Az utóbbi időben bejárta a magyar és a világsajtót a hír, amely szerint egy japán cég évi 6 nap fizetett szabadságot ad a nemdohányzó munkavállalóinak, ezzel is ösztönözve a dohányzásról való leszokást és a dohányszünetek megszűnését. Magyarországon ilyen üzleti döntésről nem tudunk, de a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértőjének segítségével megvizsgáltuk a munka helyett dohányzással töltött idő kérdéskörét.

Szinte minden munkahelyen van olyan munkatárs, aki naponta többször dohányszünetet tart, hogy amíg a kollégák dolgoznak, ő káros szenvedélyének hódoljon. Természetesen a szünetek száma és hossza megkerülhetetlen tényező, azonban kijelenthetjük, hogy a dohányos kollégák kevesebb időt töltenek munkával, mint a nemdohányzó társaik.

Mi az a dohányszünet?

Dohányzáshoz vagy dohányszünethez való jog egy jogszabályban sem található és az ilyen jellegű igény egy jogszabályból sem vezethető le.

A dohányszünet munkajogi szempontból munkaközi szünetnek minősíthető, amelyből napi több mint hat óra munkaidő esetén 20 perc, míg napi több mint kilenc óra munkaidő esetén 45 perc illeti meg a munkavállalót. A munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával, akár napi több részletben kell kiadni a munkavállalónak. Az, hogy a munkavállaló mivel tölti a munkaközi szünetet (ebéd, dohányzás stb.) a munkavállaló döntésén múlik.

Számos munkahelyen azonban nincs szabályozva a kérdés és a dohányos munkatársak a munkaközi szüneten túl, munkaidőben járnak ki dohányozni. Ezért munkáltatói szempontból mindenképpen foglalkozni kell a kérdéssel és még a munkaviszony kezdetén érdemes lefektetni a dohányzás kereteit – mutat rá dr. Weidinger Péter, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

Mit érdemes szabályozni?

Tekintettel arra, hogy a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvény alapján a munkahelyeken a dohányzás számára kijelölt helyek kivételével nem szabad dohányozni, elektronikus cigarettát vagy dohányzást imitáló elektronikus eszközt használni, ezért elsősorban a dohányzásra kijelölt helyet kell meghatározni. Magát a dohányzásra kijelölt helyet pedig felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával szembetűnő módon meg kell jelölni.

Tekintettel arra, hogy a dohányszünetek alatt a munkavállaló nem végez munkát, így fontos a dohányszünetek hosszát és maximális napi számát is rögzíteni, hogy elkerülhetők legyenek a dohányzásból adódó későbbi konfliktusok.

Hol érdemes szabályozni?

A dohányzás kérdésének szabályozása jelentős kérdés – különösen, ha a munkavállaló láncdohányos – azonban nem olyan horderejű problémáról van szó, amelyet a munkaszerződésben kellene szabályozni.

A Munka Törvénykönyve írásbeli tájékoztatási kötelezettséget ír elő a munkáltató részére, amely tájékoztatási kötelezettségnek a munkáltató a munkaviszony kezdetétől számított tizenöt napon belül köteles eleget tenni. Ebben a dokumentumban kell tájékoztatni a munkavállalót a napi munkaidőről, az alapbéren túli munkabérről és egyéb juttatásokról, a munkabérről való elszámolás módjáról, a munkabérfizetés gyakoriságáról, a kifizetés napjáról, a munkakörbe tartozó feladatokról, a szabadság mértékéről, számítási módjáról és kiadásának, valamint a munkáltatóra és a munkavállalóra irányadó felmondási idő megállapításának szabályairól, továbbá arról, hogy a munkáltató kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e, valamint a munkáltatói jogkör gyakorlójáról. Ebben a munkáltatói tájékoztatóban érdemes lefektetni a dohányzás szabályait és kijelölni a dohányszünetek kereteit – emeli ki dr. Weidinger Péter, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

Természetesen más dokumentumban (pl.: Házirend, Munkahelyi szabályzat) is lehet szabályozni a dohányzás kérdését, azonban fontos, hogy a munkaviszony kezdetétől tisztában legyen vele a munkavállaló, hogy mikor és hol dohányozhat. Ki kell emelni továbbá, hogy szabályozás hiányában a dohányzó kollégáknak nem jár több szünet, mint a nemdohányzó munkavállalóknak.

Szankció vagy motiváció?

Mielőtt a munkáltató jelen cikk hatására módosítaná a dohányzókra vonatkozó szabályozását, esetleg szankcionálni kívánná a dohányzó munkavállalóit, érdemes felhívni a figyelmet a diszkrimináció tilalmára. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény ugyanis tiltja a hátrányos megkülönböztetés minden formáját, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport bármely helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt (jelen esetben a dohányzás) kedvezőtlenebb bánásmódban részesül, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport (jelen esetben a nemdohányzók) részesül, részesült vagy részesülne. Tehát a dohányosok szankcionálása nem járható út, és kifejezetten jogellenes lépés lenne a munkáltató részéről.

Ezzel szemben a nemdohányzó (ill. dohányszünetről lemondó) munkatársak előnyben részesítése – és ezáltal a dohányzásról való leszokáshoz történő hozzájárulás – járható út lehet, akár a bevezetőben említett további szabadság, akár egyéb juttatás adásával.