Bukarest, 2016. január 27., szerda (MTI) – Nem sérti az alaptörvényt Romániában a dohányzást korlátozó törvény, amelyet decemberben fogadott el a bukaresti parlament, így nincs akadálya a jogszabály kihirdetésének és életbe léptetésének – állapította meg szerdán a román alkotmánybíróság.
A törvény értelmében tilos lesz a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön és zárt vagy nyitott játszótéren. A jogszabály csak a repülőterek és a büntetés-végrehajtó intézetek elkülönített légtereiben teszi lehetővé a dohányzást. A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig (35 ezer forint), jogi személyek – például kávézók, bárok, vendéglők – 10 ezer lejig terjedő bírságot kockáztatnak.
Korábban Klaus Iohannis üdvözölte a dohányzást korlátozó, két éve halogatott jogszabály elfogadását, és közölte, hogy nem fog kihirdetésével késlekedni. A törvény életbe lépését eddig alkotmányossági óvás késleltette, amelyet 33 szenátor írt alá.
Az óvás beterjesztői azt állították, nem a dohányzás korlátozását, hanem a „zárt közterület” fogalom meghatározását kifogásolják, ami szerintük a törvény hatályát a magánszférára is kiterjeszti. A jogszabály tulajdonformától függetlenül minden „közös használatra szánt, szabadon megközelíthető, mennyezettel és legalább két oldalfallal behatárolt helyiségre” kiterjeszti a dohányzás tilalmát. A normakontrollt igénylő szenátorok szerint ez a meghatározás bármire, „akár a lakásokra” is vonatkozhat, és ilyenként sérti a magánélethez való jogot.
Az alkotmányossági óvást a taláros testület szerdán egyhangúan elvetette. Az alkotmánybíróság elnöke közölte: a dohányzást korlátozó jogszabály a hivatalos közlönyben való megjelenése után 45 nappal lép majd hatályba.
Romániában a vendéglátóhelyekkel szemben eddig engedékeny volt a törvény: csak a száz négyzetméternél nagyobb szórakozóhelyek tulajdonosainak kellett külön dohányzó és nem dohányzó helyiséget kialakítaniuk. A száz négyzetméternél kisebb kávézók, bárok működtetőinek lehetőségük volt választani, hogy az egész létesítményt dohányzónak vagy nem dohányzónak nyilvánítják. Sok tulajdonos attól tartott, hogy vendégeket veszít, ha megtiltja a dohányzást, ezért a romániai vendéglátóhelyek többségében eddig lehetett dohányozni.
Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a jövőben a Facebook és az Instagram - jelentette helyi idő szerint a Meta […]
Három évig a periratokat sem vette át a szerelvények kártérítési ügyében az orosz cég, most meg ellenkérelmet nyújtott be – tudta meg […]
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) új epizódot adott ki hivatalos podcast csatornáján. A podcast epizódban, a nemzeti versenyhatóság által ez […]
Hét, egykori boszniai szerb katona ellen emelt vádat a bosznia-hercegovinai ügyészség az 1995-ben Kelet-Boszniában történt népirtás miatt - […]
A Fővárosi Törvényszék első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál tervezett munkabeszüntetést; az egyelőre nem jogerős végzés […]