának kétféle felelőssége és kétféle kimentési lehetősége van, noha a károkozás egyetlen magatartással történt.

A vétlen gyalogossal szemben az üzembentartó objektív, veszélyes üzemi felelősség alapján tartozik felelni: azaz gyakorlatilag egyetlen kimentési lehetősége a baleset elháríthatatlanságának és annak a bizonyítása lenne, hogy a baleset oka a tevékenységi körén kívül esett. Valljuk be, erre a bírói gyakorlat szerint igen kicsi az esély. A gyalogosnak ebben az esetben csupán a kár bekövetkeztét, a károkozó magatartás megtörténtét a kettő közötti összefüggést kell bizonyítania igénye érvényesítéséhez, de nem kell az üzembentartó vétkességét.

Más a helyzet a fizető utassal szemben. Az ő esetében ugyanis hiába van meg a szerződésen kívüli kár (azon belül a veszélyes üzemi felelősség) alkalmazásának lehetősége, az új Ptk. 6:145 § kizárja ezt. Ebben az esetben tehát az üzembentartó a szerződésszegéssel okozott kár szerinti kimentési lehetőséggel élhet az utassal szemben. Azaz az üzembentartónak annyit kell bizonyítania, hogy a szerződésszegést az ellenőrzési körén (és NEM a tevékenységi körén) kívül eső körülmény okozta, valamint, hogy a szerződéskötéskor (azaz mikor az utas megvette a jegyét és felszállt) az adott körülmény előre nem látható volt és nem volt tőle elvárható (általános elvárhatóság!), hogy a körülményt elkerülje/kárt elhárítsa.

Még érdekesebb a kérdés, ha felvetjük, hogy a buszon egy potyautas is utazott, akinek szintén kára keletkezett. Tekintettel arra, hogy a potyautas nem vett jegyet, kérdéses lehet, hogy a szerződésszegéssel okozott kár vagy az általános kárfelelősség (azon belül a veszélyes üzemi felelősség) szabályai szerint igényelheti-e a kártérítést az üzembentartótól. Mivel a Ptk. két éve lépett hatályba még nincs kialakult bírói gyakorlat erre az esetre. Egyes vélemények szerint nem kizárt, hogy a jegyét meg nem váltó potyautas is kedvezőbb kártérítési helyzetbe kerül a jegyét szabályosan megváltó utashoz képest.

A magam részéről az a véleményem, hogy a potyautas és a jeggyel utazó utas között nincs különbség. Ugyanis szerintem a szerződést az utas hozza létre, amikor a járműre utazási szándékkal felszáll. A szerződést álláspontom szerint tehát nem a jegyvásárlás, hanem a járműre való felszállás keletkezteti, ráutaló magatartással. Az, hogy a potyautas nem vett jegyet alapvetően nem akadálya a szerződés létrejöttének, csupán a potyautas részéről egy szerződésszegő magatartás valósul meg, mikor nem fizeti ki az igénybe vett szolgáltatás ellenértékét. (Ez azonban szigorúan a szerző magánvéleménye, mert kialakult joggyakorlat a témában nincs).

A szerző, Dr. Kovács Anita a Budapesti Ügyvédi Kamara által nyilvántartásba vett ügyvédjelölt.